Oké. A magyar kormány korrupt, mint a hétszentség. Sok esetben nevetséges is, pontosabban röhejes. Lényegében egy ripacsokból álló magántársulat, akiket semmi más nem érdekel, csak az aznapi bevétel. Ennek érdekében simán hazudnak a nézőknek, de alkalomadtán akár a fejükre is gyújtják a sátrat, az sem számít.
Most újabb mélységbe érkeztünk, amikor a szervilis seggnyalás, a kényszeres bizonyítási vágy és a pitiáner törpelelkűség olyan kombinációja bontogatja virágait, amitől én, mint állampolgár, mint felnőtt ember, mint egy véletlen folytán ebbe az országba született ember szégyellem magam (nem először, nem utoljára, de most új színt és tartalmat kapott a szégyenérzetem) a buzgómócsingok helyett.
Két hír: Mészáros Lőrinc disznótenyésztő, szállodás, híd-, vasút- és kapcsolatépítő, sajtómágnás és Orbán Viktor két lábon járó … bizalmas barátja és táskahordozója (Lölö speciel a szeme alatt hordja a ridikült) megvette a veszprémi kézilabdacsapatot. Mert ahhoz is ért, az is érdekli és már zsenge iparitanuló korában is ez volt a szíve vágya. Most telik rá, megvette. Tiszta ügy.
Ugyanazzal a lendülettel nem hosszabbították meg Simicska Lajos páholybérletét a veszprémi kézicsarnokban. Amit évek óta bérel magának és családjának.
Nem érdekel engem Simicska Lajos. Pontosabban annyiban érdekel, hogy elég komolyan bűnös abban, hogy Orbán és rendszere szárba szökkenhetett és mára megszabadulni sem lehet tőlük. Tehát Simicskát sem nem kedvelem, sem nem szánom. Azonban.
Mennyire kell szervilis, pitiáner szarrágónak lenni ahhoz, hogy valaki ebbe így beleálljon? Meddig megy el a rendszeren belül a rothadás? Kinek, melyik szorgos kis fogaskeréknek jutott vajon eszébe, hogy ilyen módon nyaljon be a gazdinak? Mert lássuk be, ez aztán nemes bosszú. A következő mi lesz? A sarki zöldséges is fideszes, ezért nem fogja kiszolgálni a Simicska család tagjait? Vagy direkt rothadt sárgarépát ad? Esetleg látványosan kidobja őket a boltból? A fogorvos nem tömi be a fogát? A sebész orálisan veszi ki a vakbelét?
Nem hiszem, hogy személyesen Orbán Viktor, vagy Mészáros Lölö adott volna utasítást erre a szánalmasan kisszerű húzásra – kizárni persze nem tudom, de nehezen elképzelhető, hogy így lett volna -, sokkal valószínűbb, hogy egy ügybuzgó csinovnyik intézkedett. A kérdés már csak az, hogy miután a gázszerelő a veszprémi kézilabdát is felzabálta, mi lesz a következő lépés? Csak fideszes szurkolók mehetnek meccset nézni? Vért vesznek a bejáratnál és akinél ellenzéki, pláne liberális géneket mutat ki a vizsgálat, azt elhajtják a francba? Kizárólag a narancslével kevert vérűek szurkolhatnak? És ők mit fognak kiabálni a meccseken? Hajrá Orbán?
Annyira szégyenletes, primitív ez az ökölbeszorult lelkű megfelelni-akarás, hogy az én pofámon ég a bőr. Nem Simicska Lajos és családja előtt szégyellem magam, hanem önmagam előtt. Az ebben az egész történetben a végtelenül ijesztő, hogy a legalsó szintekig rothad az egész. Hogy számtalan ilyen önjáró kis senki szolgálja a rendszert és nem csak ezt, bármelyik rendszert. Mindig, minden korban, minden időben. És ugyanezek a szervilis szarkupacok azok, akik hangosan üvöltenek, amikor Kertész Ákos a szemükbe mondja az igazságot: genetikusan alattvaló. Mert miközben valóban az, közben rohadtul öntudatos is az ilyen szolga.
Ezeket megváltoztatni nem lehet, mert nem tanulnak soha és mert újratermelődnek. Egyszerűen csak arra kell majd vigyázni akkor, amikor sikerül megszabadulnunk ettől a trágyadombtól, hogy lehetőleg ne sok genetikusan szartúróbogár kerülhessen olyan pozícióba, ahol bármiben is dönthet azon kívül, hogy melyik kézzel fogja meg a lapátot.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.