Június 26,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezt a nagyipari népbutítást soha a büdös életben nem lehet megbocsátani nektek

Van az a perverz hír, ami úgy kezdődik, hogy Semjén hozzányúlna… Szerintem akárhogyan is folytatódhatna a hátborzongató történet, nekem erről az emberről legjobb indulataim mellett is a mérhetetlenül nyálas, szembeszökően irritáló Orbán-szerelem jut eszembe. Meg az, hogy akármihez nyúl(na) is, az automatikusan szarrá változ(na)ik a keze alatt.

Semjén Zsolt, egy társadalmi támogatás nélküli piócapárt elnöke, nemzetegyesítési vöröscsillag-felelős, atomügyi utazó nagykövet és szemforgató fővadász márpedig megint geci terveket sző. És igen, hozzányúlna. Nem az Iránnal folytatott kétoldalúan virágzó kapcsolatokhoz, nem a levadászható ártatlan állatok köréhez, hanem. A határon túli magyarok szavazásához a változatosság kedvéért, mert azt rég nem piszkálta meg őájtatossága.

Szándéknyilatkozatát el is szónokolta (ez itt az ingyenreklám helye a KDNP-nek) a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot felkaroló Petőfi Sándor-program idei zárókonferenciáján, ahol jól megveregette a saját alminiszterelnöki vállát: kurvajól sikerült a külhoni magyarság kulturális, identitásbeli megerősítése. Hát ja, szerintem is jól sikerült. Már amennyiben az aljadék politikai érdekek miatt oly szükséges árokásás, feszültségkeltés, hergelés, uszítás a határon inneni és túli magyarság tekintetében sikernek nevezhető, úgy feltétlenül mindent elsöprő a siker.

Ha jól értem, Semjén Haszontalan Zsoltnak szorul a hurok a nyaka körül, ezért ígérgetnie kell a főnöknek rendületlenül, mert nem annyira jöttek be a számítások. Ezért Semjén ígérget is vadul: a Magyar Állandó Értekezlet ülésére (ez év végén lesz valamikor) várhatóan elérik a kitűzött célt, és meglesz az egymillió új magyar állampolgár. Úgy értem, növelni tudják a gondolkodás és különösebb fenntartások nélkül Fideszre szavazó magyarok körét. Az Orbánba szerelmes helyettes elvtárs szerint ugyanis

a jelenlegi helyzetben ez az egyetlen lehetséges válasz Trianonra. 

Ez nem minden, Semjén azt mondta az ő végtelenül szervilis, mosdatlannak is nyugodtan nevezhető szájával, hogy a tapasztalatok alapján elszánt abban, hogy egyszerűsítsék az anyakönyvi vonatkozásokat, és akár a választási szabályokon is változtassanak. Azt kérte, hogy a két program ösztöndíjasai (ők meg ők) írják le, a honosításnál hol láttak olyan bürokratikus nehézségeket, amelyek aránytalan terheket rónak az ottaniakra, valamint, hogy a választásoknál mi jelentett problémát a szavazatok leadásakor. Jól meg kellene ezeket a problémákat írni Semjén tatának, mert ő majd megoldja és tovább könnyít a természeténél fogva erkölcstelen rendszeren.

Hát baszki, csak egyszer lenne már olyan, hogy Trianont és úgy általában százéves, visszafordíthatatlan, megváltoztathatatlan tényállásokat (de főleg Trianont!) ne akarnának mindenáron megválaszolni nyilvánvaló kreténségekkel és átlátszó kampányhúzásokkal. Csak egyszer lenne az, hogy az öntömjénező győzelmi jelentéseik mögül ne lógna ki a szájbakúrt hatalomba kapaszkodás igyekezete. Mi a fasz a jelenlegi helyzet, Semjén? Mi a jóisten az, amire 100 év távlatából még mindig válaszolni kell? Milyen akadályokat kell még lebontani a határon túli szavazók útjából, Semjén? Beleírjátok az alaptörvénybe, hogy minden határon túli magyarnak kutya kötelessége szavazni? Esetleg azt is, hogy kizárólag a Fidesz-KDNP-re szavazhatnak? Vagy hogy lehet Facebookon, SMS-ben, Skype-on, telefonon is szavazni, ti meg majd örömmel behúzzátok az X-eket? Vagy már egyáltalán szavazni sem kell, a kurvára leegyszerűsített honosításért cserébe már a puszta létezésük felér egy automatikus fideszes szavazattal?

Mert ti tudjátok, bazmeg, hogy a határokon túl csak síkhülye, megvezethető idióták élnek, akiket bele lehet rángatni kvótanépszavazásokba, ami nem érinti őket, olyan belpolitikai vitákba, amelyeknek nem rájuk nézve vannak következményeik, sokadszor is eszközként lehet használni őket egy mindenkire nézve méltatlan hatalmi játszma megnyeréséhez. Erről szól a kurvanagy nemzetpolitikai vergődésetek. Lekenyerezni, kilóra megvenni, függőségben tartani komplett közösségeket és újabb meg újabb szavazókat importálni, mert az őshonos hívek táborát már nem lehet növelni. Ja, és hogy soha ne felejtsük el honnan indultunk:

Ezt a nagyipari népbutítást soha a büdös életben nem lehet megbocsátani nektek, de ami még nagyobb baj, helyrehozni sem lehet. Ezt az álszent, hataloméhes opportunizmust, amivel el nem kerülhető bukásotokat megpróbáljátok elkerülni akkor is, ha annak az az ára, hogy betemethetetlen szakadékot ástok a szélrózsa minden irányában, perverz módon egy Trianon-ízű gazemberség.

Azt hiszem, biztosak lehetünk abban, hogy semmiféle bürokratikus nehézségeket nem kell már itt senkinek felmérni, borítékba teszem most, hogy a törvénymódosítás már megíródott a Fidesz pártszékházban, csak figyeljünk jól, mikor fogják benyögni, hogy enélkül a fontos könnyítés nélkül a nemzethalál napjai várnak ránk.

Az az igazság, hogy kurvára unom már. Belefáradtam abba, hogy ezeknek mindenki eszköz. Az a külföldön munkát vállalni kényszerülő, rezsim által megvetett magyar, akinek fél napokat kell utaznia, hogy leadhassa a szavazatát a legközelebbi külképviseleten. Az a határon túli honfitárs, aki megteheti mindezt levélben (Semjén meglebegtetett könnyítését követően meg ki tudja hogy). De szánalmas, kiröhögött eszköz az a magyar is, aki kalandvágyból itthon maradt, és hagyja, hogy kamunak is ótvar nemzeti konzultációkkal hülyét csináljanak belőle.

Ha Semjén Zsolt hozzányúlna valamihez, akkor nyilván hozzá is fog nyúlni a szervilis dilettantizmustól büdös kezével. És mindenhez hozzá fognak nyúlni, ami gusztustalan hatalmukban megtartja őket, ehhez pedig mindenkit eszközként fognak használni. Ha kell, hát tovább könnyítik a már így is leegyszerűsített, visszaélésekre kiváló lehetőséget biztosító honosítást. Valahogyan muszáj pótolni az itthon elveszített szavazatokat, és lássuk be, a határon túliak manipulálása jóval könnyebb mutatvány, mint a Fideszből kiábrándultak visszaterelése az akolba.

És igen, ennek a valláskárosult műanyagkereszténynek elévülhetetlen érdemei vannak az egyes nemzetrészek egymás elleni kijátszásában, egymás ellen hergelésében. Senkinek ne legyenek illúziói: ebben a hadviselésben sem lesznek ártatlan áldozatok, de most már a legnaivabb lánglelkű forradalmároknak is időszerű volna elgondolkodni azon, hogy ebben a foglyul ejtett országban már egyáltalán nem biztos, hogy a semmibe vett alattvalók választáson képesek lesznek leváltani minden idők legnemzetibb kormányát. Semjén erőlködése szemernyi kétséget nem hagy efelől.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS