Róza néni a magyar felsőoktatásról

Pallasz Athéné Egyetem, Kecskemét Pallasz Athéné Egyetem, Kecskemét

Parragh László hírhedté vált saját kijelentésének – mi szerint óriási hiba az, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat – népszerűségétől még maga Parragh László is meglepődött,amint nyilatkozta ő a Szabad Európa Klubrádió egyik műsorában, ahol és amikor olyan elképesztő szakmai magaslatokban eszmefuttatott ő a mindenféle szintű oktatás témájában, hogy én attól csak elképedni tudtam. Hallgatva a műsort (amit az archívumból nem tudok most beidézni) pár gondolat futott át az agyamon, amit szeretnék röviden (ez nem biztos, hogy igaz lesz) összefoglalni,többnyire tények és számok alapján.

Azért sem akarok hosszasan értekezni a témában, mivel én ebben egyáltalán nem vagyok szakértő,szemben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 28 főből álló Oktatási és Képzési Igazgatóságával szemben, mely része egy 69 főből álló un. ügyintéző szervezetnek, egy további 40 fős, Parragh László vezette elnökség, valamint egyéb testületek mellett.

A MKIK honlapján, közérdekű adatként elérhetők a 2009-2015 közötti időszak éves beszámolói. Úgy tűnik viszont, hogy a 2016. évi gazdálkodási adatok, sok más nemzeti fontosságú adathoz képest elvesztették közérdekű jellegüket. Igaz, hogy a 2015-ös beszámoló szerint a MKIK „csak”3,7 milliárd költségvetési támogatást kapott – ami ugye mégiscsak közpénz és vélhetően 2016-ban is volt ilyen. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a hazai vállalkozások, függetlenül attól hogy nyereségesek, van-e elegendő bevételük a fennmaradáshoz, netán csak kényszerből vállalkozók – kivétel nélkül évi 5.000 forintos kamarai hozzájárulással tartoznak a területileg illetékes (megyei) kamaráknak. A kamarai hozzájárulás nem teljesítése esetén, ezt a NAV jogosult behajtani, adók módjára behajtandó köztartozásként, de úgy hogy már a háromszorosába is kerülhet a feledékeny cégnek.

No de túl ezen a kis zárójelen, elmélkedtem én az oktatás különféle szintjein zajló egyes történésekről. A középszintű oktatásból kieső tanulók számának csökkenéséért aggódó Parragh László jól tenné, ha a szakmai testületeivel együtt korrekt elemzést végezne a különféle tényezők hatását is mérve az évi kb. 20.000 fős létszám kiesést illetően. Gondolok itt az évente csökkenő születések hatására, a Magyarországról külföldre távozott migráns családok gyermekeire, akik nem kérnek a magyar oktatásból, és nem utolsó sorban a tankötelezettség 16 évre történő leszállítására – 2012. szeptember 1-től. Állítja Parragh László az említett műsorban, hogy ez utóbbinak köszönhető csökkenés legfeljebb 1.000 fős lehet (évente?), mások szerint ez elérheti akár az 50.000 főt is. Naná, hogy a polgármesterek a hibásak, mert annyi fölösleges gimnázium van!

Aztán egy másik botrányos dolog volt ugye – ha már érettségi és felvételi időszakban vagyunk – hogy a nagy „szakértelemmel” létrehozott szakgimnáziumok tanulói négy-öt évnyi felkészülés után végül is, szinte utolsó pillanatig nem tudták, hogy milyen kötelező szakmai tárgyból, illetve szakmai ismeretekből kell érettségit tenniük. Ebből kifolyólag ezek az érettségiző diákok vélhetően gyengébben teljesítettek, jelentős hátrányba kerülve így gimnáziumi társaikkal szemben, különösen a felsőoktatásba történő felvételt illetően.

Az érettségire épülő szakképzést, pontosabban a gyakorlati képzés részét volt szerencsém némileg közelebbről is megismerni családi érintettség okán. Vannak ugye az un. OKJ-s képzések, 2015–től pár üdvözlendő változással is, mi szerint 25 éves korhatárig, illetve két ingyenes képzésre lehet jogosult a delikvens. Ez így nem is hangzik olyan rosszul. Az viszont, hogy milyen tudást, főleg gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek itt a diákok, már erősen megkérdőjelezhető. A kétéves képzés során a második évbe való belépés egyik feltétele például az, hogy a tanuló elvégezzen egy 160 órás nyári összefüggő gyakorlatot, lehetőleg egy szakmabeli gazdálkodó szervezetnél.

Konkrét esetben hogy is zajlott ez tavaly? Kapcsolatok révén lett volna egy szoftverfejlesztő cég, ahol a szoftverfejlesztés bugyraiba kellett volna beleásnia magát az érintettnek – gyakorlatilag. Amikor a cégnél megnézték az együttműködési megállapodást amit kellett volna kötniük az adott Szakképző Centrummal (és az illetékes területi kereskedelmi és iparkamara ellenjegyzésével), teljességgel elzárkóztak a gyakorlati lehetőség biztosításától. Ugyanis a mindenféle adminisztrációs teendők mellett (munka-, baleset-, tűzvédelmi oktatás, foglalkoztatási napló vezetése, szakmai felügyelet biztosítása) a cégnek még biztosítania kellett volna a tanuló számára egy hónapra 21.645 forintnyi díjazást (a mindenkori minimálbérhez kötötten), valamint a szakképzésről szóló törvényben előírtak szerinti továbbiakat, mint „kedvezményes étkeztetést, útiköltség-térítést, munkaruhát, egyéni védőfelszerelést, tisztálkodási eszközt és kötelező juttatásokat”. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a tanuló részére fizetendők elszámolhatók a cég által fizetendő szakképzési hozzájárulás terhére, vagyis ennyivel kevesebbet fizetett volna az államkasszába, mint az amúgy is kötelezően fizetendő adószerűség (ez a cég bérköltségeinek az 1,5%-át jelenti). Ennek ellenére nem vállalták az egész procedúrát.

Másik lehetőséget keresve, szóba jött még a gyakorlatra kötelezett volt középiskolája, ahol – ugyan költségvetési szervről lévén szó, nincs szakképzési hozzájárulási kötelezettség, de ennek ellenére vállalták, hogy akár fizetnek is a gyakorlat időszakára még többet is, de csak megbízási szerződés alapján és ismételten nem vállalva a szakmai gyakorlathoz kapcsolódó adminisztrációs cécót az előírt együttműködési megállapodás szerint.

És akkor maradt az a lehetőség, hogy egy cég (mondjuk átmenetileg alvó cég), amelyiknek éppenséggel sem alkalmazottai, sem bevételei nem voltak (így semmilyen keret sem volt a kifizetendőkre), felvállalta ugyan névleg a gyakorlattal járó összes adminisztrációt, gyakorlatilag csak lepapírozva azt, de a gyakorlatra kötelezett tanulóval jószerivel nem is találkoztak. Haszontalan kérdés: hasznos volt így a szakmai gyakorlat? És kit is hibáztassunk? A cégeket, mert nem vállalják be a törvényben előírtakat?

És így eljutottunk oda, hogy készülhetünk tovább a magyar felsőoktatásba. Abba, amibe valamiért Parragh Lászlónak is van beleszólása, karöltve Matolcsy Okostojással.

Van ugye az, hogy hatalmas az informatikus-hiány Magyarországon 15-22 ezer közötti számokról lehet olvasni. Mindenféle: rendszergazdától kezdve tesztelőkön át, szoftverfejlesztő és web-programozóig. Tény, hogy az információ-technológia magas szintű művelése nélkül ismét csak leszakadunk a rothadó Nyugattól, mint sok más téren is.

Ha nem tévedek, akkor Magyarországon az elmúlt években olyan 5-6.000 fő körül volt/van évente a felsőoktatásban engedélyezett helyek, illetve felvettek száma az informatikai szakirányú karokon, valamelyest növekvő tendenciát mutatva. Az egyetemek népszerűségét vagy minőségét tekintve nyilván mérvadó az is, hogy adott egyetemre hányan jelentkeznek a meghirdetett helyekre, mekkora az esetleges túljelentkezés, valamint az, hogy milyen pontszámmal lehet bejutni egyikre vagy másikra.

Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara Budapesten egyike az elismertebbeknek, ahol 2016-ban 340-352 ponttal (magyar, illetve angol nyelvű képzésre) lehetett bejutni. A felvi.hu statisztikái szerint 449 főt vettek fel összesen alapképzésre, 762 első helyen jelentkező közül. Ezzel szemben a 2017-re meghirdetett helyek száma Budapesten 256-ra csökkent (nappali, esti tagozatos vélhetőleg a mesterképzés is).

Miért is ez a csökkenés, ha égető szükség van informatikusokra? Tettem fel magamnak a kérdést.

Nem, összességében nincs csökkenés, hanem növekedés. A választ abban találom, hogy a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetemen (MNB, Matolcsy-alapítványok – megvan?) 376 helyet hirdettek meg 2017-re, ott ahol 2016-ban csupán és csak pótfelvételi eljárás keretében tudtak felvenni mindösszesen 39 főt a 42 jelentkezőből. Alapképzésre a 15 jelentkező közül 14-en érték el a szükséges minimum 280-at meghaladó pontszámot, míg 240 ponttal lehetett bejutni a felsőfokú szakképzésre, ide 27 jelentkezőből 25 főt sikerült felvenni.

Ehhez én már nem fűznék semmiféle kommentárt, legfeljebb másokét, egy-két internetes fórumról:

„Csak a PAE-t ne.Én ott tanulok és szerintem elég gyenge a képzés,és még diákélet sincs.Szerintem.

BME,azt legalább elismerik,és nem olyan gyökér neve van :D”

„PAE semmiképp. Komolytalan.”

„Tragikomédia egyetemnek nevezni a Kecskeméti Főiskolát.”

Viszont – némileg témát váltva, vagy annyira nem is – aggódom annak a kétségbe esett ismerősömnek a lánya miatt (is), aki eddig diszkalkulia miatt fel volt mentve matematikából, viszont jövőre abból is érettségiznie kell és ráadásul szeretne ő is felsőoktatásban továbbtanulni.

Mit nekünk holmi finn oktatási csoda? Járjuk mi a magunk unortodox módján a saját utunkat úgy, hogy a társadalom lebutítása terén világbajnokok lehessünk, ha már a fociban nem…

Róza néni

adomany-1