A kutya

Kép: Chiemsee2016 Kép: Chiemsee2016

Ismersz-e, mondd?

A bundám barna volt,
fehér sáv volt a homlokomon,
mint a lámpás a pejlovakén
és mint az égen a Hold.
Mozgott a fülem,
amikor rászállt a légy.
Mozgott az orrom,
amikor szaglásztam a légy után.
Emlékszel?

Te még síró-baba voltál.
Én ott bóklásztam a bölcsőd körül…
elkergettem a kotlóst,
hogyha feléd közelített.
Később
a hátamon is lovagoltál.
Egyszer le is estél.
Engem raktak meg a rémületben.

A kezedből ettem.
Kicsi kezed volt, halványpiros
és néha sáros, néha homokos.
Egészben nyeltem le a falatot,
nagy-nagy, falánk kutya voltam.
Ismersz-e?

Egyszer… világos este volt…
telihold…
vonítottam az égre, a Holdra.
Árnyékom hosszan úszott utánam…
mint mikor ló pusztult a háznál
és elcipeltem a belet.
Hallottam a hangodat akkor,
elővágtattam a kazlak közül,
táncoltam melletted, ugattam.
Emlékszel?

Aztán, éjjel
a kertek közt csavarogtam.
Doronggal hátbavágtak akkor.
Elgörbült a gerincem,
a bundám mocskos lett és fakó.
Beteg kutya lettem.
Agyonlövettek.

Akkor, vacsoránál
csak lassan járt a szájakhoz a villa.
A kisasztalnál ültél te külön.
Kip-kop…: s lábaiddal
harangoztál nekem,
kipi-kop.

Emlékszel?

Weöres Sándor