Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A Fidesz és a matematika

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hogy nehogy Németh Szilárd nélkül teljen el a hét, a nagyszerű politikus besétált az M1 kanális stúdiójába és elmesélte, hogy a magyar emberek szinte egyhangúlag követelték a kormánytól a civilek szekálását. Ezt úgy számolta ki a rezsi Szent Sebestyéne (vagy -je, nem tudom pontosan), hogy visszaküldtek a népek 1,7 millió kérdőívet, vagy mi volt az és a visszaküldők 99 százaléka követelte, hogy derüljön ki, honnan pénzelik a civil szervezeteket.

Jó. Az 1,7 millió követelő még mindig nem többség, de még csak egyharmadnak sem lehet nevezni. Ez csak annyit jelent, hogy ennyi félanalfabéta hülye van ebben az országban, akik arra sem képesek, hogy az adott szervezet honlapján megnézzék a támogatók listáját, vagy – amennyiben alapítványról van szó – megkeressék a minden évben kötelezően nyilvánossá tett bevallást a neten.

Innen nézve nem is olyan rossz a helyzet, mármint a lakosság ostobasági-részarányát tekintve. Én olyan 20 százalék fixen idiótára tippeltem volna, az 1,7 millió ezt az értéket nem éri el. Tehát a többiek vagy képesek elengedett kézzel, önállóan is megtalálni az őket érdeklő adatokat, vagy nem érdekli őket a dolog, mert nem olyan fontos.

De – ha már az ostobaságnál tartunk – mindenre és mindenkire vonatkozik ez az Orbán-Habony-Németh számítási módszer? Tehát ha mondjuk én összegyűjtök 1000 (vagy egymillió, mindegy is) embert, akiket megkérdezek, hogy szerintük le kell-e mondania a kormánynak és a 99 százalékuk szerint le kell, akkor lemondanak? Mert hát ugye azt akarja az elsöprő többség. Vagy olyankor a teljes szavazóképes lakosságot kell nézni? Ki dönti ezt el?

Sőt, ha én egymagam úgy gondolom, hogy Orbán Viktor (vagy bárki más, tetszőleges oldalról választott tetszőleges politikus) korrupt, lopós és pocsék politikus, akkor az úgy is van? Mert ez ugye gyakorlatilag 100 százalék – az egyből egy – de akár megkérdezhetem valamelyik kollégámat is és akkor az már mindjárt 200 százalék lesz. Vagy nem? De.

De tegyük fel, hogy élve és viszonylag ép szellemi állapotban elérünk a választásig és valami csoda folytán elsétál az urnákhoz (nem a temetőbe, hanem a szavazóhelyiségekbe) 6 millió ember, de a Fideszre csak 1,7 millióan szavaznak, egy másik – mondjuk Normális Ország Párt néven induló – pártra meg 2,5 millióan, akkor hogy alakul a matek? Németh Szilárd kiszámolja, hogy az 1,7 millió szavazó 110 százaléka a kormánypártra szavazott és így ők győztek? Vagy egyszerűen kihirdetik a szükségállapotot, mert Bakondi, Nógrádi és Kósa Lajos látott egy rakás migránst és azzal a lendülettel semmisnek nyilvánítják a választási eredményt?

Értem én, hogy aki nem nyilvánít véleményt, az nincs is. De akkor rájuk nem kellene hivatkozni. Főleg pedig nem kellene úgy tenni, mintha az a 6,3 millió ember, aki nem konzultál a kormánnyal hülyeségekről és nem szavaz rájuk, nem is létezne és főleg mintha ők nem lennének ennek az országnak a teljes jogú polgárai. Már csak azért sem kellene úgy tenni, mert az a 6,3 millió ember dobja össze (ha nem is saját elhatározásból) Németh Szilárd, Orbán Viktor és mindenki más fizetését, de még a Parlament fűtési költségét is.

Vagy pedig lehet úgy tenni, mintha kizárólag az 1,7 millió hívő létezne, de akkor a többeket tessék szépen békén hagyni és a lelkes hívek (necces lesz, mert döntő többségük már nem aktív munkavállaló) tartsák el a díszes társaságot Németh Szilárdtól Mészáros Lőrincen át Andy Vajnáig. Szerintem.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.