Nem könnyű…

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Ó nem könnyű szemébe vágni
a tudat józan igazát
jó cimborámnak, mikor éppen
énrám emeli poharát,
koccintó szívét falhoz vágni
és köszönteni idegent,
padlóra önteni az érzést
bizony nem könnyű, annyi szent

És nem könnyű idős apámmal
hajnalba fúló esteken
kíméletesen elvitázni
világon, renden, istenen,
s szeretni, mert jó, csak kemény, mint
aminek hátán élt: a jég,
én túl vagyok korom határán,
ő koránál jóval idébb.

És nem könnyű nem-mel felelni,
mikor templomba hív anyám,
kifogást keresni féltő
szeretéssel, makogva tán,
tekintetét kerülni folyton
– ő nem hiszi, hogy nem hiszek –
örül suta mentségeimnek,
hogy a valót ne tudja meg.

És nem könnyű ma még belátni
káromkodás nélkül, tudom,
hogy jövőt-futó paripánkkal
most rúgtatunk a féluton,
elhallgat a vak szitkozódás,
ha tovább látok az időn,
s nem szidom össze iparunkat,
hogy nincs három pár jó cipőm.

Nem könnyű, mert a jóbarátot
feloldozza a szív talán,
s apánkat néha hallgatással
kíméljük a viták során,
anyánk becsapjuk ál-imával
s cipők miatt káromkodunk…
Hányszor kezet fogunk magunkkal,
s hányszor arculvernénk magunk!

Baranyi Ferenc

(1960)