NEHAZUGGY

Emberek ezrei éheznek, valóban megéri?

Lázár Gergő | 2017. Június 10, Szombat | 15:52

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Stadionország csapata a tegnapi napon ismét leszerepelt. Nem először és talán nem is utoljára, de ez nem változtat azon, hogy ismét fájó sebet ütött a már amúgy is siralmas magyar foci testén. Egy, a világranglista 186. helyén álló, játékosaikat a spanyol 5. osztályból szerző, nagy többségében amatőr focistákkal felálló csapat verte meg Magyarország csapatát. Andorra utolsó tétmérkőzésen megszerzett győzelméig, egészen 2004-ig kell visszamenni, amikor is Macedónia csapatát sikerült legyőzniük. Ami Andorrának történelmi siker, az nekünk ismét szégyenteljes vereség. Hány ilyen nap volt már az elmúlt 10 évben? Mikor jövünk rá végre hogy a magyar foci teljesítménye nem a beleöntött pénz mennyiségétől függ? A tehetség nem pénz kérdése, soha nem is volt az, ez nem klub futball.

Az elkövetkezendő 3 évben, tehát 2020-ig bezárólag, a kormány legalább 268 milliárd forintot – melyből 250 000 000 000 forint közpénz – kíván stadionépítésre szánni. Ezt a pénzt az emberek megkérdezése, felhatalmazása nélkül költi el a magyar kormány egy olyan vágyálomra, amely az emberek életét semmilyen mértékben sem javítja. Ez az összeg még csak nem is egy végső összeg, ugyanis azokat a stadionokat nem csak felépíteni, de fenntartani sem árt. Ez évi plusz 50-60 milliárd. Olyan összegekkel dobálózik a magyar állam, melyből akár rendbe is lehetne tenni a magyar kórházak egy részét, de ehelyett soha meg nem térülő stadionépítésekbe ölik ezeket az irdatlan pénzösszegeket.

A magyar foci nem azért volt ott, ahol, egészen a 80-as évekig, mert több pénz lett volna rá, vagy mert annyi stadion állt volna az ország minden pontján. Hanem azért, mert a magyar játékosok a hazájukért fociztak, egy megtiszteltetés volt, ha a magyar címer díszelgett a mezeiken. Nem a pénzért fociztak – noha nyilván akkor is meg voltak fizetve – hanem azért, mert imádták, amit csinálnak. Egy fiatal srác nem egy 30 ezres stadionban tanul meg focizni és válik az ország legjobbjává. Kisgyerekként a lakótelep lebetonozott, kerítéssel körbevett pályáján tanulja meg az alapokat. Egy tehetség kibontakozásához nem kell, soha nem is kellett stadion. Ha újra magyar focit akarunk látni, akkor az alapoktól kell megreformálni azt, kezdve a futball iskoláktól az utánpótlásig.

Mi sem mutatja jobban, hogy nem a stadionok száma határozza meg a futball minőségét, mint a következő adat. Magyarországon 52 olyan stadion van, mely legalább 5000 fős befogadóképességű, ezzel szemben Andalúziában – amely Magyarországgal körülbelül azonos méretű – 35 ilyen stadion van. Ez Spanyolország legszegényebb régiója, mégis az elmúlt 4 évben 3 Európa-kupa győzelmet ünnepelhetett. Magyarország vajon hány kupagyőzelmet szerzett ez idő alatt? Vagy akár a sorozat fennállása óta? Elárulom. Nullát.

Mi, magyarok nyilván boldogok lennénk, ha ismét lenne egy nemzeti csapatunk, melyre ismét büszkék lehetünk. De ha ennek az az ára, hogy teljes kórházi részlegek zárnak be, idős emberek fagynak meg saját otthonaikban, vagy fogyatékkal élők kerülnek lehetetlen helyzetbe, akkor köszönjük, de nem kérünk belőle. Márpedig ez az ára annak, hogy kedvenc csapatunknak egy új, csilli-villi 15 ezres stadionban szurkolhassunk. Tehetünk úgy, mintha ez nem lenne igaz, vagy megpróbálhatunk elzárkózni még a gondolatától is, de ez a tényen nem változtat. Több százezer ember nyomorúsága, pár tízezer ember boldogságáért. Megéri?

Ezek a stadionok az orbáni rezsim generációnk számára talán örökre kitörölhetetlen mementói lesznek. Egy olyan lázálom be nem teljesülése, mely ha – akarjuk ha nem -, emberéletekbe került. Egy olyan országvezetést, melynek a stadionok építése fontosabb a saját rászorulói ellátásánál, nyugodtan nevezhetünk hazaárulónak. Magyarország kormánya a saját népét árulja el. És mindezt emelt fővel, büszkén teszi.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!