Nem csak a gyűlölet létezik

Részlet a Close-Knit című filmből Részlet a Close-Knit című filmből

Múlt héten – jó ideje először – nem a gép előtt töltöttem a vasárnap estét. Kimentünk egy kicsit a városba, hogy hátunk mögött hagyjuk a monitorok és telefonkijelzők világát. Séta után elindultunk haza, amikor szokatlan zajokat hallottunk a katedrális környékéről. Közelebb érve derült csak ki, hogy filmvetítést tartanak. A tér összes fénye le volt kapcsolva, hogy az a körülbelül 100 ember élvezhesse az előadást.

Fogalmunk sem volt róla, mi az, amit épp vetítenek, de anélkül, hogy megvitattuk volna, leültünk két szabad helyre. A tér majdnem tele volt, este 11 órakor. A film egy ázsiai család életét mutatta be, amiben nem lett volna semmi pláne, ha az anya nem egy transzszexuális férfi lett volna. A történet szerint a főszereplő kislány anyjának időre volt szüksége, így finoman fogalmazva lepasszolta a kisgyereket a nagybátyjának. Ez a nagybácsi azonban egy transzszexuális kórházi ápolóba szeretett bele, akivel együtt élt. Ebbe a közegbe került a fiatal kislány.

A film megpróbálta bemutatni, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy átlagosnak nem nevezhető családnak a mai Japánban. A közönség soraiban ugyanúgy ültek idősek, mint fiatalok, a reakciók mégis meglepőek voltak. Az egyik jelentben a főhőst egy osztálytárs anyja próbálja meggyőzni arról, hogy amiben ő él (egy transzszexuális társaságában) az nem normális. Mire a kislány egy flakon folyékony szappant spriccel a kedves anyuka arcába. Ez nagyon tetszett a közönségnek, sokan állva megtapsolták.

A nézők nem háborodtak fel a filmben bemutatottaktól, nem fütyülték azt ki, és nem álltak fel székeikből tiltakozásul. Képesek voltak elfogadni azt, hogy vannak emberek, akik másként élnek mint a megszokott, ettől mégsem lesznek mások. Ugyanolyanok, mint te, vagy én. A film végén a téren helyet foglaló emberek felállva tapsolták meg a filmet.

cines-sur-muda-alhambra-dia_1142295761_69436707_667x375

Egy városban, ahol sokak számára a vallásos hagyományok és tradíciók a legfontosabbak, simán bevállalták egy ilyen film bemutatását, a helyi kereszténység legfontosabb épülete, a katedrális előtti téren. Nem hallottam sem buzizást, sem genderezést, miközben a filmet néztük, sem viccesnek vélt megjegyzések tömkelegét. Akik azon az estén  a térre érkeztek, egy közös filmélményre vágytak és képesek voltak előítéletek nélkül végigélvezni azt a 2 órát, ameddig a film tartott.

Granada, egy város, amely évszázadok óta mély keresztény gyökerekkel rendelkezik, megmutatta, hogy az elfogadás nem csak papíron létezik. Nem tartja magát Európa keresztény bástyájának, az ország vezetése sem hangoztatja ezt úton-útfélen, mégis képes volt példát mutatni. Ez a kis történet a város hozzáállásának mindössze egy piciny szeletét mutatja be. Említhetném akár azt is, hogy több tucat segélyszervezet gondoskodik a városba érkező, Afrikából menekültek megsegítéséről, vagy ahogy a város bánik hajléktalanjaival. Granada nem először, de talán nem is utoljára lepett meg azzal, hogy megmutatta, így is lehet. Nem csak a gyűlölet létezik.adomany-1