Vendégírás: Jaj, de unom a politikát!

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

A nyár első napjait éljük, lassan ránk tör a parlamenti szünet, de nem is baj, legalább  fellélegezhetünk kicsit. Be kell vallanom, egy kissé elegem van már ebből a politikának nevezett bohózatból/tragikomédiából, jó lesz kimaradni ebből egy időre, de azért nem lehet nem észrevenni, hogy forrong az ország. Mit az ország, az egész Kárpát-medence nagyhaza, egész Európa.

Na, most tessék csak szépen visszaülni, visszagörbíteni a kaszát, lezsírozva eltenni a kapát, nyugság legyen! Mert bár a Kedves Vezető az idénre meghirdette a lázadás évét, most ez még nem az. De azért mégiscsak forrong az egész vidék, forrnak az agyvizek a kánikulától, izzadságtól ragacsos, büdös emberek szédelegnek mindenfelé és nem értik, miért veri őket a sors ezzel a kínzatással. No, én most elmondom, mitől van ez, mert ha megismerjük a miértet, tán könnyebb elviselni a bajt. Utánam hát, olvasó (by Bulgakov)!

A hatodik napon – olyan délután háromnegyed hat körül – az Úr morcosan nézett szét a poros műhelyben szanaszét dobált csomagolópapírokon, dobozokon. Bevillant, hogy olvasta valahol:

„Be van fejezve a nagy , igen.

A gép forog, az alkotó pihen.”

Aha! Hát egy nagy frászt, gondolta. Igaz, mindent a helyére rakott a Földnek nevezett sárgolyón, a helyére is pöccintette az űrbe, nagyjából működik is az egész miskulancia, de még ki kell takarítani és akkor lesz befejezve, akkor lehet pihenni. Nem sok kedve volt az egészhez és bár tudta, hogy „amit ma megtehetsz, megteheted holnap is”, mégsem akart ilyen kupit hagyni maga után, meg aztán tudta, amit nem maga csinál, az nem lesz rendesen megcsinálva.

Szólhatott volna ugyan néhány angyalnak, takarítsanak ki, de már régen vége volt a munkaidejüknek (mert peeersze, hogy nekik van munkaidejük, bezzeg a főnöknek), biztosan valamelyik kocsmában hétvégéznek, még az udvari söprögető angyalt sem látta sehol, meg aztán kedve sem volt szarakodni az Angyali Liga Szakszervezettel holmi túlórák, meg túlórapénzek miatt.

Szakszervezet, mi? Bezzeg a főnököknek nincs szakszervezetük, kulizhatnak éjjel-nappal. Ő is itt cseszi el az idejét, a kollégák meg – az a Zeusz, Allah, Manitu és az összes aprószentek – a konkurens mennyországokból már régen kedvenc tóparti kerthelyiségükben vedelik a mannát (alc. vol. 45%). Disznó vicceket mesélnek (még az a dagadt Buddha is ott vigyorog a sarokban, miközben simogatja kedvenc hangyáját és beszélget vele), az a mocsok Belzebub meg biztosan elhappolja előle azt a bögyös pultos csajt, pedig már egy hete fűzi és már-már nyerésre állt az ügy. És akkor ő meg itt b…ssza a rezet.

A franc az egészbe – morogta mély basszus hangján maga elé (az Úr mély basszus hangja: https\\www\\youtube.com\) és dühösen rugdosta a sok szétdobált csomagolópapírt, dobozokat. Ám az egyik doboz nem rugódott arrébb. Nehéz volt, valamit nem csomagolt ki, nem tett a helyére.

Azt a hétszentségit ordította az Úr, immár nem fékezve az Úr rettenetes haragját. Dühösen kapta fel és tartotta a fény felé a dobozt (erre azért kissé büszke volt, mert mondá egyszer, lőn világosság – és lőn a villanyszámla), hogy kisilabizálja, mit is rejt a karton. Ez állt a cédulán

CANI CHULA

Mi az isten – kerekedett el az Úr szeme (mely, mint tudjuk mindent lát, de ezt most speciel nem látta)

KUTYASZAR !?

Hát normálisak ezek ott a csomagküldő szolgálatnál? Vagy a futár is már a hétvégére gyúrt és direkt itt hagyta suttyomban, küzdjön vele az ügyfél, reklamáljon, telefonálgasson? Nem gondolkoznak ezek (oké, lehet hogy több agytekervényt kellett volna rendelnem, de az istennek sem tudtam többet felhajtani, hiánycikk na), mi a túróért rendeltem volna kutyaszart, hiszen most teremtettem meg a kutyát, szarik az magától, olyan opció nincs, hogy majd az Úr szarik helyette! Kinyitotta a dobozt és valami ragacsos, büdös trutymót látott.

Na ne, hördült fel az Úr méltatlankodva, ezzel a gusztustalansággal aztán végképp nem foglalkozom és rettentő haragjában (plusz a túlóra miatti rohadjanakmeg indulat) hatalmas lendülettel hajította el az űrbe. A doboz meg csak szállt és szállt és szállt és szállt és szállt (jóvanna, a fényév az mégiscsak fényév, valahogy érzékeltetni kell, de már megérkezett) és becsapódott a Földre.

Két jó barát éppen a kocsmába ment volna (naná, hova máshova), amikor mentükben megpillantották a dobozt. Fölvették (eltulajdonítási célzattal), forgatták, nézegették. Kérdé az egyik, mi lehet ez? Nem tudom, sosem láttam még ilyet – mondá a másik – az van a dobozra írva, hogy

KÁ-NI-KU-LA

mert ő átment a PISA teszten, tudott folyékonyan szótagolva, fonetikusan olvasni (igaz, enyhén diszlexiás volt, de ez csak akkor derült ki, ha olvasott, a barátja pedig diszpláziás, de az meg csak akkor látszott, amikor járt, egyébként nem). De mert a felirattól sem lettek okosabbak (hiába, az az egy agytekervény és az is egyenes), meg még soha sem láttak ilyet (ha láttak volna, nem léptek volna bele furton furt), hát óvatosan kinyitották a dobozt. A hirtelen kiáradó bűztől egyből megszédültek, ki is verte őket a víz, undorodva csappantották hát vissza a doboz fedelét és dobták be az árokba (hadd tulajdonítsa el az akinek két, vagy több apja van).

Azóta is az van, hogy időről-időre valami hülye megtalálja a dobozt, persze hogy ki is nyitja és akkor a környéken levő embereket kiveri a víz, büdösek és ragacsosak lesznek, szédelegnek a kánikulától. Ez a hőség igaz története.

Persze nem mai keletű dolog ez, az emberiség már évezredek óta küzd ezzel a problémával, változatos, nem egyszer súlyosan becsmérlő jelzőkkel illetve annak reánk szabadítóját. Az Úr meg – bár látá, hogy ez jó – kicsit szégyenkezik, kicsit dühös. Sajnálja ugyan az embereket, de azért a szakmai önérzet is dolgozik benne. Végtére a szart is ő teremtette, csak nem sikerült valami fényesen, de akkor is… Ezzel együtt kell élni és punktum.

Azért próbál néha segíteni. Ha már nem bírja nézni az emberek szenvedését, akkor jóságosan megrázza hófehér jóságos szakállát (az Úr hófehéren jóságos hófehér szakálla – Google képek, Flickr photo, Getty Images, Pinterest) és olyankor támad némi lenge orkán, jégeső, miegymás, mely időlegesen elűzendé a káni kulát.

Végezetül csak annyit, jó nyaralást mindenkinek és hogy a szenvedőkbe némi optimizmust csepegtessek, ne feledjük: minden nappal közelít a tél.

Steve Roby

adomany-1