Vendégírás: És megesszük a pocsék dumát

Illusztráció: photoshopper24 Illusztráció: photoshopper24

Megint elkövettük… mindig elkövetjük. Emberiség… annak ellenére, hogy több millió tonna könyv, több milliárd terabyte digitális anyag áll rendelkezésünkre. Csak olvasni kellene, tanulni… tanulni az elmúlt néhány ezer év hibáiból… a hibáinkból, de nem… nemzedékről nemzedékre adjuk tovább örökségként… és nem értjük, hogy jutunk mindig ugyanoda…

Hitlereket, Mussoliniket, Orbánokat, Trumpokat, Putyinokat, Erdogánokat (sic.)emelünk „pajzsunkra”, hős vezírként, megváltóként tekintve rájuk… elhisszük, hiszen úgy szerenádoznak nekünk, a zembereknek, hogy bármelyik középkori velencei hősszerelmes zokogva dőlne a kardjába irigységében… és megesszük a pocsék dumát… majd mikor bekövetkezik, nem értjük… nem értjük a koncentrációs táborokat, a milliónyi halált, a térdig vérben tocsogást, fiaink helyett hazatérő gyász-táviratot… pedig mi döntöttük el… mi, amikor nem löktük le őket a pajzsunkról, pedig megtehettük volna…hiszen mi emeltük fel őket…

De mi nem tanulunk, gőgünk, egónk nem engedi, hogy beismerjük… megint becsaptak minket, ismét lángba borítják a világot, és mi csak egymással acsarkodunk… vagy birkamód követjük hős vezíreinket a vérmezőkre… de most talán utoljára, talán végre sikerül kipusztulnunk, hogy ha kiheverte szülőbolygónk a létünk és pusztulásunk nyomait, helyettünk méltóbb, okulni és fejlődni képes faj népesítse be…

 LaLaWeadomany-1