Szeptember 19,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha akkor és ott nem rohan be az épületbe, soha nem lett volna képes megbocsátani magának

Pár napja ismét tragédia történt, ezúttal Manchesterben. A célpont egy Ariana Grande koncert volt, ahol fiatalok tízezrei gyűltek össze. A halottak között vannak gyermekek is, de az áldozatok többsége felnőtt. Azok az anyukák és apukák, akik a koncert végén szerették volna hazavinni szeretteiket. Sajnos ez sokaknak nem adatott meg. Családok  tucatjai szereztek soha nem múló sebeket azon a tragikus estén. Nem először és nem is utoljára történt hasonló.

Az elmúlt években Európa több országát is véres merényletek tépázták meg, melyek megakadályozása közel lehetetlen küldetésnek látszik. A különböző országok szervei azonban éjt nappallá téve küzdenek a terrorizmus ellen, mely belopakodott az emberek mindennapjaiba. A hallottad, mi történt Brüsszelben, Párizsban, Berlinben… kezdetű mondatoknak már jól tudjuk, mi a folytatása.

paristribute

A terrortámadásokról újságok százai tudósítanak, számokkal és diagramokkal teli cikkekben. Most azonban a manchesteri terrortámadás hétköznapi hőseiről szeretnék szót ejteni. Olyan emberekről, akik az életüket sem féltve próbáltak segíteni a sebesülteken. Ezek azok az események, amikor újra rájövünk; nincs különbség ember és ember között. Nem számít a vallás, az sem, hogy valaki párnára, vagy az utca kövére hajtja le a fejét éjszakánként, vagy éppen azonos nemű embert szeret. Bárkiből lehet áldozat, mint ahogy bárkiből lehet hős is.

A manchesteri események hatására a város egy közös, együtt lüktető, segítőkész közösségé vált. A hírek hallatán hotelek, motelek szállásolták el ingyen az összeomlott hozzátartozókat. A taxisok mindenfajta kommunikáció és szervezés nélkül kikapcsolták a taxióráikat, majd a tragédia helyszínére siettek. A város lakói ajánlottak szállást, ételt, takarót a tragédia helyszínén rekedteknek. Nem ritka ez hasonló tragédiák idején, ugyanakkor érdemes beszélni róla. Ugyanis ez mutatja igazán meg, milyen is az a társadalom, amelyben élünk.

Kezdjük Paula Robinsonnal, akit sokan csak Manchester angyalának hívnak. Ő és férje a koncerten nem vettek részt, a közeli Victoria állomást elhagyva azonban elveszett, sebesült tinédzserek tucatjaira lettek figyelmesek. Nem gondolkoztak sokat, összegyűjtöttek körülbelül 50 fiatalt, majd egy közeli hotelbe vitték őket. Paula és férje addig nem mozdultak a riadt fiatalok mellől, ameddig minden egyes gyermek szülőjével, vagy hozzátartozójával fel nem tudták venni a kapcsolatot.

A 33 éves Chris Parker már több, mint 1 éve az utcán éjszakázik. A támadás éjszakáján is a stadion mellett volt. A robbanás őt is földhöz vágta, azonban nem menekülni kezdett, hanem – miután lábra tudott állni -, berohant a stadion előterébe, ahol több sebből vérző, segítségért kiáltó embereket látott. Először egy kislány segítségére sietett, aki a robbanásban elvesztette mindkét lábát. Egy promóciós pólókat áruló standról felkapott pólóba csavarta a kislányt, majd megpróbálta megnyugtatni. Ezután egy, a fején és lábán súlyosan sérült idősebb hölgyet látott el, aki utolsó szavait Chrisnek mondta el. Ugyanis a hölgy a hajléktalan férfi karjaiban halt meg. Mint később a riporterek kérdésire elmondta, soha nem fogja elfelejteni a történteket, mégis az az érzése, ha akkor és ott nem rohan be az épületbe, soha nem lett volna képes megbocsátani magának.

Kim és Phil Dick éppen unokájukat és lányukat mentek összeszedni a koncert után, amikor a hatalmas robbanás földhöz vágta őket. Amint képesek voltak felkelni, azonnal családtagjaik keresésére indultak. A látvány azonban borzasztó volt, tucatnyian feküdtek a földön, segítségre várva. A férfi egy 14 éves, súlyosan sérült lány segítségére sietett. A kislány mindkét karja eltört, repeszek fúródtak a testébe több helyen. A sokktól csak annyit volt képes kérdezni „ rendbe fogok jönni?”. A férfi, egy közeli asztalt hordágyként használva, sikeresen kimenekítette. Később kiderült, hogy a kislány túlélte az esetet.

A város lakói, a fodrászoktól a pincéreken át a diákokig, mind a sebesültek és hozzátartozók segítségére siettek. Ki hogy tudott. Kávézók ajánlottak ingyen kávét és teát a rendőröknek, emberek százai jelentek meg telepakolt bevásárlószatyrokkal, az aggódó hozzátartozóknak vittek adományokat. A helyi vérbank egyszerűen nem tudott több embert fogadnia, annyian ajánlottak fel vért. Szabályos sor alakult ki a véradó helyeken. A muszlim közösségek egy emberként ítélték el a terrortámadást.

nevtelen-1

Tragédiák sajnos naponta történnek, de jó arra gondolni, hogy soha nem vagyunk egyedül. Nem számít, kik vagyunk, vagy honnan jöttünk. Mindig lesznek olyanok, akik ismeretlenül, kockára teszik a saját életüket, ha azzal segíthetnek valakinek. Manchester példát mutatott emberségből. Akármennyire is szörnyű ez a tragédia, a város soha nem fog megtörni, mint ahogy London,Párizs vagy Brüsszel sem. A terrorizmus soha nem fog győzni.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!