Az úgy lehetett, hogy ült Lölö a hokedlin, olyan negyven éves koráig

MTI Fotó/Földi Imre MTI Fotó/Földi Imre

Ma némileg bedugultam két öntudatos honfitársam miatt. Az egyikük úgy gondolta, hogy majd a másik lassít és ő még ki tud kanyarodni, a másik pedig úgy gondolta, hogy nem koptatja a féket, inkább gázt ad. Néhány millió forint és jópár ember ideje bánta az akciót, amennyiben dugóban rekedtünk.

A spontán módon és magamban megtartott anyáknapja után bekapcsoltam a rádiót, hogy legalább okosodhassak egy kicsit, ha tovább menni nem tudok. Éppen Holoda Attila nyugtalanító szavait sikerült elcsípnem, aki a tervezett Paks2 címen futó világbotrányról értekezett.

Azt mondta Holoda – én meg hiszek neki -, hogy az ám nem úgy van, hogy az atomerőmű bővítésébe csak úgy beszállhat boldog-boldogtalan, egyszeri parasztgyerek. Mert ugye a nagyszerű és minden körülmények között kizárólag csak igazat mondó magyar kormány szerint igen nagyon jó lesz az atomerőmű mindenkinek. A békés felhasználóknak azért, mert szinte ingyen lesz az áram, a magyar vállalkozóknak meg azért, mert lesz munka dögivel. Merthogy ők úgy állapodtak meg az orosz partnerrel, hogy a beszállítók 40 százaléka magyar lesz.

Holoda Attila pedig azt mondta, hogy ez nagyon erősen jól hangzik, csak éppen nem igaz. Az szállíthat be, aki a Roszatom megfelelő minősítésével rendelkezik. Magyarországon pedig ilyen nincsen. Vagyishogy nem volt egészen addig, ameddig a mindenhez értő, mindenhol jelen lévő, a jóisten, Fortuna és Orbán Viktor óvó tenyerén ücsörgő felcsúti ezermester meg nem vette a nukleáris erőművekkel és vegyiparral foglalkozó cseh Královopolská Ria magyarországi leányvállalatának 51 százalékos többségi tulajdonát.

És csodák csodájára ez a cég rendelkezik megfelelő minősítéssel. Azért ez nem semmi, hogy egy gázszerelő, disznótenyésztő, aranykoszorús mezőgazda, malmos, szállodás, halastavas, főteres, újságtulajdonos univerzális zseni hogy tudta már, mit kell megvenni. Egyszerűen képtelen hibázni.

Az úgy lehetett, hogy ült Lölö a hokedlin, olyan negyven éves koráig. Vagy kicsit tovább. Tellett-múlott az élete, közben annyi történt vele, hogy időnként lecserélte a játszós kezeslábast, amiben a gázt szerelte. Aztán egyszercsak az ő régi cimborája és szomszédja miniszterelnök lett. Erre Lölö kirúgta maga alól a hokedlit, a homlokára csapott (ez most is tisztán látszik, mert kicsit be van neki horpadva a búrája) és azt mondta: hát hiszen én is zseni vagyok!

És tényleg. Azóta csak úgy sugárzik, mint Paks2 fog, ha odaengedik ezt a reneszánsz gázszerelőt. Márpedig odaengedik és nagyjából mindenki más biztos lehet abban, hogy őt meg nem. Se Paks2-höz, se Paks1-hez. Ugyanis Paks1-nél Simicska Lajos sertepertélt nagy erőkkel, de amikor összeveszett a legokosabb Viktorral, akkor Lölö egyik cégecskéjét, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.-t az MVM Paksi Atomerőmű minősítéssel ismerte el. És mit ad isten, ez a Lölö-cég át tudja venni a Simicska cégtől a munkákat, mert pont ért hozzá és pont kapott minősítést. Hogy mik vannak.

De ez régen volt (tavaly), a cseh cég többségi tulajdonrészének megvásárlása meg most volt. Így aztán Lölö – ha akar – ott nyüzsöghet az összes paksi projektben. Márpedig miért is ne akarna? Azt is mondta Holoda Attila – aki egyébként három teljes hónapig volt a Fidesz-kormány energiaügyi helyettes államtitkára, majd viharsebesen lemondott a posztjáról. Nyilván rájött, hogy nem a szakértelmére lenne szükség, hanem a nevére, azt meg nem adta. Azóta persze már volt bukott, sértett és minden, ami ilyenkor lenni szokott az ember kormánypropagandáéknál – hogy az oroszok igen nagyon szeretnek strómancégeken keresztül bekerülni az uniós és mindenféle piacra. Erre például az új Lölö-cég alkalmas is lehet. Akár.

Zömítek, hogy a szótagolva nehezen és lassan olvasó rajongók is értsék: Lölönek lesz néhány új külföldi palotája, pár új terepjárója, esetleg focicsapata, Nárcisz kutyának meg még pár rezidenciája. De nyugi, mert mindezt mi fizetjük, mégpedig úgy, hogy ezer évig meg sem tudhatjuk, mit és miért fizetünk. Ja, nem. Nem csak mi fizetjük, hanem még az unokáink is.

Egészségünkre!adomany-1