December 2,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Borzasztóan sértene, ha a magyar nép általános jellemvonásait Schmidt Máriából vezetné le bárki

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 396,496 forint, még hiányzik 2,603,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a közmédiás közpénzblogján összelapátolt 5000 szót jóval meghaladó agymenésével egy történész konferencián szóhoz juthatna a Nemzeti Együttelhülyülési Rendszer udvari ideológusa.

Az viszont kétségtelen, hogy Schmidt Mária, a történész szakma Kiszeltündéje, akit azért fizetünk az összes elfoglalt pozíciójában, hogy a tudományt – amelyhez neki napról napra kevesebb köze van – a hivatalos propagandához igazítsa, ezúttal a szokásosnál is jobban elvetette a sulykot. Persze tökéletesen érthető, hogy miután a Fidesz nagyjából elveszítette az értelmiségi szurkolóit, kézenfekvőnek tűnik helyettük a teljesen lebutított rétegeknek muzsikálni, de én ilyen alpári, egyoldalú, tömény, fanatizálásra alkalmas zagyvalékot még nem olvastam ettől a hivatásos történelemhamisítótól. Pedig összehordott ő már vadabbnál vadakat. (ITT és ITT rövidebben is le van írva az a szutyok, amelynek minden részletére most nem fogok kitérni.)

A kontextust ezúttal a 83 éves Hans-Peter Schwarz Az Európába irányuló új népvándorlásról, a politikai ellenőrzés elvesztéséről és az erkölcsi bizonyosságokról című könyve szolgáltatja, ám mivel nem olvastam a művet, ezért nem tudtam megállapítani én se, hol végződik a kormánypropagandát alátámasztani hivatott írásra hivatkozás, és hol kezdődik a terror nagyasszonyának magvas kommentárja.

Az egész szöveg, a maga több mint 5000 szavával nettó hisztériába oltott némethszilárdi-kósalajosi fideszes propaganda, amely arra a konklúzióra jut, hogy az egységes Európa terve valójában Hitler tervének megvalósítása. Ehhez az elhibázott európai migrációs politika pocskondiázását meg kell támasztani a szokásos panelekkel:

  • a schengeni szerződés egy nagy szar és minden keservünk forrása;
  • az Emberi Jogok Európai Bírósága egy trágya, mivel direkt embereket akar betelepíteni Európába (Próbapert kéne indítania ellenük az összes olyan európai polgárnak, akinek kisebb a jövedelme, mint az emberjogi bíráké, akiké mint tudjuk, elképesztően magas, hátha megítélik nekünk is azt a fizetést, amit ők vesznek fel adómentesen.);
  • Németország a főgonosz, amely manipulálja az egész Uniót;
  • a menekültkvóta egy elmebeteg fasszság;
  • Soros György a patás ördög, aki az idióta Juncker-félékkel összehajolva irányítja az egész Európai Uniót;
  • a nyugatiak fellengzős alkalmatlansága miatt az egész kóceráj (=EU) már régen összeomlott volna, ám Orbán Viktor és az ő kerítése ezt megakadályozta.

Mindezeken túl, a leggyalázatosabb részeket idézni vagyok kénytelen, mert nagyon veszélyes vizekre evezett a kormányzati elmebaj, és tökmindegy, hogy Schmidtmari igazítja a történelmet az orbáni retorika szája íze szerint, vagy Orbán játszik Kiszeltünde Mária kottájából. Tessék:

Schengen, mint tudjuk, német ötlet volt. Az Európa iránti lelkesedés addigra már a német elit kötelező kűrjévé vált, ahogy a hivatkozás: „Európai megoldást akarok!” a mindenkori német kormányzó erők ellentmondást nem tűrő kibúvójává magasztosult. Az Európa mögé bújás, a vele való takarózás, a kisebbrendűségi érzésétől megszabadulni képtelen, kompenzációs fikszációjú német megmondóemberek által terrorizált közvélemény jól bevált menekülési stratégiája lett. Mint ahogy az is, hogy a nemzetállamok végéről és a föderalizált Európáról ábrándoznak, azt remélve, hogy ezzel maguk mögött hagyják majd végre Hitlert, mert nyilvánvalóan elfelejtették, hogy az új, német vezetésű, egységes Európa Hitler dédelgetett terve volt. 2015-ben a német elitnek ez a torz világképe párosult a balosok által uralt sajtómunkásoknak a harmadik világ iránti évtizedek óta berögzült rajongásával, amit a migránsok pártfogására vetítettek ki. A szocializmus, mint tudjuk, német földről indult útnak, nemzeti és nemzetközi változata egyaránt mélyen gyökerezik a német közgondolkodásban.

Akkor is szétveri Európát és Magyarországot beleállítja Putyin végbelébe

2015-ben aztán az egész német elit és nyilvánosság elalélt a saját jóságától és nagyvonalúságától, kancellárjukkal az élen. Kimondhatatlanul élvezték, hogy most aztán ők vannak a történelem jó oldalán: ők a jószívűek, a nagyvonalúak, akik segítenek a rászorulókon. Meg voltak elégedve magukkal, hogy nemcsak jók, de elég gazdagok is ahhoz, hogy ezt a luxust meg is engedhessék maguknak. Azzal ámították magukat, hogy ha bebizonyítják, hogy ők már annyira Európa-pártiak, hogy a saját nemzetük már csak teher és szégyen a számukra, semmi más, akkor lezárhatják végre a második világháborút.

Abban is bíztak, hogy akiket felkarolnak, majd hálásak lesznek, és legalább ők nem emlékeztetik őket minduntalan Adolfra. A németek ugyanis végtelenül szentimentálisak és romantikusak, amit súlyos arroganciával és cinizmussal álcáznak. Semmifajta középutat nem ismernek. Ha egyszer irányba állítják és elindítják őket, történjék bármi, a „bunkerig” meg sem állnak. Most is így történt. Egy rossz és felelőtlen döntést képtelenek voltak időben korrigálni. Mert ha egyszer az az utasítás, hogy „megcsináljuk” (wir schaffen das), akkor a következmények nem játszanak, csak a parancs. Nem számított, ki az és honnan jön? Mik a szándékai? Gazdasági migráns? Vagy tényleg az életéért fut? Ami számított, hogy parancsba kapták, jónak, sőt mindenkinél jóságosabbnak kell lenniük.

Ilyen ocsmány, gusztustalan kultúrraszizmust, ilyen minden színvonalat nélkülöző áltudományos agyi hasmenést (gyönyörű képzavar) én történész tollából még nem olvastam. Mélységes szégyenérzet tölt el, hogy a mi magyarok kezdetű, orbánviktori dakota lábszag analógiájára a nemzetek kollektív, minden tudományos alaptól és jóérzéstől mentes megbélyegzése (egészen addig, hogy Németország és a németek kábé testületileg nácik) a legmagasabb szintű kormánykommunikáció részévé válik a szemünk láttára.

Ez a büdös, sötét eszméket idéző fixáció, nyakon öntve újabban azzal, hogy a szocializmust nem a szovjetek, hanem a németek zúdították a nyakunkba (lásd fent Orbán) nem a kocsmaasztal mellett kel életre négy fröccs után, hanem a rezsim láncos történésze, a miniszterelnök tanácsadója büfögi fel tudományos munkálkodás címszó alatt. Az egységes Európa szellemiségét közös nevezőre hozni a hitleri Németországgal (Harmadik Birodalom, Nagynémet Birodalom, ahogy tetszik), az a szint, amit már nagyon nehéz józan ésszel a helyén kezelni.

Ha a migránsok sötétebb bőrszínét nem emlegetné szó szerint a nagyságos gazemberné, akkor sem érteném, hogy a tetvesbüdöskurva életben van az, hogy a migránssimogatóként keresztre feszített Németország a maga náci népével együtt miként valósítja meg Hitler tiszta, keveredéstől mentes fajon alapuló Németországának tervét. Elborzasztó. Az internet legsötétebb összeesküvés-elméletekkel telebaszkodott dezinformációs oldalait idéző mélység ez. Ennek az intellektuális-morális pöcegödörnek pedig nem látszik az alja. Ebben a bűzös mocsárban Schmidt Mária mondja meg ma, hogy mi a történelmi tény, mi a történelmi hitelesség, és mi az, amire érdemes és szabad emlékezni.

Ez a narancssárga szellemi pattanás nácizza azokat a németeket, akik nem mindennapi erővel néztek szembe a múltjukkal és a porból építettek fel egy demokratikus államberendezkedést és egy olyan gazdaságot, amely ma is Európa motorjává teszi őket. Ezt az országot és gyakorlatilag az egész német nemzetet mocskolja példátlan módon egy olyan zugtörténész, aki Dózsa Lászlókból gyártott ’56-os hőst és taposott bele a valódi hősök emlékébe, valamint túlélő hozzátartozóikba. Anélkül, hogy elismerte volna, mit művelt és bocsánatot kért volna.

Egyszerűen gyalázat, hogy a folyamatosan bűnbakokat kereső, másokra mutogató, gyűlölettől eltorzult tudatú kormány szekerét húzó Schmidt a magyar olyan fajta kezdetű orbáni szólamokat rezegtetve nem embereket, nem politikusokat, hanem a végtelenül szentimentális és romantikus németeket fikázza testületileg, akik súlyos arroganciával és cinizmussal álcázzák, hogy ilyenek. Nekem meg kinyílik a bicska a zsebemben attól, hogy a 21. században egy kelet-európai ország kormányának egyik legkártékonyabb ideológusa a magyarok ilyenek, a németek olyanok, a szerbek, pirézek, bangladesiek amolyanok típusú sötét, korlátolt, bunkó eszmékkel mérgezi az agyakat. Hogy egy bizonyos kultúrkörhöz tartozásból az egyének csoportjának személyiségét, karakterét, jellemvonását levezethetőnek tartja és azt tényként kezeli.

Márpedig a jogi érvekkel alábástyázott erkölcsi felsőbbrendűségből eredő arrogancia még senkit nem tett szimpatikussá – írja Schmidt a németekről, aztán máshol: Direkt megnéztem a térképen, hol is van pontosan Banglades. Hát ha van lenéző, felsőbbrendű, nagyképű tahóság, akkor az ebből a kontextusból kiragadott két mondatból pontosan kiolvasható. Szokás szerint azzal vádol másokat, ami saját eltorzult működésében nem zavarja. Szégyellem magam ehelyett a fideszes szócső helyett és borzasztóan sértene, ha a magyar nép általános jellemvonásait Schmidt Máriából vezetné le bárki, hogy mocskos pillanatnyi érdekei szolgálatába állítsa.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!