Népünk bölcs vezére, aki utoljára a kínai emberekkel fedezett fel lelki rokonságot, mindannyiunk egetverő szerencséjére idejében hazakacsázott és osztotta az észt a magánrádiójában. Szerintem a Cinege utca pincéjében lehet egy stúdió, oda elég frissen beszerzett kínai papucsban és valódi nájlon, kézzel gépihímzett hátú kimonó-otthonkában levonulni, még csak fogat sem kell mosni.
Orbán Viktor, aki magánbirtokának tekinti az országot – tévesen, mert az nem az ő, hanem a felcsúti szomszédja nevén van – szólott az alattvalókhoz. Szinte látom magam előtt Reszelőfalán Krumpli nénit, ahogy a konyhában maga alá igazítja a hokedlit és beizzítja a Sokolt, hogy jobban hallja a vallási vezetőt. Megboldogult ifjú koromban mi is így hallgattuk a Szíriusz kapitány kalandjait (az idősebbek a Szabó családot), később a könnyűzenei műsorokat. Csak ezek bennünk nem okoztak maradandó kárt, pedig akkoriban volt menő a Boney M.
Krumpli néniben meg kárt okoz, ráadásul másfél millió Krumpli néni van, ez meg elég nagy tehertétel ennek a nyomorult országnak. Pedig ha belegondolok, hogy a Szabó családdal együtt ott volt nekünk Kádár és akkor is volt marhasok Krumpli néni, aki az élete árán is megvédte volna a puritán kommunista vezért és rendszerét, akkor most sem kell pánikba esni. Az a rendszer is széthullott a francba, a Krumpli nénik megtalálták maguknak a következő Kádárt, csak most Orbánnak hívják. Kicsit ugyan rosszabb, mint az elődje – jó, nem kicsit, mert nagyon -, mert lehet nosztalgiával, vagy gyűlölettel gondolni a feszt épülő kommunizmusra és annak vezetőire, de azt el kell ismerni, hogy ők a lehetőségeken belül azért dolgoztak, hogy az ország lakóinak élhető mindennapokat biztosítsanak. Akkor is, ha ennek az árát a következő generáció is fizette.
Orbánéknak már nincsenek ilyen kínjaik, de gátlásaik sem. Lopnak-csalnak-hazudnak. Viszik, ami mozdítható, ami meg le van betonozva, azt a nevükre íratják. Akkor is így van ez, ha Krumpli néni nem érti, nem hiszi, nem fogja fel.
De térjünk vissza a Sokol rádióhoz közel hajoló nénikére, aki issza a vallásalapító szavait. Az fel sem ködlik a teszkógazdaságos agyában, hogy nagyüzemi szinten hazudnak neki és hogy neki pont olyan szar, mint mindenki másnak. A régebben Soros-eltartott, majd évtizedekig Simicska csecsén lógó, mostanra önálló maffiacsaládot felépítő hitszónok pedig nyomja a hülyeségeit, mert egy francot akar ő dolgozni a versenyszférában – igaz, hogy ezzel a munkatapasztalattal legfeljebb vécésbácsinak felelne meg -, bíróság elé pláne nem akar állni, aztán meg ülni.
Azonban gáz van, mert az uniós fejlesztési forrásokból először Simicska fejlődött, most Mészáros és Vajna fejlődik, az ország nem. Márpedig ideje lenne lassan saját lábra állni és nem csak a vezér elsőszülöttjének, hanem az országnak is. Mert előbb-utóbb kitör a gyalázat, ha kiderül, hogy nincs több lenyúlható pénz, az ország pedig nem képes megtermelni azt sem, amiből működni tud, nemhogy az oligarchákat és egyéb udvaroncokat pénzzel tömni. Márpedig ezeket etetni kell, a propagandamédiát is, a különféle talpnyalókat és udvari zenészeket is, a feltörekvő fiókákat is. Csakhogy miből?
Orbán azt gondolhatja, hogy majd Kína és Oroszország tolja a zsetont, ha elég alázatosan ki- és benyal, közben eladja az ország népét olcsó munkaerőnek. Azt hiszi ez a drága ember, hogy rettentően fontos és jelentős ember ő és ez az ország eléggé értékes ahhoz, hogy jó pénzért el tudja adni. Az van, hogy nem. Az oroszoknak és a kínaiaknak pont annyira értékes Magyarország, amennyire a trójai faló is értékes. Abban a pillanatban, hogy nem tudják rajtunk keresztül érvényesíteni az Unión belül a saját érdekeiket, úgy rúgnak fel, mint a bolondgombát.
Miután az Unió nem ingyenkonyha, sem nem jótékonysági intézmény, hanem egy gazdasági, jogi és eszmei közösség, csak addig élvezhetjük a védelmüket, ameddig teljes jogú tagként kivesszük a részünket a közös munkából éppen úgy, mint a közös feladatokból.
Krumpli néni mindebből semmit nem ért, csak a szónokot hallja és hisz neki, bármekkora ökörséget is beszél. Azt felesleges remélni, hogy a Krumpli nénik kihalnak, mert nem halnak ki, mindig van utánpótlás. Arra azonban érdemes gondolni, hogy az előző rendszer is megbukott, hiába szurkolt a rádió előtt az akkori Krumpli néni. Ez most is így lesz. Mert még másfél millió Krumpli néni sem tudja működtetni az országot, ha elfogy a pénz. Ez az egyetlen, ami mozgásban tartja a rendszert. Ha nem jön több utánpótlás, akkor Krumpli néni lesz az első, akinek nem viszi a postás a nyugdíjat. Az első hónapot még ki fogja húzni és még szorosabban csimpaszkodik a vallásalapítóra. A második hónapban már kritikusabban fogadja a szavait, a harmadik hónapban pedig kirúgja maga alól a hokedlit és az első sorban fog üvöltözni a bukott vezér háza előtt.
Mert a világ így működik és a Krumpli nénik is így működnek. És a krumplileves bizony krumplileves lesz.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.