Nincs pénz és enni kell

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Nincs pénz, s te azt mondod: egyéni pech!
Nincs pénz, és: tárlatok! opera!
Nincs pénz… De te sohasem
ölelted nyomorodba az
örök embert, te sohasem
láttad meg az egyéni
példában a kiraboltak örök
törvényét:
nincs pénz, pedig már csak a meztelen
életről van szó! – Hogy fussak én
boldog lélekkel a tavasz elé,
mikor nincs pénz, és otthon emberek
várnak rám, kedvesek és
ártatlanok, és kenyeret
akarnak! Hogy nevessek én, mikor
nincs pénz
és pénzért mérik a napokat, és
nincs pénz
és enni kell és valami folyton azt
suttogja-üvölti
bennem, hogy szörnyü hazugság
minden: hazudik rajtam a jó ruha,
hazudik az estélyi cipő
s hazudik a perc, amely
néha,
mint most is,
becsábít a Hangok és Szinek
gyönyörű bűntanyáira – Óh,
mit érdekel engem a zene, mit a
szépség, a lélek
mennyei kedvese, vagy akár
csak az új tavasz is, mikor
nincs pénz, és otthon emberek
várnak rám, kedvesek és
ártatlanok, s kenyeret
akarnak, – hogy hihessem el,
hogy érdemes élni, mikor
nincs pénz
és enni kell, és mindenütt
csak a testi szükségletet
látom a nyomor fekete
köztársasága fölött, és
a fizikai lét örök
zsarnokát, a Szövetkezett
Pénzt, Őt, az igazi Urat,
aki légies és rettenetes
talpával rajtunk, szegényeken áll,
torkunkon áll, de nem tapos el,
mint a láb a férget,
és éjszakánkat távoli
fényjelekkel csillagozva
sose hagyja kihunyni bennünk
gonosz cinkosát, a reményt?!

Szabó Lőrinc