Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Magyarországon a diploma kimondottan akadályozza a karriert

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A munkaalapú társadalom építésének hevében végre megtudhattuk, mi szükséges a sikerhez. Semmi más, mint tehetség. Ezt nem más állította, mint a kirobbanóan tehetséges, bónuszként elképesztően szerencsés Andy Vajna, a nem kevésbé tehetséges és sikeres Vajna Tímea hites ura, jövendő gyermekeinek jövendő apja.

A filmes-kaszinós-fánkos guru interjút adott a Világgazdaság című lapnak és ebből az alkalomból rántotta le a leplet a diploma felesleges mivoltáról.

„Magyarország egyébként több szempontból is furcsa hely. Itt az emberek ilyen-olyan diplomából élnek. Én már közel hatvan filmet készítettem, de még sohasem kérdeztem meg egy rendezőtől sem, hogy van-e diplomája. Azt, hogy tehetséges-e, azt megnéztem. Ebben a szakmában tehát a tehetség a fontos, a diploma mellékes.”

Meg szeretném nyugtatni Vajna urat, hogy egyáltalán nincs szükség diplomára ahhoz, hogy valaki Magyarországon nagyon sikeres legyen. Mindjárt sorolom is a cáfolatokat, de előtte még hevesen egyetértek abban, hogy bizony Magyarország furcsa hely. Nagyon furcsa.

Egyrészt egy csomó ismerősöm van, akik nemcsak hogy nem a diplomájukból élnek, hanem kimondottan le is tagadják azt, mivel a túlképzettség éppen annyira akadály lehet egy munkahely megpályázásánál, mint annak hiánya más esetekben. Nem egy embert ismerek, akik diplomás létükre takarítóként, konyhai kisegítőként, vagy éppen sofőrként tudtak elhelyezkedni. Ebben – mármint abban, hogy ne tudjanak a szakmájukban dolgozni – komoly segítségükre volt a Nemzeti Együttszemétkedés Rendszere, konkrétan az a pitiáner bosszúállás, amivel a rezsim utánanyúl azoknak, akik fel merték emelni a szavukat az ilyen-olyan szemétségek, korrupció és hasonló, jogerőre emelkedett technikák ellen. Nekik tehát tök felesleges a diploma.

Másrészt számos olyan nemzeti nagyságunk és büszkeségünk van nekünk, akik diploma nélkül is annyira nagyon, de legfőképpen kirobbanóan tehetségesek, hogy gyakorlatilag mindent elsöpörtek a sikereik útjából és ma már az uborkafa valamely magasan lengedező ágán csimpaszkodnak nagy erőkkel.

Kezdjük a sort magával a mesterrel. Andy Vajna iskolai végzettségéről annyit sikerült megtudnom – pedig kutattam veszettül -, hogy Kaliforniában folytatott tanulmányokat. Hogy pontosan milyen tanulmányokat, az számomra nem derült ki sehonnan. Miután fodrászként, majd parókakészítőként bontakozott ki a kezdeti években, okkal feltételezhetem, hogy kevés köze volt a diplomaszerzéshez. Sikeres amerikai filmes karrierjének (egy pillanatig nem vitatom, hogy Vajna valamiben nagyon tehetséges, hiszen felépített egy komoly üzleti karriert) hátat fordítva visszaköltözött Magyarországra. Hogy a fellángoló honvágyban mekkora szerepet játszott az, hogy az Egyesült Államok Adóhatósága 14 éven keresztül igyekezett kibogozni Vajna és üzlettársa, valamint az ő rokonaik, családtagjaik nevén futó offshore-hálózatot, vagy annak, hogy 2001-ben a hatóság végül 41,1 millió dollár befizetési kötelezettséget állapított meg – ebből 33,7 adóhátralék, 7,4 millió büntetés – amiből Vajna 6,5 millió dollár adóhátralékot fizetett meg, azt én megfelelő diploma nélkül meg nem tudom mondani.

De Vajna hazajött és azóta is kínozza a tehetség, üldözi a szerencse. A játékkaszinóktól a filmgyártásig mindenben nyakig benne van, hihetetlenül sikeres és gazdag. Lám, nem kell diploma a milliárdokhoz!

Aztán itt van nekünk a másik jó példa, aki diploma nélkül is megáll mindenki lábán. Igen, ő nem más, mint Mészáros Lőrinc, mindenek ura, akinek a nevén van már fél Magyarország és még szép tervei vannak a jövőre nézve. Az egyszerű gázszerelő évtizedekig lappangó tehetsége Orbán Viktor kormányra kerülése pillanatában robbant ki és azóta is robban. Alig pár év alatt az alig megélő falusi kisvállalkozóból az ország ötödik leggazdagabb embere lett, ráadásul a gyermekei is örökölték apuci zsenialitását, mert mostanra szintén jól menő vállalkozások büszke tulajdonosai. Arról fogalmam sincs, hogy a sarjaknak van-e diplomájuk, vagy nincs, Mészáros Lőrincnek az aranykoszorús gazda a legmagasabb végzettsége, az biztos. És lám, neki sem kell diploma a milliárdokhoz.

De ott van Farkas Flórián is, aki az általános iskolát a börtönben fejezte be, mégis remekül eléldegél. Vagy a legokosabb Lajos, aki jelenleg a Kósa előnevet viseli, szintén diploma nélkül hasít. És akkor még nem beszéltünk Habony Árpádról, aki olyan nagyon tehetséges, hogy képtelen volt eldönteni, melyik egyetemen tanuljon, ezért egyiken sem és mégis futja neki az ibizai szipogópartikra.

Egyszóval nem kell ide diploma a boldoguláshoz, egész csomó példa van arra, hogy nagyon, de nagyon meg lehet gazdagodni úgy, hogy nem a diplomájából él valaki. Hanem belőlünk.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.