Nem a jövőnket alapozza meg, hanem a sírunkat ássa

Fotó: Facebook/Orbán Viktor Fotó: Facebook/Orbán Viktor

What a great news. Democracy is still alive. Valami olyasmi rémlik nekem, hogy Magyarország első embere ezzel a jól célzott felkiáltással sietett az elsők között – ha nem elsőként – gratulálni Donald Trump választási győzelméhez egy jó fél évvel ezelőtt. Kerestem tegnap este a miniszterelnök úr Facebook-oldalán a francia elnökválasztás győztesének szánt meleg sorokat, de csak annyit találtam (és ma reggel is változatlan a helyzet), hogy a győri kézilabdás lányok BL-győzelmére felkapaszkodva eszébe jutott: Anyák Napja van, baszki. Ezért – a nap végére – futotta egy 2 az 1-ben jókívánságra, miszerint ma minden a hölgyekről szól és köszönjük az anyáknak. De főleg a győri lányoknak.

Pedig a helyzet az, hogy Franciaország egy pöttyet közelebb van, mint az Egyesült Államok, egy hangyányival közvetlenebb hatása van annak az életünkre, hogy mi történik egy uniós tagállamban, mint Amerikában. Mindaddig, ameddig Magyarország hivatalosan az Európai Unió és nem a Szovjetunió vagy az Eurázsiai Unió része.

Nem tudom, lehet, hogy Moszkvából még mindig nem érkezett meg a fax, hogy mit kéne erre lépni, vagy sok volt az örömpálinka Győrben, de a gratuláció még várat magára. Pedig nekünk, Orbán Viktorral szemben, van minek örülni. Úgy tűnik, hogy bár a Le Pen névvel fémjelzett szélsőséges oroszbarátság mögé jelentős tömeg sorakozott fel, a franciák többsége nem volt vevő az uszítás, lázadás, és az illiberális, elitellenességnek csúfolt képmutatás politikájára.

Az elmúlt hetekben Orbán lakájmédiája az európai elkötelezettség szellemében (ja, nem) Marine Le Pen Nemzeti Frontja alá tolta a propagandát, egyáltalán nem meglepő, de attól még számomra felfoghatatlan módon. Emanuel Macron győzelme persze nem jó hír Hellóröfiéknek, ugyanis világossá tette, hogy Le Pen-t Orbánhoz és Putyinhoz hasonló figurának tartja, akiknek rezsimjeiben nincsen nyílt és szabad demokrácia. Emanuel Macron egyike azoknak, akik ellenzik Brüsszel Orbánnal szembeni megengedő, elnéző politikáját. Nem, ez nem Magyarország ellen, hanem az Orbán-kormány elleni állásfoglalás.

Számomra, és mindazok számára, akik képesek arra, hogy szétválasszák az Európa előtt álló komoly kihívásokat és veszélyeket Orbán gátlástalan menetelésétől, amellyel meglovagolja ezeket a kihívásokat és politikai kampánnyá konvertálja az emberek legsötétebb ösztöneit, Macron győzelme átmenetileg mindenképpen megnyugtató és életbevágóan fontos. Még akkor is, ha az Ipsos felmérése szerint a Macronra szavazók 43 százaléka (a 65-ből) csak azért voksolt rá, hogy ne Le Pen legyen az elnök. Innen lesz szép felállni és egy sikeres politikai mozgalmat összehozni.

Ez alapvetően persze francia belügy, de látni kell, hogy a mainstream pártok háttérbe szorulása és az Orbán-Le Pen-szerű szélőséges, elvtelen populisták megerősődése mégis közös (a legközösebb és legnagyobb) európai probléma, amely mögött tényszerűen az általánosan elhibázott migrációs politika húzódik. Ez az a tünet, ami az Orbánok lánctalpas hatalmi menetelésének megágyazott. Hollandiától Franciaországig, Dániától Magyarországig. Lengyelországot talán szükségtelen külön kiemelni.

Az, hogy első beszédében Franciaország 39 éves, centrista államelnöke elsődleges céljának azt nevezte, hogy csillapítsa az emberek félelmét, hogy visszaállítsa Franciaország önbizalmát, hogy nem árkokat ásva, hanem árkokat betemetve közösen próbáljanak meg szembenézni azokkal a megpróbáltatásokkal, amelyekkel az ország és az egész kontinens az előttünk álló időben kötelező módon szembe kell néznie, az a józan hang, amire ezekben a vérzivataros, háborús pszichózisban tocsogó, orosz dezinformációtól hangos jelenben szükség van.

Ez nem jó hír a migránsválság mögé bújó, arra hivatkozva bármit és annak az ellenkezőjét is magának megengedő, maffiaállamot építő, szemérmetlenül harácsoló és a demokráciát mindezen célok útjában álló, eltakarítandó rosszként definiáló kivénhedt demokratáknak. E tekintetben érteni vélem a visszafogottságot, hiszen újra kell tervezni a propagandát. Orbán Viktor zseniális jövőbelátása mostanság eléggé nyúzottnak tűnik.

Az tény, hogy Franciaország nem Magyarország. Magyarország pedig még mindig nem Európa. Mégis jó lenne körbenézni és elkezdeni gondolkodni. Az európai identitás, az európai béke és prosperitás, ami mellé – a recsegő-ropogó uniós gépezet ellenére – a hollandok, a franciák, vagy akár a németek rendre leteszik a voksukat, vagy a sötét putyini világ ígérete. A francia választások eredménye megmutatta, hogy egy év alatt is fel lehet építeni egy jelöltet. Egy olyan országban, amely nem csupán a kormány uszító, félelemkeltő rigmusaiból, hanem a saját bőrén tapasztalta a terrortámadásokkal együtt járó borzalmakat, nem volt elég napestig migránsozni, fröcsögni, az Uniót mocskolni és orosz támogatással pusztán ezt a bomlasztó, sehova nem vezető retorikát bevetve választást nyerni.

Franciaország nem Magyarország. Franciaországban nem nyúlták le/döngölték földbe/üldözik a szabad sajtót, nem szállták meg kormányzatilag az állami intézményeket, nem tagadják meg államilag a közérdekű információk kiadását, a politikusok nem menekülnek a nem kormánypárti média elől, nem zárják ki a nyilvánosságból azokat, akik nem a kormány szekerét tolják. Ennek ellenére, vagy éppen ezért kötelező lesz megtalálni és felépíteni a magyar Macront. Különben a kétsebességes Európa vesztesei leszünk. Nem azért, mert Macron egy geci, mert Soros rángatja őt is, mert a háttérhatalom, hanem mert ez így nem megy.

A hagymázas hazug szólamok, a helyettünk mindent eldöntő, minket mindenkitől, még saját magunktól is megvédő erős vezető mítoszát, a múltba révedő, siránkozó, vélt és valós ellenségeket kereső és találó, minket mindig ver a sors keze típusú mentalitást, az öncélú nacionalizmus torz szólamait, amelyekhez annyira hozzáedződtünk, hogy elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyáltalán nem ez a normalitás, le kéne tenni már a fenébe.

Nekünk létkérdés, hogy az erősebb Európa, amelyről Macron beszélt, ne nélkülünk legyen erősebb. Erős Európa az orbáni-putyini mentalitással nem lehetséges. A menekültválság valódi, a legnagyobb kihívás. Európa szétverése, Brüsszel megállítása nem a megoldás erre a problémára. Az erős nemzetállamokra hivakozó nacionalista uszítás nem a jövőnket alapozza meg, hanem a sírunkat ássa. Gondolkodjunk! Még mindig nem késő, pedig már tegnap is kicsit késő volt.

Frissítés: Ami pedig késik, az jön.

adomany-1