Borzadó szánalom könnye

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Mint Isten előtt a hitetlen érdek,
a beteg előtt
térdre borul a hazug szív.
„Vérbaj! tüdővész!” – huhog a világ;
e két csodaszó egyesíti
a szétdúlt parlamenteket és
előkorbácsolja a szégyent
a rablók kapitányaiból is
hogy legalább hazudjanak
valami szépet – – De ki látja
a Harmadik Járványt, az örök
rettenetest, akinek
kórháza a város, az egész
ország, országok? óh, ki látja
a legnagyobb kórt, az emberiség
örökölt terheltségét, ki látja
közületek, Nagyok,
a szegénységet,
melynek gyógyíthatatlan
betegei vagyunk: roncsoló
mérgeit hurcoljuk s leheljük
irodában, műhelyben, bérpaloták
barlangjaiban, nászéjszakánkon
vele oltjuk be a jövendőt
s évezredek óta miatta
fetrengünk a butaság
mocsaraiban – – – Jaj, Hatalom,
mikor látod meg a beteget
a szegényben? Gazdag, óh, mikor
csillan meg pilládon a szegény
előtt a borzadó
szánalom könnye, az a könny, mely
egy-egy idegen betegágynál
néha már kicsordult szemedből?

Szabó Lőrinc