Ügyet intézek az email-cím nélküli hivatalban

Fotó: obuda.hu Fotó: obuda.hu

Nem szállnék nagyon bele a részletekbe, mindegy is, miért, a lényeg, hogy úgy hozta a sors, szükségem lett egy igazolásra, amelyen a nyilvántartó hivatal kimutatja, hány közlekedési büntetőponttal rendelkezem. Persze szép és jó lenne, ha egy se lenne, de erre nem sok sanszot látok – fogalmam sincs róla, mellesleg, hány pontom lehet, azt tudom, hogy amikor Magasrang őrnagy legutóbb elkapott a Kőműves utcában, négyet kaptam, de lehet, hogy az is elévült már, legalábbis reménykedem, na mindegy, bármit mutasson is, kell az igazolás, és kész. Záros határidőn belül be kell nyújtanom tehát a „járművezetők előéleti pontrendszerével kapcsolatos tájékoztatás iránti kérelmet”.

Indításképpen belépek a kormányablakba vagy kormányhivatalba vagy kormányműbe, hátha mázlim lesz és el tudom intézni. Nyomok valami sorszámot, közlekedési ügyek, leülök, pár perc, és már mehetek is az egyik pulthoz. A hölgy szépen meghallgatja szakszerűtlen makogásomat, aztán egy pillanat türelmet kér, eltűnik a szomszédos iroda ajtaja mögött, majd két perc múlva visszatér, a kezében egy A4-es lap, rajta nyomtatás, egy hivatal neve és a postacím.

A nevet is ideírom, olyan szép, érdemes párszor elolvasgatni, olyan kellemes melegség járja át az ember lelkét, ha le tud lazulni kicsit, tessék figyelni, mondom: Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság. Van egy kellemes kis belső lüktetése is, csak úgy mondom, ínyenceknek, látszik, olyasvalaki találta ki, akinek volt szépérzéke. Nézegetem a négy sort, mondom a hölgynek, ne haragudjon már, az email-cím lemaradt, ha kérhetném, azt írjuk már oda. Azt mondja a hölgy, sajnos nem szolgálhat ilyesmivel, ennek a hivatalnak ugyanis sem ügyfélfogadási ideje, sem mail-címe nincs.

Miközben megköszönöm a kedves segítséget, a szemem se rebben, 2017-et írunk ugyan, de Magyarországon, ez itt elég nehéz terep, az idő tehát nagyjából tíz százalékot csúszik a normálishoz képest, azaz valós időben olyan 1830 tájékán járhatunk. Ahhoz képest már a levélcím is elég komoly fejlettségi szintet jelöl. Otthon rövid idő alatt találok egy nagyon megfelelőnek tűnő garfield-es képeslapot, ügyesen felírom rá a kívánt adatokat (név, szülhely, szülidő, anynev, cím), és egy aláírást is kanyarintok rá, arra is szükség lesz ugyanis a közlekedési előéleti pontok hányságának és mennyiségének megfelelő kimutatásához.

Már épp rajzolom a bélyeget a képeslapra, amikor hirtelen ötlettől vezérelve még egy kört futok a neten – s láss csodát, egyszer csak rábukkanok a webhelyre, ahol a leírás szerint elektronikus úton is kérvényezhetem a kimutatást. Öt perc múlva már túl is vagyok az egészen – épp azért kezdek el kételkedni a sikerben, mert túlságosan is egyszerűnek érzem az egészet… ráadásul… ha ez így van és igaz, ugyan miért nem tudott róla a hölgy a hivatalban???

Holnap lesz egy hete, hogy elküldtem a kérvényt – kifejezetten nyugodtan várok, hiszen egyrészről pontosan tudom, kár lenne bármiféle visszaigazolásban reménykednem; másrészt azzal is tisztában vagyok, ilyen elképesztően bonyolult ügy feldolgozása Magyarországon három-négy hetet lazán elvisz. Bárhogyan van is, Garfield megcímezve, felbélyegezve még mindig itt várakozik az íróasztalomon – ha mondjuk júliusig nem kapok választ, postára dobom, hátha…

Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet

adomany-1