Azt terveztem, hogy ma a funkcionális analfabéták kiterjedt családjáról fogok elmélkedni, amit nagy valószínűséggel a funkcionális analfabéták nem fognak megérteni. Már csak azért sem, mert rájuk az a jellemző, hogy bár olvasni tudnak, értelmezni nem képesek az olvasottakat. Miután találékony népség, simán belemagyaráznak bármibe bármit, meggyőzhetetlenek, de legalább jó sokan vannak.
Ők azok, akik kétpofára falják a nagyon egyszerű – és többnyire kamu – híreket, simán beveszik a legnagyobb tulokságot is, felháborodnak, könnyekig meghatódnak, rettegnek, mikor mit kell csinálni. Örök élmény marad számomra az a kedves illető – sem a nemére, sem a nevére nem emlékszem már – aki egy több, mint 100 évvel ezelőtt íródott Ady prózán úgy felkapta az iszapot, hogy hirtelen a nácitól a liberálfasisztáig mindennek elhordta szegény szerzőt. Hiába siettek a segítségére humánusabb beállítottságú embertársai és igyekeztek elmagyarázni neki, hogy mi a helyzet, nem sikerült átjutniuk a sötét ostobaság vasbeton falán.
A magam részéről megosztott első helyet szavaztam meg neki a butasági-dobogón, a másik szerencsés embertársunk az a valaki volt, aki a naponta közzétett versek egyikénél még a szövegig sem jutott el, hanem az illusztrációként használt fotóból és a vers címéből vont le messzemenő következtetéseket. A versre már nem emlékszem – talán József Attila lehetett – a fotóra igen. Egy hámló vakolatú szobában egy régi televízió, néhány szál virág, székek. Az asztalon és a földön lehullott vakolatdarabok. Egyszerű hangulatfotó, egy évtizedek óta lakatlanul álló házban készült, valahol egy másik országban.
A gondolkodásban és szövegértésben egyaránt korlátozott oktatási-károsult azon nyomban bebizonyította, hogy szegénység márpedig nincsen, mi hazudunk, mint a vízfolyás és aki panaszkodik, az meg is érdemli, mert a nyomornak nem szükségszerű velejárója a kosz. Ezt persze nem ilyen formában írta le ő, hanem tagolatlan mondat töredékekből legóztuk össze, amely töredékeket ráadásul az ismeretlen okból, ám meglehetős bőséggel alkalmazott felkiáltójelek közül kellett kiműtenünk.
Aztán azon töprengtem, hogy mi lenne a megoldása ennek az égető problémának. Nyilván az oktatással kezdődik, ami jelen állás szerint a szétverés valamely fázisában tart. Az is egyértelmű, hogy a baj nem mostanában kezdődött, mert mindenféle életkorban járó honfitársaink szenvednek benne.
Ahhoz, hogy valaki elsajátítsa az értő olvasást, nem szükséges sem egy, sem öt diplomát beszereznie, elegendő figyelni elsőben, aztán pedig jó sokat kell olvasni. Az olvasás rengeteg gondra megoldást jelent. Az intelligencia nem iskolai végzettség kérdése, én ismerek nagyon intelligens, széles látókörű, jó humorú, művelt villanyszerelőt és ismerek földbuta diplomást is. Aki helyből unintelligensnek születik, azzal valóban nincs mit kezdeni, de a többségnél nem ez a gond, hanem az, hogy amit nem használnak, az elsorvad.
Márpedig az előemésztett tévésorozatok, a kétsoros, primitív szenzációk nem igényelnek különösebb szellemi erőfeszítést, egy darab rettegő agysejttel megoldható az adatbevitel. Tudom, a könyv drága – ez nem irónia, hanem tényleg drága, sokaknak megfizethetetlen -, de aki egyébként is használja az internetet arra, hogy ökörségeket olvasson össze, csillagossziporkásnyuszimókusos és könnybe lábadt szemű rózsás fotókat posztolgasson, természetesen a reggeli kávéból előgomolygó szív alakú párapamacsok után, az miért nem veszi a fáradságot és miért nem olvas a neten? A népmeséktől a versekig, novellákig annyi jó dolgot lehet találni.
Olvasni jó. Az olvasás gondolkodásra késztet, izgalmas, egy csomó dolgot megtanulhat belőle az ember, amit eddig nem tudott. Az járulékos haszon, hogy az olvasás a helyesírásban is sokat tud segíteni, de a főnyeremény feltétlenül az lesz, hogy előbb-utóbb elkezdi érteni az ember a szavak jelentését, a szavak mögött húzódó jelentést, az olvasástól vitaképesebb lesz és akár még a humorérzéke is kifejlődhet. Mert a humorérzék és a szellemi jóltápláltság szorosan összefüggenek egymással.
Olvasni azért is jó dolog, mert az ember megtanul a saját fejével gondolkodni, felismerni a hazugságokat és akkor nem lehet olyan egyszerűen becsapni, sem pedig fanatizálni.
Na jó, most sikerült írnom egy olyan cikket, ami totál felesleges. Aki végigolvassa és érti, annak kár volt leírni, aki nem érti, annak meg pláne. Nem gond, megoldom.
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz. Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy. (ismeretlen szerző)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.