DÜHÖNGŐ

Nem, nem ez a dolgok rendje

H. A. | 2017. Május 2, Kedd | 9:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem tudom, mennyire kell – nem is fogom megtudni – elvetemült, elvtelen szarembernek lenni ahhoz, hogy a tegnap esti tüntetésről a közpénzzel kitömött pöcegödör egyik legmélyebb bugyra azt írja, hogy valami sivalkodástól volt hangos a Hősök tere.

Mennyire kell szellemileg-lelkileg sárbatiport országnak lenni annak, ahol olyan típusú fröcsögésáradat (leginkább buzizás, ratyizás) hömpölyögjön bele az éterbe, mint a Momentum május elsejei, Európa melletti kiállásról szóló tízezres nagyságrendű tömeget megmozgatni képes demonstrációjáról szóló alternatív hírek alatt fut?

Van ebben minden alkalommal valami egészen letaglózó és gyomorszájon rúgó még akkor is, ha a kettészakadt, árkok által összeszabdalt kis magyar valóságban lassan beletörődünk abba, hogy ez a dolgok rendje. Nem, nem ez a dolgok rendje. Arról, ami tegnap történt (egy hetek óta elkezdődött hullám legutóbbi állomása), akkor is jó lenne megpróbálni legalább némi objektivitást mímelve hírt adni, ha az ember eladja a lelkét az ördögnek és megrendelésre és futószalagon gyártja a névtelen cikkeket. Amelyeken felbuzdulva az egyben tartani kívánt tábor tagjai eme hiszti-tüntetések törvényi betiltásáról vágyálmodik. Itt tart ma fejben és lélekben az ország egy része.

Azt hiszem, ilyen körülmények között, de a körülményektől teljesen függetlenül is, és attól végképp függetlenül, hogy milyen érzelmeket, reményeket táplálunk és milyen bizonyosságok, vagy kiábrándulások mentén szemléljük a Momentum Mozgalmat, néhány józan, érzelmileg nem túlfűtött szót mindenképpen érdemes szólni a tegnapi napról.

Az indokolatlan lelkesedés és az indokolatlan letargia között valahol félúton érdemes megállapítani, hogy ugyan jelen tudásunk szerint a választásokat választások és nem tömegrendezvények útján szokás megnyerni, elveszíteni, vagy azokon bármilyen eredménnyel szerepelni, aki minden bevezető és érv nélkül köpködi a Momentumot mondjuk azért, mert Fekete-Győr András hasonlít Orbán Viktorra, az egyéb aljasságokra is képes.

Nem vagyok hajlandó fanyalogni, picsogni és senki másnak sem ajánlom ezt. Azoknak például végképp nem, akik hozzám hasonlóan bevették Gyurcsány 72 óra Ferenc elmaradt valamilyen leleplezésének drámai bejelentését, vagy akik évek óta szemlélik egyre mélyebb fásultságba süllyedve, hogy a dolgok természetes rendje az, ami a Fidesz vezetésével Magyarországon történik. Hogy jobb ma egy Mészáros Lőrinc, mint tegnap egy Soros György (ez utóbbi tetszőlegesen behelyettesíthető bármivel és bárkivel).

Nem tartozom azok közé, akik potenciális kormányváltó erőt vizionálnak a Momentum mögé, de azok közé feltétlenül, akik hajlandóak elismerni, hogy ennyi embert egyetlen ellenzéki pártnak sem sikerült megmozgatni az elmúlt illiberalizmusba hajló, abszolút pusztítással felérő években. Egyetlen ilyet sem tudok mondani, és ez ahhoz mérten tragédia, hogy a kormánypárt nem félévente, hanem naponta, óránként kanyarított le egy-egy szeletet mindenki jogállamából, mindenki szabadságából, mindenki emberhez méltó életéből.

A tegnapi szónoklatok arról szóltak, hogy egy fiatalokból álló, párttá szerveződő mozgalom bejelentette, hogy indul a jövő évi választáson, hogy lesz egy programjuk, hogy van egy elképzelésük, amely mentén építkezni akarnak, sőt már most is építkeznek. És igen, ez a történet arról szólt, hogy 13 évvel Magyarország uniós csatlakozása után európai identitásunk, Európához tartozásunk egyáltalán nem magától értetődő, hogy azt Moszkva fenyegeti és hogy Európa közepén egy félelemre gyúró rezsim kipakolta a pusztába az Állítsuk meg Brüsszelt táblát.

Sem számháborúkba bocsátkozni nem akarok, sem önmagán túlmutató jelentéssel nem próbálom felruházni a tegnapi demonstrációt, de mégcsak nem is választási matematikázok. És ami a legfontosabb, még azt sem akarom ellentmondást nem tűrő bizonyossággal kijelenteni, hogy ez a Momentum demonstrációja volt, és nem egy olyan törvényszerűen szerveződő rendezvény, amely meglovagolta, vagy amelynek nem volt nehéz meglovagolnia az elmúlt hetekbe kódolt közhangulatot. Azt viszont még így is kár lenne tagadni, hogy ez a tömeg nem az MSZP-re, nem Gyurcsányra, de még csak nem is az LMP-re volt kíváncsi tegnap.

Igen, lehet azt mondani, hogy ebben a már-már elképzelhetetlennek hitt felfokozott hangulatban nem nehéz egy kellemes időjárással megtámasztott munkaszüneti napon tízezer embert utcára vinni. Lehet azt is mondani teljes joggal, hogy 10-20 ezer embert utcára szólítani semmire nem elég, mert mi van a vidékkel, őket ki fogja megmozdítani? Azt gondolom, hogy Fekete-Győr eddigi botlásai ellenére a lényeget ragadta meg tegnap: a félelem köti gúzsba ezt az országot. Bármennyire közhelyesnek is tűnik, erről van szó. Aki fél, az manipulálható, aki kiszolgáltatott, vagy elhitetik vele, hogy az, hogy veszítenivalója van, hogy meg lehet zsarolni, hogy csak akkor lesz munkája, békéje, ha lapít és tűr és nem szól bele, az nem képes önmagáért, a családjáért, a közösségéért cselekedni. Erre épül ez a rezsim. És ezt már tegnap is késő volt lebontani.

Az a helyzet, hogy az évek óta megmozdulni képtelen, bénító apátiában fetrengő országban hetek óta megmozdult valami. Aki ehhez hozzáteszi a magáét, aki fontosnak tartja, hogy táplálja ennek a teljesen megalapozott elégedetlenségnek a parazsát, aki megpróbálja lebontani a beletörődés falait, annak akkor is jár a tisztelet, ha valójában még semmit nem bizonyított. És hogy mégiscsak a pragmatizmus oldaláról közelítsek: itt akkor lesz bármiféle változás, ne adj’isten kormányváltás, ha azoknak, akiknek lassan egy évtizede nincs pártjuk, jövőre lesz. Ehhez pedig az ellenzéki pártok egyenként kevésnek bizonyulnak. Nem tegnap óta, nagyon régóta. Elcsépelt ez is, de a valós alternatíva hiányzik még mindig.

Nem állítom, hogy a Momentum fog alternatívát kínálni, mert fogalmam sincs, hogy így lesz-e. Aki viszont képes felrázni ezt az országot úgy, hogy közben valós alternatívát is kínál neki, annak lesz esélye érdemben szembeszállni a Fidesz hatalmas médiafölényével, gyakorlatilag minden felületet uraló, hazug, tényeken túli valóságával és hatalomba betonozott gépezetével.

És igen, a Momentumon innen és túl, az a tömeg üdítően hatott tegnap. Aki ezen is képes fanyalogni, az egyáltalán nem érti, nem is akarja érteni, mi itt a baj és annak valójában mindegy is. Annak Mészáros Lőrinc valójában Széchenyi István. Annak a szabadság a rabság, az elnyomás a boldogság és a kevesebbel is beéri, mert az szerinte több. Erre épül ez a rezsim. Ez pedig nem jól van így. Lehetetlen elégszer elmondani, de talán nem felesleges.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

Nem, nem ez a dolgok rendje

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY