És már megint loptak, bazmeg!

15m_puerta-del-sol__

Olvassa az ember a híreket, melyek napról napra egyre durvábbak. Búzakeményítő gyár itt, MKB ott, és nem csak sejtjük, tudjuk is, hogy ismét meg lettünk lopva. Nem csak a befizetett adóforintjainkkal. Ezek már régen nem csak számok, melyek felett el lehet suhanni, vagy legyintve csak annyit mondani, és már megint loptak, bazmeg! Itt már nem csak a jelenünket lopják meg, hanem a jövőnket is. Megfosztanak minket attól, hogy egyszer egy olyan országban élhessünk, ahol nem kell aggódni alapvető emberi jogainkért. Ahol nem kell napról napra azon izgulni, hogy ebben a hónapban sikerül-e a kifizetett számlák (már ha sikerül) után ételt is tenni az asztalra.

Mészáros Lőrinc mesébe illő meggazdagodása, vagy Rogán Antal helikopterezése már nem csak hogy megbotránkoztatnia kellene bennünket, de mérhetetlen haragunknak talán meg is kéne testesülnie. Az elmúlt hetekben volt ok bőven arra, hogy az utcák megteljenek elégedetlenek tízezreinek haragjával. Volt ok, arra hogy ne otthon, a fotelben ülve hőzöngjünk, hanem az utcákon hallassuk hangunkat. Azonban ez a jogos hév ismét alábbhagyott. Az utcák ismét elnémultak, a terek kiürültek.

Értem én, a munka mellett nehéz, vagy féltjük azt a keveset, amit még elveszíthetünk. Na de mikor jön el az a pont, amikor már végképp elég lesz? Emlékszem, még a tömegtüntetések elején volt egy csoport, amely – ha jól emlékszem – az Oktogonon akart letáborozni. Emlékszem, valaki a fiatalok közül megemlítette „Tartsunk ki reggelig, akkor ezrek lesznek itt”. Nem tartottak ki reggelig, hajnal 3 kor összepakoltak és hazamentek. Talán tudom, mi járhatott annak a fiatalnak a fejében, aki ezt mondta.

2011 május 15.-én, napokkal a Spanyolországi választások előtt egy csapat fiatal, megelégelve az országban tapasztalható kilátástalanságot, Madrid egyik főterén nemtetszését fejezte ki. A kezdetekkor még csak pár száz fős tüntetésből napok alatt több tízezres, hetek alatt pedig több százezres tüntetés lett. A sajtó nem akart tudomást venni az eseményekről. A kormánypárt kezében lévő újságok azonban kénytelenek voltak elfogadni a tényeket, amikor a Washington Post főoldalon hozta le a spanyolországi eseményeket.

Hetek alatt a 40 milliós Spanyolországban legalább 8 millióan csatlakoztak a tüntetéshullámhoz. Fiatalok, idősek, férfiak, nők, családok. Mindenki tudta, mi történik, miért vannak ott. Nem a politikai nézet volt a fontos, nem keresték a másikban a jobboldaliságot vagy baloldaliságot. Egy dolgot akartak mindannyian. Egy jobb Spanyolországot. Elegük volt a pártok választások előtti ígérgetéseiből. Mind tudták, hogy ez is csak egy színjáték része, melyből nem kértek.

A mozgalom fizikai formájában mára megszűnt ugyan, mégsem szűnt meg igazán. Azóta több megmozdulás alapjául szolgáltak a Madridban, majd később országos szinten történt események. Több százezren végre megtalálták a hangjukat, végre megértették, hogy nincsenek egyedül. A mozgalmakból született Spanyolország legfiatalabb pártja, a Podemos. Egy párt, mely változtatni szeretne az ország politikai mentalitásán. Egy párt, melyben annyi doktor és professzor van jelen, amennyi az összes többi pártban összesítve sincs. A pártvezetés fiatal, ezzel együtt pedig modern, fiatalos gondolkodást testesít meg.

Ez az a párt, mely a most hatalmon lévő párt sorozatos korrupciós ügyeit megelégelte. Az egyetlen, melynek tényleg elege lett abból, hogy szétlopják az országot, miközben emberek ezreit teszik utcára hétről hétre. Ez a harc – melynek élére állt a Podemos -, talán nem ma és nem is holnap fog eldőlni, mégsem adják fel. Bele mertek állni és napról napra harcolnak az ellen, amire parlamentbe kerülésükkor felesküdtek.

Vajon Magyarországon is van egy nagyobb tömeg, mely csak egy momentumra vár? Talán nekünk is csak ennyi kellene? Egy párt, megmozdulás, szövetség, mely képes lenne minket képviselni végre, önmaguk helyett?

Talán nekünk is csak erre van szükségünk. Bízom benne hogy eljön egyszer a mi időnk is és lesz, aki a most még némák hangján képes megszólalni.adomany-1