Tessék halkabban haldokolni, ne zavarjuk a többieket

Kép: a-mblomma Kép: a-mblomma

Orbán Győző 77 éves

Surján László 76 éves

Fónagy János 75 éves

Nekik már nincs joguk meggyógyulni. A te szüleidnek, nagyszüleidnek sincs, az enyémeknek sincs. Nem futja rá az ország költségvetéséből, hogy ők hozzájussanak olyan kezeléshez, amivel gyógyítható lenne a betegségük, vagy olyan életkilátásaik és életminőségük lehetne, amivel még 10-15 évig boldogan játszhatnának az unokákkal, járhatnának színházba, kirándulni, élhetnék az életüket. Az ő életük már nem érték ennek az országnak.

Több évnyi kínlódás után végre Magyarországon is elérhető lesz 15 új onkológiai készítmény. A szervezetet kevésbé terhelő, hatékony rákgyógyszerek. Még tart a terápiák befogadási eljárása – ebben nagyon precízek vagyunk, bármennyire is bevált minden más országban és használják is évek óta, Magyarországon nem lehet csak úgy bevezetni ezeket. Szemben minden mással, amit bármiféle hatástanulmány, szakmai vita, az érintettek megkérdezése és gondolkodás nélkül vezet be ártunk és ormányunk, itt hosszú évekig megy a szarakodás, akárhány élet múlik is rajta -, ezért csak méltányossági alapon, egyedi kérelem és hosszas bürokratikus tökölődés árán hozzáférhetőek ezek a gyógyszerek. Mármint annak, aki ki tudja várni, ameddig a magas hatóság rábólint a kérelmére és ezt még akkor teszi, amikor a kérelmező életben van.

A fent felsoroltak, valamint a fel nem sorolt szüleink, nagyszüleink azonban várhatóan nem fognak hozzájutni ezekhez a modern terápiákhoz. Több szakmai forrás is megerősítette – ITT egy kimerítő cikk erről -, hogy a 75 év felettiek számára egyszerűen nem fogja támogatni az egészségbiztosítás ezeket a gyógyszereket. Ők kapják a régebbi, sokkal több mellékhatással járó, megterhelőbb, kevéssé hatékony készítményeket, mert már az életük nem ér annyit, hogy pénzt költsön az állam a gyógyulásukra.

750-800 ezer honfitársunkról beszélünk, nagyjából ennyi 75 év feletti ember él az országban. Nyilván nem érinti mindegyiküket a rákbetegség, de a korral járó egyéb betegségek, vagy tünetek sokukat érintik. Akinek van hasonló korú rokona és az a rokon járt mostanában kórházban, az tudja, miről beszélek. Bármennyire sziporkázó is egy idősebb ember intellektusa, ha egy átmeneti keringési zavar miatt kórházba kerül – akár csak azért, mert egy orvos a megszokott vérnyomáscsökkentő gyógyszert modernebbre cserélte, de erre a beteg nem jól reagált -, igen gyorsan az adott kórház elfekvőjeként funkcionáló osztályon találhatja magát, csurig töltve nyugtatókkal, katéterrel a hólyagjában, bepelenkázva.

Ez nem horror, ez eléggé általános rutin a magyar egészségügyben. Akkor is, ha hivatalosan nincs nyoma és akkor is, ha tagadja a kormány, vagy az orvostársadalom. Az az orvostársadalom, amely nem emeli fel a szavát ez ellen a gyakorlat ellen és nem fogja felemelni a szavát az idősebb embereket a modern terápiából kizáró (nyilvános, vagy belső) rendelet ellen sem. Kevesen vannak, túlterheltek, alulfizetettek és – tisztelet a kivételnek, mert igenis vannak nagyon emberséges, lelkiismeretes, becsületes orvosok – önzőek. Az orvostársadalom kiáll a saját fizetésének emelése mellett, de már a nővérekért nem áll ki. Kiáll a saját kollégái mellett még egy nyilvánvaló műhiba esetén is, de a betegért nem áll ki. És elfogadja – nem mindenki, de a többség igen, mert különben nem lehetne országos gyakorlat, márpedig az -, hogy a korosabb betegnek még annyi sem jár, mint egy fiatalabb társának.

Az orvostársadalom egy része elfogadja és alkalmazza a leírt, vagy le nem írt szabályt: egy idősebb embernek nincs már joga sem a megfelelő ellátásra, sem az életre. Ha valaki járt már kórházban és találkozott olyan beteggel, akinek még annyi méltóság sem jár, hogy ne egy mocskos pelenkában, félmeztelenül legyen közszemlére téve egy hordágyon, aki látott már szakorvosi vizsgálatra váró idős, öntudatlan, magatehetetlen beteget 20 órát várni a sorára úgy, hogy egy vékony lepedő van csak rajta és a többi várakozó beteg itatja időnként, az tudja, miről beszélek.

Telik üveghídra, kihasználatlan stadionokra, üresen közlekedő kisvasútra, percenként dráguló vizes VB-re, óriásplakátokra, külhoni vállalkozók támogatására, a világ túlsó végén élő keresztények megsegítésére, reklámokra, összelopkodott tanulmányokra, Mándoki koncertturné finanszírozására. Mindenre telik, csak arra nem, hogy tisztelettel bánjunk a szüleinkkel, nagyszüleinkkel és arra sem, hogy ezek a nagyszülők megkapják a legjobb kezelést azért, hogy még hosszú évekig méltó életet élhessenek.

És hallgat a társadalom, hallgat az egészségügyi szakma. Legfeljebb néhány haldokló nyöszörgése rondít bele a szűzi csendbe. Az sem sokáig.

Gyógypedagógiai kiegészítés Soros-Gyurcsány kórban szenvedőknek.adomany-1