Vendégírás: Tőlük megdögölhet a magyar, ha beteg

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar egészségügy a Fidesz immár hét éves uralkodásának állatorvosi lova. A kórházak, intézmények többsége szinte lehetetlen körülmények között „működik”. Néhány kiemelt kórház kivételével sok helyen elborzasztó állapotok uralkodnak. Naponta lehet olvasni arról, hogy órákat töltenek a betegek  a sürgősségi osztályok folyosóin, anélkül, hogy bárki hozzájuk szólna.

Ezt mi is átéltük jó párszor, hiszen feleségem édesanyja, élete utolsó öt évében fekvő beteg volt. Bizony előfordult, hogy reggel kilenckor bevitte a mentő, s délután ötkor még ott feküdt étlen-szomjan a folyosón, anélkül, hogy egyetlen vizsgálatot elvégeztek volna. Mindezt, 88 évesen. Az is megtörtént, vártuk, hogy a kórházból a mentő majd hazahozza. Úgy éjfél körül kiderült, elfelejtették a néninek a mentőt megrendelni. Mi, ezt követően kizárólag magánszállítókkal vittük mamát mindig a kórházba, ők tették azt, amiért fizettünk. Tudom persze, hogy ezt nem mindenki engedheti meg manapság.

Az egészségügyi intézmények többsége adósságban úszik, gyakran még az alapellátás biztosításához is hiányzik a szükséges pénz. Gondolom, szinte mindenki átélte, hogy nincs a betegnek gyógyszer, a vécékben – ha működnek – nincs papír, a mosdók koszosak, mocskosak, esetenként mindenre alkalmasak, csak arra nem, amire kellene. Az orvosok, a szakszemélyzet fizetése messze elmarad a kívánatostól, nagyon sokan külföldön keresik – az itteni bérük sokszorosáért – a boldogulásukat.

Ma talán nincs is nagyobb büntetés annál, mint betegként, kiszolgáltatottként kórházba kerülni. Aki már volt hasonló élethelyzetben, tudja miről beszélek. A várólisták – a sok ígéret ellenére – hosszúak. Gyakran előfordul, hogy mire a betegre sor kerül, már nem él.  Megdöbbentő hallani: még a legsúlyosabb betegségek esetén is heteket, hónapokat kell várni az állami kórházakban arra, hogy a megfelelő ellátást megkezdjék.

Napjainkban az egészségügyben szó sincs esélyegyenlőségről. Azok, akik tehetősek, akik megengedhetik maguknak, a magánellátás keretében lényegében azonnal hozzájutnak a megfelelő kezeléshez, így életesélyeik is sokkal jobbak. Azok a milliók, akiknek erre nem telik, csak a jószerencséjükben bízhatnak. Az pedig általában elkerüli őket.

A szegénységben, a nyomorban élők korán halnak. Pénteken egyik ismerősöm, egy kis beteggel az egyik jó nevű fővárosi  gyermekkórház  földszinti gyermeksebészeti ügyeletén járt. A kórházban, illetve a folyosón készített képek magukért beszélnek.1243

Omladozó falak, lógó vezetékek, penészes mennyezet, igen takarékos – rezsicsökkentett – világítás, hiszen az izzók többsége nem működött. Elmondása szerint – amit nincs okom kétségbe vonni – a folyosón bűz volt, sötétség és kosz. Hasonlóval találkozott az orvosi rendelőben is. A folyosó zsúfolva volt türelmetlen felnőttekkel, fájdalmukban síró, üvöltő  gyermekekkel. Ők maguk úgy öt órát vártak arra, hogy a kis beteget végre orvos láthassa. Szerinte a zsúfoltságot az okozta, hogy nem volt elegendő orvos. Miért is lenne pénteken délután elég orvos, még túlórát kellene számukra fizetni. Pártutasításba kell adni, hogy hétvégén egyetlen gyermek sem törheti el a kezét.

Valószínűleg tartom, hogy a történet mindennapi. Talán még nem is kirívó. Ilyen áldatlan állapotok közepette vajon hogyan lehet gyógyítani, miképp biztosítható, hogy a betegek időben szakszerű ellátást kapjanak? A körítésről már nem is szeretnék hosszasan beszélni, hiszen a közösségi oldal tele van hasonló képekkel. Nem is szólva arról, hogy az osztályokon milyen lehet az ellátás.

Mi magunk is megéltük, hiszen mamának a lába másodszor a kórházban tört el, mivel nem volt olyan ágy, amelynek védőrácsa lett volna, így leesett. Hihetetlen, de sajnos igaz: főorvosi utasításra barkácsoltak később egy ilyen alkalmatosságot úgy, hogy odakötözték az ágy két végéhez, gézzel. Emlékszem arra is, hogy az eredetileg két ágyas szobában négy beteget zsúfoltak össze, annyi hely nem maradt, hogy a látogatók egy székre le tudtak volna ülni. A kis szekrény a mozgásképtelen beteg háta mögött volt, így esélye sem volt még arra sem, hogy vizet igyon.

Talán sokan demagógnak fognak tartani. Ha ezen múlik, szívesen vállalom. A Fidesz kormány több milliárdot költ – és önt a csókosai zsebébe – annak a reklámozására, hogy megvédi a magyar embereket. Könyörgöm, mondja már meg nekem valaki, a beteg kisgyermekek, felnőttek, nem szorulnak a pártunk és kormányunk védelmére? Ki a túró látott az országban az elmúlt másfél évben menekültet? Hiszen, nincs köztük olyan bolond, aki Orbán Magyarországán keresné a boldogulását. A hatalomhoz  való görcsös kapaszkodás, a gyűlöletkeltés, az uszítás fontosabb, mint a magyar emberek élete? Ja, hogy ezzel választásokat lehet nyerni?

Akkor mondja meg egyértelműen a Fidesz, hogy számukra nincs értéke az emberi életnek. Legyenek tökös, magyar kurucok, vágják ezt az ország szemébe. Legalább tudjuk, mire számíthatunk. Tőlük megdögölhet a magyar, ha beteg. Próbálja meg valaki kiszámolni, hogy hány százmilliárdot költ el a kormány az „örökös miniszterelnök” hobbijára, a futballra. Tudja bárki, hogy mennyiért épültek és épülnek a foci szentélyei, amelyek ott állnak üresen? Nézők elmaradtak, foci már régóta nincs, már az csodaszámba megy, ha a labdába néha belebotlanak – a gyakorlatilag közpénzből, havi 5-8 millió között kereső – magyar sztárocskák.

Nem vagyok jó fejszámoló, de szerintem a gyermekkórház ügyeletén hétvégén egy felcsúti focimeccs nézőinek a többszöröse fordul meg. Az ő „kényelmük”, az ő ellátásuk nem fontos ennek a kókler, pénzéhes bagázsnak. Nekik is vannak gyermekeik – igaz van, aki már a saját lábán áll – hogyan veszhetett  ki belőlük a jóérzés, az emberség? Vagy a harácsolás kiölt belőlük mindent, ami emberi?

Higgyék el, mindannyian szeretjük a gyermekeinket, unokáinkat. Fáj a szívünk, amikor szenvedni, sírni látjuk őket. Bizony, akár még „ölni” is tudnánk azért, hogy nyílt törésekkel ne kelljen órákat jajgatva tölteniük egy kórház sebészeti ügyeletén. Napjainkban Magyarországon a fociba zsákszámra öntik a közpénzt. A miniszterelnök úgy viselkedik, mintha „Futbólia” nevű ország első számú vezetője lenne, a focinál talán csak a hatalmat és a pénzt szereti jobban. Nemrégen a magyar futball és a Puskás ügyek nagykövetének nevezte ki egyik bizalmasát. Egy friss kormányhatározat szerint személyesen fogja felügyelni az új Puskás Stadion építését. Vajon mi lenne, ha a kedves vezetőnk csak feleannyira tartaná fontosnak a gyógyítást, mint a béka feneke alatt levő nemzeti focit?

Vajon miért nem vállal személyesen szerepet az egészségügy gondjainak a megszüntetésében? Emlékszik valaki, hogy mikor beszélt arról, hogy mit akar tenni a magyar egészségügyért? Ha bokros vezénylő tábornoki teendői mellett erre nincs ideje, akkor miért nincs a területnek legalább miniszterelnöki biztosa? Tele van a Parlament kókler ingyenélőkkel, vannak, akik több cafrang után is tisztes dohányhoz jutnak. Nem telik arra, hogy találjanak valakit, aki nem pártkatonaként tenné a dolgát? Vagy a betegek gyógyítására szánt pénzből kevesebbet lehet lopni, így inkább olyan területekre költenek, ahol az alkotmányos költség jóval nagyobb lehet? „Csak” az ország jövőjéről, saját magunk, gyermekeink, unokáink életéről van szó!

Budácsik Lajosadomany-1