Ma sem volt túl nagy dicsőség magyarnak lenni

Fotó: Olivier Hoslet Fotó: Olivier Hoslet

Nem hiszem, hogy szóra érdemes ez, de végighallgattam az Európai Parlament plenáris ülésének vitáját, amelyen már megint – immár harmadszor mióta a fülkéket porba döntötte a forradalom 2010-ben – Magyarország volt a téma. Micsoda dicsőség. Pátosz nélkül mondom, írom: igazán szar érzés volt.

Csizmadia és Stefka CÖF-ös performansza (édesanyám, borogass!) ehhez nem is kellett, ez anélkül is bőven siralmas volt. Orbán – jobbján Rogánnal, ha esetleg valaki nyugtalankodott volna, hogy mégis hol eszi a fene a nyúzott fejét – hozta a formáját. Mindenki hozta a formáját. Kínos volt ma megint magyarnak lenni. Akkor is, ha az európai felszólalók kivétel nélkül a tisztelet hangján beszéltek a magyarokról. A magyar népről, úgy értem.

Szerintem nem túl jó hír, hogy a magyar kormány már megint okot adott arra, hogy eljárást indítsanak az ország ellen. Mindenki nyugodjon le, nem érte meglepetés az elvtársakat. Számítottak rá, sőt. Olyan, mintha örülnének. A kormánypropaganda oldalain persze dúl a háború, köpködik Sorost és az Uniót. Nem tudják eldönteni, hogy a felmosta a padlót Brüsszellel, megvédte az országot, típusú egzaltációt nyomják, vagy a fújj a geci Soros, milliárdos pénzügyi spekuláns megtámadta hazánkat rigmusokat. Semmi különös, csak a szokásos: a zárt osztályon buliznak a fiúk.

Az nem tudom mennyire jó hír, hogy most már egyértelműen látszik: a dühöngő szélsőségeseken kívül már senki nem veszi komolyan. Úgy értem, kívülről ismerik az üresen csengő szólamait, nem vágják, miért hivatkozik állandóan a kereszténységére egy ilyen ember. Nem tudom mennyire jelzi a helyzet tragikumát, hogy ma már Nigel Farage euroszkeptikus populista mond védőbeszédet Orbán Viktor mellett.

Nem túl jó hír, hogy mindezek dacára (!), a Néppárton belüli egyértelmű megosztottság és egyik-másik képviselő markáns, félreérthetetlen kiállása ellenére, a pártcsalád vezetője mégiscsak békülékeny hangon, és alapvetően diplomatikusan nyúlt Orbán alá. Valami olyasmi történt, amire számítottunk. Pedig Jávor Benedeknek igaza volt: a nem tegnap kezdődött rombolása ellenére a Néppártnak nem sikerült fegyelmeznie a magyar miniszterelnököt, így viszont közös erővel legitimálják egyre veszélyesebb ámokfutását.

Orbán kiszínezve-kibővítve, rezzenéstelen pofával előadhatta ugyanazt a gennyes bullshit-et, amit a brüsszeli fideszes különítmény már a Néppártnak elküldött tegnap. Amikor felrótták a gazemberségeit sunyított és a papírjaiba bámult, amikor a szélsőségesek csontig benyaltak és hálálkodtak neki, akkor elégedetten csapkodott a nyelvével és összerötyögött az aggasztó állapotban lévő Rogánnal. Ennyi történt. Néhány vérszegény saller, néhány kemény szó, de alapvetően minden marad a régiben. A nemzeti konzultáció Európai Bizottság által pontonként cáfolt, nettó hazugságai ellenére. Minden ellenére.

Zavartalanul hazudhatott az elején, a végén, a sajtótájékoztatón. Igen, ő vitázni ment Brüsszelbe, mert csaknem 30 éves képviselősége alatt mindig nagyra tartotta a vitát. Az ember, aki egy évtizede mikrofonállványoknak és üres termeknek beszél, aki csak és kizárólag a közpénzmédiájával hajlandó szóba állni, aki testőrök és pártkatonák szoknyája mögé bújva, félemeletes kerülőket téve oson el az újságírók elől. Igen, ő szereti a vitát. Csak éppen távol áll tőle. De senki nem borította rá az asztalt, így aztán azt is elmondhatta, hogy

– a liberálisok azt hiszik, ha nincsenek kormányon, akkor nincs demokrácia. Ebből elegünk van. Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok vannak hatalmon.

– Magyarországon autoriter rendszert építenék? 16 évet töltöttem ellenzékben, és csak a 12. évemet kezdem a kormányzásban. Nem mentem el az üzleti életbe, nem ültem be semmilyen igazgatótanácsba, amikor pártom és én vesztettem, hanem maradtam a politikában. Egy ilyen embert nem lehet autoriterséggel vádolni!

És igen, köpedelem volt, ahogy megint tízmillió magyarnak nevezte magát. Köpedelem volt, hogy megengedte magának megint, hogy a vitában felszólaló nem fideszes magyar képviselőket, akik a maguk során bírálták a terítéken lévő intézkedéseit, Magyarország támadóinak nevezte. Köpedelem sokadszor. Értjük és nincsenek illúzióink, nem várjuk a csodát. Ez az ember minden gesztusával azt bizonyítja – és hagyjuk is a többi elhangzott nettó hazugságot (pl. a civiltörvény amerikai mintára készült a migránsok miatt), mert ez itt a lényeg – hivatalosan és nyíltan lemondott az ország egy részéről. Számára megszűnt létezni mindenki, aki nem azt gondolja, amit ő.

Szereti a demokratikus vitát. A felszólaló magyarok, akik vitáznak, érvelnek, azok viszont megtámadták a hazájukat. Vagyis a magyarok kussoljanak, a minket nem értő, a tutiban pöffeszkedő, az elnyomásról semmilyen tapasztalattal nem rendelkező rothadó nyugatiak meg ne ugassanak bele. És akkor lesz szép a vita, akkor van értelme, ha nincs vita. Aki magyar, az egyetért Orbán Viktorral. Pont.

Ez Orbán Viktor, a győztes hadvezér, aki minden idők legkeményebb érvelését nyomta le két mondatban: mivel ő 16 évet töltött ellenzékben (az ideális az lett volna, ha egyet sem kellett volna, gondolom én), azt bizonyítja, hogy nem lehet autoriter. Minden más aljas spekuláció és Soros György. Valóban nem ült be semmilyen igazgatótanácsba, hiszen ez az ember egy perc alatt megdöglene a piaci versenyben. Ez az ember arra büszke, és azt tekinti érvnek bármilyen kritikával szemben, hogy lassan három évtizede a politikából él.

Ő az az ember, aki a politikát és a köz ügyeit, a közös vagyont használta arra, hogy megkaparintsa mindazt, amit tisztességes munkával, a piacról élve, soha nem sikerült volna. Erről nyíltan és büszkén mesél. Hogy az illiberális demokrácia nem az, hogy kinyírjuk az ország legolvasottabb lapját, majd egy fél év múlva lábszagúan poénkodunk azon, hogy ha munkaidőben iszunk, akkor megírja a kivégzett Népszabadság. Az illiberális demokrácia nem az, hogy egyetemet záratunk be egy jövő időben születő törvényre hivatkozva, nem az, hogy az Unió nem ajándék, nem könyöradomány támogatását játsszuk strómanok és oligarchák magánzsebébe. Az illiberális demokrácia nem az, hogy kopasz verőlegényekkel rontunk rá a saját polgárainkra. Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok vannak kormányon. Világos.

Hát hogy is mondjam? Brüsszel puhapöcsködése (tisztelet a kivételeknek, van néhány, enyhe vigasz volt hallgatni őket) és tátott szájú udvariaskodása hét év alatt ide vezetett, és minden jel arra mutat, hogy ez így is marad. Köszönjük meg ennek a drága embernek, hogy nem akart önerőből gyökeret verni a piacon, és a beárazható tudásából eltartani a családját, inkább álhatatosan kivárta az időt, megszerezte a hatalmat és be is betonozta magát abba.

Európa nem fogja kikaparani helyettünk a gesztenyét. Közhely, de nincs már hova hátrálni.

adomany-1