Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha más csinálja, borzalmas, ha ők csinálják hazafiasság

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mi mindennapi sorosozásunkat már régen nem kell kérni, jön az magától, ömlik bele az arcunkba, a nyakunkba, csak győzzük levakargatni magunkról. Az ügyeletes szarlapátolók körforgásának szellemében ma éppen Halász János idétlenül bárgyú vigyorú, valamilyen szóvivő volt a soros, hogy kifejtse az áldjon vagy verjen Soros keze című balladai homályban gyökerező kormányzati kényszerképzet jelen állását. Ami így néz ki, három és fél perc tömör gyönyör:

Zömítsünk, nehogy szétcsússzon a kvintesszencia:

– A Soros György által pénzelt ügynökszervezetek titkolóznak: a Magyar Hírlap adatigénylését egységesen megtagadta a Transparency International, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság.

– Nem lehet tudni, hogy mennyi pénzből működnek, hogy kik dolgoznak nekik, és ezekre a kérdésekre nem is akarnak válaszolni.

Kétszínűség, hazugság, szuverenitás, nemzetbiztonság, veszély, mindmeghalunk.

– Nem lehet tudni hányan, kik, merre és meddig a tagjai a Soros-hálózatnak, mekkora vagyona van ezeknek a szervezeteknek, milyen befektetéseik vannak, milyen hazai és külföldi pályázati támogatásokból részesülnek.

– Migránsok. Nyomásgyakorlás. Bevándorláspolitika. Magyar emberek. Fidesz.

– És a csúcspont: ezek a szervezetek akkora pénzügyi erőforrásokkal rendelkeznek, amellyel még a demokratikusan megválasztott pártok sem. (Akkor ezek szerint mégis tudják mennyi az annyi? Jajó.)

Jó cuccból készült az a mennyezet, Halász János megúszta, hogy a nyakába szakadjon, úgyhogy valószínűleg már túl van a jól megérdemelt vasárnapi ebéden. Igaz, hogy a nagyfene hazugozásban szem elől tévesztette, hogy az általa köpködött civil szervezetek közhasznúsági jelentése elérhető, és az ügyészség sem kezdeményezte (még) működésük felfüggesztését/vizsgálatát. Mindegy is.

Én viszont úgy gondoltam, hogy ha már ekkora nagy az aggodalom, és tényleg az egész tyúkszaros életünk Soros György körül és az ő szájbatekert ügynökei körül forog, ha már semmi nem fontos ebben a puskaporos hordón ülő országban, akkor tegyük ide a legnemzetibb kormány köpönyegforgató aljasságának egyik bizonyítékát. Töröljük le róla a port és használjuk szemléltőeszköz gyanánt. Ezt még a házmester sem tudja betiltani. Egyelőre.

A Fidesz ezelőtt 7 hónappal és 11 nappal, 2016. szeptember 12-én, egy hétfői napon, az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának 10 óra 02 perckor kezdődő ülésén utasította el – az alább majd megtalálható indokokra hivatkozva – Gyöngyösi Márton, a zsidókat listázását jó ötletnek találó jobbikos képviselő H/10983. számú határozati javaslatának tárgysorozatba vételét, amely a civil szervezetek külföldi bevételeinek nyilvántartásáról és nyilvánosságra hozataláról  rendelkezett. (via Helsinki Bizottság/Facebook)

Mindenkinek ajánlom elolvasásra Gyöngyösi expozéját (címszavakban: Charles Gati, Soros, Izrael, Oroszország, migrációs válság, nemzetbiztonsági kockázat), amely mára a Fidesz-kormány gyakorlatilag hivatalos narratívájává, és hosszú hetek óta az egyedüli kommunikációs fegyverévé vált. Félelmetes, hogy az antiszemita, egyébként a Fidesz által is köpködött jobbikos arc által benyújtott kezdeményezést a kormánypárt egy az egyben lenyúlta. Ennél csak az a nagyobb tragédia, hogy ezelőtt 7 hónappal és 11 nappal milyen indokokra hivatkozva utasították el azt, amit ma reggeltől-estig és estétől reggelig hánynak bele az arcunkba. Tessék:

DR. VAS IMRE (Fidesz), a bizottság alelnöke: A Fidesz frakció nem támogatja a tárgysorozatba vételt, és azt is elmondom, hogy miért. Egyrészt a jelen törvényi szabályozás keretei között is a beszámolókat közzé kell tenniük ezeknek a civil szervezeteknek és ezt az OBH honlapján közzéteszik, illetve ha van saját honlapjuk, ott is közzé kell tenni. Ráadásul én is csak mikor erre felkészültem, láttam, hogy erről még külön statisztikai adatgyűjtés is van, hogy például a civil szervezetek bevételeinek 12 százaléka származik külföldről. Tehát még statisztikailag is gyűjtik ezt az adatot. Úgyhogy szerintem most is hozzá lehet jutni az adatokhoz. (…) Valóban, amit Gyöngyösi képviselőtársam felvetett, annak egyes részeit be lehet építeni, de nagyon nehéz elkülöníteni azokat a civil szervezeteket, akik a politikát megpróbálják befolyásolni, és akik nem próbálják befolyásolni. Nagyon sok civil szervezet van, nagyon sok jó célt szolgálnak, de ezek közül azt kiválasztani, hogy ki befolyásolja a politikát és ki nem, nem egy olyan éles határ, amit mondjuk törvényi normaszöveggel meg lehetne határozni.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Én csak egy szempontra szeretném felhívni a figyelmet azon túl, hogy a magam részéről sem támogatom az országgyűlési határozati javaslatot. De tartózkodni fogok azért, mert a transzparencia részével ugyan egyetértek, de azzal nem, (…) hogy egyfajta, hogy is mondjam csak, megbélyegzése történjen meg ezeknek a szervezeteknek az alapján, hogy ezek ügynökszervezetek. Úgy is írja az indoklásban, hogy külföldi ügynökként kell bejegyeztetnie magát. Elmondom, hogy miért nem értek egyet vele. Lehet, hogy nem tartalmi a vitánk. A magyar állam történelmi okoknál és földrajzi helyzeténél fogva elég sok külföldi szervezetet támogat. Ezek mind határon túli magyar szervezetek. Nemzetpolitikai okokból elég jelentős és ráadásul nem magánalapítványok támogatják, hanem a magyar állam támogatja a Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában élő magyarokat. (…) Most képzelje el, hogy az önök remek javaslatától felbátorodva a szlovák parlament is, vagy a román parlament is egy olyan törvényt alkotna, hogy bélyegezzük csak ezeket a szervezeteket külföldi ügynökszervezetként. Én nem szeretném ezt. Ha csak belegondol abba, hogy elvi alapon az ilyen külföldről jövő támogatást kapó szervezeteket miért kellene azonnal megbélyegezni ezen az alapon, akkor mondom, beleütközik ebbe a nemzetpolitikai problémába. Gondolom, ön sem gondolja azt, hogy ez helyes lenne, egyértelmű lenne, hogy mondjuk a határon túli szervezetek Magyarország ügynökei lennének. (…) Gondoljon bele, mondjuk, Erdélyben a Sapientia Egyetem vagy számos olyan szervezet van, amely magyar állami támogatást kap. Így is ügynöknek tekintik őket egyébként, tudom én a cinikus választ, de hogy még ezt egy törvény elő is írja, kénytelenek kitenni magukra, hogy ők a magyar kormány ügynökei, hát ne haragudjon, de akkor inkább ne fogadjunk ilyen országgyűlési határozati javaslatot. Tehát a transzparencia még hagyján, de amit utána javasolnak, az már borzalmas, csak ezt tudom mondani.

Akkor most sokadszorra megkérdezem, egyben lezártnak tekintem a magam részéről ezt a témát: kik ezek az emberek, akik felhatalmazást kaptak, hogy komplett hülyének nézzék az országot? Mi változott 7 hónap alatt? Ki az az élő ember, aki még bármit elhisz ezeknek és nem köpi le magát azonnal? Meddig lehet ezt a hazugságáradatot még kormányzásnak nevezni? Kinek van bármilyen kétsége afelől, hogy a Fidesz a Jobbik kottájából muzsikálva vezeti félre az országot? És ha nincs kétsége, miért nincs? És még mi kell ahhoz, hogy világos legyen? Ma már nem fáj a nemzetegyesítő kormánynak, ha a határon túl magyar ügynököknek titulálják esetleg az ottani civileket? Akkor jó, nincs több kérdésem.

Ilyen álságos, köpönyegforgató kormánya a büdös életben nem volt ennek az országnak. Tudom, hogy nem újdonság, és tudom, hogy én mondjam meg, hogy akkor kire kell szavazni. Nem fogom megmondani, csak remélem, hogy még nem hülyült el annyira mindenki, hogy ne ébredezzen a fásultság és beletörődés: itt kollektíven át van baszva mindenki. Naponta. A fenti ábra szerint. Ami tegnap fontos volt, azt holnap kidobják a kukába, majd kiveszik a kukából, kormányprogramot csinálnak belőle és mindent letagadnak. Ha más csinálja, borzalmas, ha ők csinálják hazafiasság. Kétszínűség, hazugság, mi, Halász? Okádni kell. Már megint.

adomany-1