Szépen, választékosan, finoman kell fogalmazni, nehogy az érzékeny országlakó lelke sérüljön. Nem szabad káromkodni, mert a stílus maga az ember. Nem lehet indulatosan írni, mert az uszítás, gyűlölködés és fröcsögés. Higgadtan, semlegesen, távolságot tartva, lehetőleg röviden, mindenki szempontjait és érzékenységét szem előtt tartva, hárfazene kísérettel kell belesuttogni a langyos tavaszi estébe: lehetséges, hogy baj lesz. Talán nem fog minden úgy alakulni, ahogy azt a kormány mondja, bár én szeretek mindenkit, aki hetedik éve hatalmon tartja a rendszert, mert felebarátaim ők nekem. De azért mintha nem mindenki lenne elég körültekintő, amikor a jelenünket és jövőnket érintő döntéseket meghozzák. Mintha baj lenne.
Mintha kurvanagy baj lenne. A kormány (mi így nevezzük a bűnszervezetben elkövetett országrombolást, mert azt gondoljuk, hogy így kell nevezni) nem csak felülről veri szét szaros szívlapáttal az oktatást és vele az ország jövőjét, hanem az alapjait is bontja. És tudom, a hívek többsége nem érti, mi a büdös franc bajom van nekem ezzel, hiszen ő maga is iparit végzett és milyen szépen elvan ezzel most is. Szorgosan dolgozik, hatvanhárom éves korára ki is tudja nyögni a lakáshitel utolsó részletét, minden vasárnap templomban van, más kulturális éhség nem is gyötri. Nem jár színházba, koncertre, múzeumba, amúgy is messze van a legközelebbi nagyváros, ahol ilyesmi létezik, de egyébként sincs erre se ideje, se pénze, se igénye. Igen, leírtam az átlag Fidesz szavazót.
Nincs ezzel nagyobb baj, távolról sem kell mindenkinek agysebésznek, vagy filozófusnak lenni. Ha Orbán Viktor és bandájának tervei megvalósulnak, nem is lesz mindenki agysebész és filozófus, az hétszentség. Csak a tehetősek kölykei fognak eljutni odáig, hogy esélyük legyen továbbtanulni. És nem, rohadtul nem az orbánfóbia beszél belőlem. Nem gyűlölöm Orbánt. Megvetem, végtelenül kártékony, hataloméhes, telhetetlen, embertelen, torz és beteg személyiségnek tartom, de nem gyűlölöm. Azt viszont gyűlölöm, amit csinál és gyűlölöm, hogy megteheti.
Szétveri a CEU-t, rendben. A magyar felsőoktatást már amúgy is nagyjából romba döntötte, talán a CEU az egyetlen, ahová még nem sikerült benyomni a saját jó elvtársát, még nem sikerült a saját befolyása alá gyűrni az egyetemet. Mert Magyarországon az egyetemi autonómia megszűnt. Szinte tiltakozás nélkül. A felsőoktatásból folyamatosan szivattyúzza ki a pénzt a rezsim, az oktatás színvonala csökken. Egyre kevesebb család engedheti meg magának, hogy taníttassa a gyerekét, mert egyszerűen nincsen elég anyagi forrása. Akinek van, az meg inkább igyekszik külföldi egyetemre bejutni.
Mostantól még ezeknél a vérgeci húzásoknál (igen, bazdmeg, egy sem véletlen. A megfizethetetlen tandíj bevezetése sem volt véletlen és az egyetemek élére kinevezett komiszár sem volt véletlen. Azt a célt szolgálja mindez, hogy Sajátláb Svájcban tanulhasson, a te kölyköd meg trágyát fog lapátolni élete végéig Mészáros földbirtokán) is súlyosabb dolog jön, ami gyakorlatilag már az első osztályban eldönti a te gyereked sorsát.
„Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés tervezet” című salátatörvényről van szó. Jól jegyezd meg a címét, hogy majd elmondhasd az unokádnak, hogy került vissza az ország a középkorba. A törvény – ha elfogadja a parlament és el fogja fogadni (már ha el nem fogadta közben, ameddig nem figyeltem), mert a képviselők háromnegyede el sem olvassa, a maradék pedig leszarja és itt nyugodtan egy kalap alá lehet venni minden parlamenti pártot – megírja a jövőnket.
Bizony. Mondom, figyelj! A diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás gyerekeket ezentúl osztályozni kell adott tárgyakból is. Eddig megfelelő szakorvosi javaslat alapján felmentést kaphattak. Ugyanis ezek a gyerekek lehetnek teljesen átlagos képességűek, vagy lehetnek kimondottan nagyon tehetségesek (mint bármelyik más gyermek), de komoly nehézséget okozhat nekik az olvasás, az írás, a számolás. Nem azért, mert lusták megtanulni, hanem mert az agyuk máshogyan működik. És lehet, hogy egy diszkalkuliás gyermek hihetetlenül tehetséges műbútorasztalos, operatőr, színművész, vagy fodrász lehetne, de soha nem lesz. Mert meg fog bukni matekból újra és újra, soha az életben nem jut túl a nyolc általánoson, már ha azt el tudja egyáltalán végezni. Ha nem, akkor 16 éves korban kihullik a rendszerből és remek közmunkás lesz.
A másik eleme a kormány tervének, hogy az enyhén, vagy középsúlyosan fogyatékos gyermekeket nem csak gyógypedagógus oktathatná, hanem erre fel nem készített, hozzá nem értő pedagógus is. Vagy akár nem pedagógus is. Ugyanis a törvénytervezet lehetőséget ad arra, hogy ahol nem tudják szakképzett pedagógusokkal betölteni az álláshelyeket, ott szakképesítés nélkül lehessen tanítani.
Tudom, lesz erre valami jól hangzó magyarázat, hogy miért így és miért nem baj ez. Lesz olyan hívő is, aki beveszi a rossz dumát, mert a főnök mondja és lesz, aki egyszerűen csak megrántja a vállát, mert nincs iskolás gyereke, mit érdekli ez az egész őt?
Mondom a valóságot. Lesz néhány elitiskola. Aki oda tudja járatni a gyerekét, vagy aki meg tudja fizetni a különórákat, magántanárt, annak a gyereke továbbtanulhat, a többi nem. Mert képesítés nélküli pedagógus fogja oktatni (a polgármester keresztlánya, az iskolaigazgató unokatestvérének a gyereke, mindenki, bárki, aki nem tanult valamiért, de van olyan rokona, aki be tudja nyomni egy ilyen állásba), mert nem kap gyógypedagógusi, vagy fejlesztőpedagógusi segítséget időben, mert a kis falusi iskolákból már most is szinte lehetetlen bejutni az elitgimikbe, egyetemre pedig vagy egy nagyon komoly gimnáziumból, iszonyú magas pontszámmal lehet bekerülni, vagy nagyon sok pénz kell hozzá. Többnyire együtt a kettő.
Aki egy nógrádi zsákfaluba, Borsodba, Szabolcsba – vagy bárhová – születik és a szülei egyszerűen csak becsületes melósok és nem miniszterek, oligarchák, vagy strómanok, annak bebaszott. Ott, a születése pillanatában. Abból nem lesz matematikus, közgazdász, ügyvéd, orvos, pedagógus, tolmács. Közmunkás lesz, vagy gyári melós a szalag mellett, ameddig meg bír állni a lábán, jó esetben szakmunkás. Amivel semmi baj nincs, ha valaki nem akar mást, boldog így.
A tragédia nem az, ha valaki egy összeszerelőüzemben dolgozza át az életét. A szörnyű az, ha nem boldog, mert többet, vagy csak mást szeretne, de nem lehet. Mert az általánosban nem tudott rendesen megtanulni olvasni fejlesztőpedagógus híján, a fizika, kémia alapjaival sincs tisztában, mert nem volt szaktanár a suliban, így még érettségije sincs, továbbtanulni soha nem fog tudni. Soha az életben. Ami elveszett 6-14 éves kor között, azt nem lehet bepótolni. Életek milliói mehetnek tönkre, futhatnak zátonyra akár csak 4-5 év ilyen oktatáspolitika miatt.
És mind megszívjuk. Mind. A fideszesek is. Mert nem lesznek tudós elméink, sem jó tanáraink, nem lesznek orvosaink, mérnökeink, kiművelt emberfőink. Ilyen aljas, tudatos és mérhetetlen pusztítást az országban soha, senki, egyetlen egy kormány sem csinált még. És égjen le Palkovics és mindenki más arcáról a bőr, amiért nem üvöltenek tiszta erőből és nem hívják fel a figyelmet arra, hogy mi történik. Kell a szaros miniszteri, államtitkári fizetés, az akadémiai tagsággal járó juttatás, a szolgálati autó, ingyen laptop. Ezért semmi sem drága. Egy ország totális lepusztítása sem, évtizedekre ható romba döntése sem.
A szándékos pusztítók nem járnának sikerrel a szervilis seggnyalók, a pénzért bármire képesek, a beszari sunnyogók, a félrenéző puhapöcsök és a saját feneketlen ostobaságukból ki sem látók nélkül. Igen, most leírtam a politikai elitet egyik végétől a másikig. És leszarom, hogy kinek tetszik, kinek nem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.