Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Konzultálj ide, a fülembe, édes

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves Viktor!

Végre megérkezett az egyáltalán nem várt konzultációs szeretetcsomag. Már azt hittem, jótékonyan elfeledkeztél rólam, de nem. Kár. Ha már vetted a fáradságot és mind a nyolcmillió (vagy annyi, amennyi) levelet aláírtad a szorgos kis kezeddel, aztán fél napot álltál sorban a postán a borítékokkal, nem tehetek mást, válaszolok neked.

Vagyis nem válaszolok, mert hülye kérdésekre nem szokásom felelgetni, márpedig ebben az izében csak olyan van. De nem baj, buzog bennem a honfiúi segíteni akarás. Átírom neked a kérdéseket úgy, hogy értelmük is legyen. Legközelebb majd ezt küldd szét a népnek, garantáltan több válasz érkezik, mint most.

Az eleje – bár az nem kérdés – máris tulokság. Miért kellene megállítani egy várost? Nem megy az sehová, legfeljebb földrengés idején. Akkor meg egy nemzeti inzultáció sem segít rajta. De nézzük a kérdéseket.

1.) A kormány veszélyes lépésre készül. A rezsicsökkentés további reklámozásával akar választást nyerni. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a. Védjük meg az országot a rezsicsökkentéstől és a kormánytól. Ragaszkodjunk   ahhoz, hogy magunk dönthessük el, kire és miért szavazunk.

b. Soros György.

2.) Az elmúlt időszakban egymást követték a kormány környékén a korrupciógyanús-esetek. Ennek ellenére az ügyészség nem indít nyomozást, a kormányfő védi a gyanúba keveredett kollégáit; többek között Rogán Antalt és Farkas Flóriánt. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a. A magyar emberek érdekében felügyelet alá kell helyezni a korrupcióval alaposan gyanúsítható személyeket, le kell váltani a legfőbb ügyészt és felelősségre kell vonni a kormányfőt, mert visszaél a hatalmával.

b. Soros György.

3.) Mára kiderült, hogy a Magyarországra özönlő tehetős migránsoknak a kormány egyes tagjai és a hozzájuk tartozó üzletemberek jó pénzért árusítanak letelepedési kötvényeket, megkárosítva ezzel az államháztartás és veszélybe sodorva a magyar emberek, illetve az Unió polgárainak biztonságát. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a. A letelepedési kötvények ügyét ki kell vizsgálni. Az ebből a tevékenységből hasznot húzó politikusokat el kell ítélni, az ezzel a tevékenységgel szerzett vagyont el kell kobozni.

b. Soros György.

4.) Egyre több, kifejezetten közpénzen, kizárólag a kormánypárt érdekében tevékenykedő, Magyarország demokratikus működését veszélyeztető, a magyar embereket félretájékoztató, politikai és világnézeti szabadságát semmibevevő, azt kigúnyoló szervezet van Magyarországon. Ezek működése veszélyeztetheti függetlenségünket és demokratikus jogainkat. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a. Kötelezzük őket arra, hogy regisztráltassák magukat, vállalva, hogy melyik párt, vagy politikus megbízásából, mennyi közpénzből és milyen céllal, pontosan kinek az érdekében tevékenykednek.

b. Soros György

5.) Magyarországon azért nem volt sikeres az utóbbi években a gazdasági felzárkózás, mert bizonyos politikai pártokhoz és politikusokhoz közelálló oligarchák és strómanok kiszivattyúzzák az uniós forrásokat. Ezért a gazdaság nem, csak a korrupció növekszik évről évre. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a. A magyar gazdaság jövőjéről nekünk, magyaroknak kell döntenünk. A legfőbb ügyészt haladéktalanul le kell váltani, pártatlan ügyészséggel és nyomozati szervekkel ki kell vizsgálni a korrupciógyanús eseteket, fel kell tárni a pénzek útját, a bűncselekmények elkövetőit el kell ítélni, vagyonukat lefoglalni.

b. Soros György.

6.) Magyarország elkötelezte magát az Európai Unió mellett. A magyar kormány folyamatosan támadja az európai közösséget, hazugságokat és rágalmakat terjesztve a társadalom kevéssé tájékozott rétegeiben, felmérhetetlen károkat okozva az ország polgárainak gondolkodásában, a civil társadalomban és a demokratikus berendezkedésben. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a. Ragaszkodjunk hozzá, hogy mi, magyarok és ne egy érdekszövetség dönthessen az ország jövőjéről.

b. Soros György.


Na, én így gondoltam átírni, drága Viktor. Ha valami nem tiszta, kérdezz bátran. Nem is kell engem keresned, ha valamit nem értesz, bárkitől megkérdezheted az utcán is, válaszolni fog. Csak ne a közvetlen környezetedben érdeklődj.

Ne is köszönd, szívesen tettem.

Pápá.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.