NEHAZUGGY

Civilizált kultúremberként kérdezem külön Semjén Zsolttól: mi a büdös fene folyik itt?

Molnár Bálint | 2017. Április 10, Hétfő | 18:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Először akartam ejteni néhány szót a mai, parlamentben előadott, történelemkönyvek sötét lapjaira kívánkozó szavalatokról és verbális mocsárbirkózásokról, Kósáról, a Vona-Orbán tradicionális csörtéről, a nagypofájú simicskázásról, Németh Szilárd orosz kóddal kapcsolatos példátlan viselkedéséről, de nem.

Áder Jancsi főhorgász – az előzetes várakozásoknak tökéletesen megfelelően – nem siette el a dolgot, majd ha lefeküdt a munkásosztály benyögi, hogy mire jutott. Különben is sűrű napja volt neki, nem ért rá baromságokkal foglalkozni, a vietnami nemzetgyűlés elnökével bájcsevegett ő. Eleget fogunk erről is beszélni (igen, közben aláírta a bátor talpnyaló) nézzük mi történt mindeközben.

Mindeközben az ATV előásta a diktatúrába hajló rezsimek legnagyobb ellenségének számító internet sötét bugyraiból azt, amit a maffiakormány elfelejtett a magyar sajtó orrára kötni, pedig igen érdekes szerintem. Ez nem függ össze mással, mint Semjén Zsolt súlytalan, színtelen, szagtalan, Orbánba szerelmes alminiszterelnök iráni látogatásával, amely nem volt rövid, de legalább eredménytelennek se nevezhető.

Szóval miután benyújtotta arra vonatkozó javaslatát, hogy sürgősségi és kivételes eljárásban, a vita minél nagyobb ívben való elkerülésével nyomják át a parlamenten a lex CEU-t, elviharzott Teheránba (április 4-én nem volt jelen a gombok mechanikus nyomkodásánál) és hatalmas üzletet kötött. Azt már tudni lehetett pár napja is, hogy Iránnal vállvetve icipicikicsicuki atomreaktorokat építünk mi ázsiai és afrikai értékesítés céljából (anyám, borogass!), azt viszont nem tudtuk, hogy még annál is nagyobb üzlet ez nekünk, mint hogy 100 iráni diák magyarországi ösztöndíjára sem sajnáljuk a homogén nemzetállamunk adófizető polgárainak pénzét. Az igazi diadal ez itt:

A közös atomerőmű-projekt finanszírozásáról a Mehr News Agency úgy tudja, 85 millió eurós hitelszerződést ajánlott fel Magyarország Iránnak, azaz 26,4 milliárd forinttal járulnak hozzá a magyar bankok az együttműködéshez. (ATV)

Akkor gondolkodjunk, Béláim! Paraszti ésszel mi az első ránézés, azon túl, hogy külön Semjén Zsolt és az egész magyar kormány láthatóan szerette volna eltitkolni ezt a jelentéktelen információt azok elől, akikre tartozik? Mimagyarok istentelen hitelt veszünk fel az oroszoktól a hatszázötvenhárom évre titkosított Paks 2 nevű évszázad üzletére, amire tök mellékesen már fizetjük is a törlesztőt úgy, hogy még semmi nem történt. Ennek örömére a másik kezünkkel meg mi finanszírozzuk Iránt abbéli törekvésében, hogy Ázsiában és Afrikában atomreaktorocskákkal házaljon. Nem, nem egészen arról van szó, hogy mi hitelezzük (ennyiből talán még egy atomerőmű ajtaja sem jön ki magyaros túlárazással), hanem beletesszük a mi kis részünket az üzletbe, aminél persze sokkal fontosabb a mi jó európai hírnevünk.

Nem vagyok én sem energiaügyi szakértő, sem nem Semjén Zsolt (amúgy ha atomerőmű-bizniszbe kezdtek valaha is, ezt a pojácát küldjétek tárgyalni; vagy ne), bár amennyire nekem erről sejtéseim lehetnek, ha ezzel nem vágódunk be Trumpnál, akkor semmivel. És, sőt: még arra sem fogok vetemedni, hogy ezt a 26 milliárdot átszámoljam demagógiává és kórházi adóssággá. De azért civilizált kultúremberként mégiscsak felteszem magamnak a kérdést, hogy mi a büdöskurvaélet van? Mit keresünk mi Iránban atomerőművileg, meg úgy egyáltalán is? Mert nem, ezúttal az üldözött keresztények felszabadításáról egy árva szó nem esett, ellenben a lehető legbalfaszabb kormánytagot, aki állítólag nemzetpolitikailag illetékes, elküldtük atommal seftelni egy iszlám teokratikus köztársaságba. Jól hangzik, nem? Nem.

Félreértések elkerülése végett tehát: itt önmagában nem a 26 milliárd forintos tétel a legnagyobb probléma, ez bárminemű atomerőmű esetében is aprópénz, gondoljunk csak rögtön az alaphangon 4000 milliárdos Paksunkra. Arról sincs szó egyáltalán se, hogy ha ilyen ügyesek vagyunk és tudunk (nem, amúgy kurvára nem tudunk!) kicsi atomerőműveket építeni Iránnal, akkor miért nem tudunk szép nagyot saját magunknak. Itt az a probléma, hogy orosz kód fut a magyar kormányoldalakon, Európa pénzén harcolunk Európa ellen és mindennek a tetejébe nukleáris együttműködéseket írunk alá Iránnal. És ez akkor is aggályos, ha eltekintünk attól, hogy egy minden bizonnyal veszteséges üzletbe öljük a milliárdokat.

Irán az az ország, amelyről néhány éve még azt lehetett tudni, hogy a terrorizmus fő támogatója, fegyvereket és kiképzést biztosított a palesztin Hamász militáns szervezet és a libanoni Hezbollah számára, de persze ez még az Obama-adminisztráció idejéből származó megállapítás, tehát igaz sem volt, mint ahogy az sem, hogy Oroszország meg fejlett fegyverrendszereket szállított Iránnak az elmúlt években. És akkor jön az Orbán iránti szerelmétől homályos tekintetű Semjén Zsolt és belerántja Magyarországot (nyilván ő csak az ügyeletes idióta, aki parancsra cselekszik) valamibe, amiről elég jó eséllyel megállapítható, hogy valójában egy orosz-iráni együttműködés, amelynek bűzös seggén mi leszünk a pattanás. A magunk kis 26 milliárdjával, amit nem Semjén spórolt meg a fizetéséből, hanem magyar bankhitelek formájában dobjuk meg vele Iránt.

Az a helyzet, hogy mostmár lassan három óránként derül ki valami eszméletlen, józan ésszel felfoghatatlan disznóság, de hogy most már komolyan aggódhatunk azért, hogy itt a magyar miniszterek elnökét Putyin pórázon rángatja/zsarolja/a tökeit szorongatja. Semmi nem indokolja, hogy csóré seggű uniós tagországként Irán atomprogramjában és nukleáris terjeszkedésében részt vegyünk, hacsak nem az Oroszország elleni/Irán ellen bármikor újra bevezetendő szankciók kijátszásához kellünk. Nem a tutit mondom és a megcáfolhatatlant, de tartok tőle, hogy egyre jobban közelítünk Moszkvához, és egyre távolabb kerülünk Európától. Eddig is tudtuk, de ez így egyre kerekebb és elkeserítőbb.

Az, hogy Áder hosszas tépelődés, úgy értem, átlátszó időhúzás után megint hozta a szerencsétlen Jancsi formáját, nem meglepetés. De ez itt több mint gáz. Ahol egy NATO- és EU-tagállam ilyen kockázatos, tökéletesen indokolatlan, mindenféle szempontból megmagyarázhatatlan ügyleteket köt egy nemzetközileg bírált atomprogramban utazó országgal, kvázi legitimálja azt csak azért, hogy Putyin elvtárs Európa szétverésére irányuló törekvéseit elősegítse, ott kurva nagy baj van. És tartok tőle, hogy nem 26 milliárdnyi lesz a kár. A 4000 milliárd mellé.

Amúgy engem egyáltalán nem nyugtat meg, hogy Havasi Bertalan szerint Semjén az Európai Unió normáinak megfelelő szándéknyilatkozatot írt alá. Kétlem, hogy a súlyosbodó paranoiám az oka.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!