VENDÉG

Vendég: A telhetetlen kis gömböc uralma

Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is. (Vaclav Havel, 2002-ben)

Napra pontosan három éve szerzett újabb kétharmadot Orbán Viktor. Immár hetedik éve gyakorlatilag teljhatalmú ura hazánknak. Látom, most a nyílt levelek ideje van, jómagam nem erre vállalkozom. Az ember a dühét, a kétségbeesett tehetetlenségét sokféleképpen fejezheti ki, én megpróbálom viszonylag összeszedetten megfogalmazni, mit gondolok arról, ami az országban az elmúlt hét évben történt, majd az írás második részében teszek egy gyenge kísérletet arra, hogy megválaszoljam: vajon van-e esélye annak, hogy 2018-ban megszabaduljunk a fideszes béklyóktól.

Nem vagyok politológus, elemző, nincs a zsebemben a bölcsek köve. Véleményem szubjektív, nem is  térek ki a valóság minden elemére. Talán érdekes lehet azonban, hogy egy magyar választó, hogyan is látja mindazt, ami velünk történt 2010-óta.

Hét éve a választások második fordulója után, a győzelmi mámorban, hívei körében, a nyolc szűk esztendőt követően, a többszöri vereség után talpra álló pártvezér azt mondta:

„A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét. Olyan elemi erővel akarták lezárni a magyarok millióit megsanyargató, vagyonukból, reményeiből kiforgató korszakot, hogy végül a magyarok összeszedték minden maradék erejüket és hitüket, és világra szóló összefogást értek el.”

Akkor talán senki sem gondolta, hogy ezek a mondatok egykor még aktuálisak lesznek. Esetleg  még jobban, mint azon az estén  voltak. Az elmúlt hét esztendőben a Fidesz – árnyékában a nem létező KDNP-vel – lényegében felszámolta a jogállamot, megszüntette a harmadik köztársaság vívmányait. A kétharmad birtokában, egy huszáros rohammal Orbán bevette a szabadság, a demokrácia végvárait, saját képére formálta az intézményrendszert. Kiderült, hogy a nemzeti kerekasztal bölcsei nem voltak elég előrelátóak, nem sikerült annak a garanciáit megalkotniuk, ami kizárja a hatalom túlzott koncentrációját. Mára az  irányítás egyetlen kézben összpontosul, aki ugyan talán még nem maga az állam, de szava a törvény. Minden az ő kezében van, mindenről egy személyben dönt, körülötte marionett bábként mozgó figurák, akiktől feltétlen hűséget követel. Ebben a közegben a legnagyobb bűn a gondolkodás, a saját vélemény. Nincs is a környezetében  talán senki, aki akár még egy önálló félmondat megfogalmazására merne vállalkozni. A kedves vezető körbevette magát félművelt, hatalom és pénzéhes hűbéresekkel, akik szolgai módon hajlongnak nagysága előtt. Másról már nem is beszélve. De tudjuk, minden hátsó megtalálja azokat, akik tudják, mi a teendő. Teszik ezt akkor is, ha egy ország előtt válnak nevetségessé. Mosolyogtató, amikor az „értelemtől” sugárzó csatlósok osztják az észt, olyanok neveznek tudatlannak  akár még Nobel-díjasokat is, akiknek még diplomára sem futotta.

A Fidesz uralkodása hetedik évének a vége felé elmondhatjuk, hogy a telhetetlen kis gömböc elnyelt mindent, ami a korlátlan hatalmát némileg korlátozhatta volna. Ma már egy szép álom a fékek és ellensúlyok rendszere, a hatalmi ágak szétválasztásának elve. A másutt a kormányzat feletti kontrollt jelentő Alkotmánybíróság napjainkban a kivénhedt, kiszolgált fideszes pártkatonák gyűjtőhelye, szerepük nem egyéb, mint az orbáni hatalom legitimálása. Ehhez a színpad és a kellékek adottak, a taláros testület tagjai a Fidesz kottájából játsszák a rájuk kiosztott szerepet. Az ügyészségről  még ennyi jót sem lehet elmondani. Az egykori Fidesz-tag által irányított testület ma a párt ökleként működik. Sokszor még a látszatra sem ügyelve, szemérmetlenül  szolgálja az uralkodó hatalmat. Ha kell, politikai indíttatású eljárásokat kreálnak, ha szükséges, segítenek abban, hogy  legyen idő a   bizonyítékok eltüntetésére. De, ha úgy kívánja a hatalom, akkor húzzák az időt, „képtelenek” egy tisztességes vádiratot összeállítani. Egyedül talán a bíróságok, a bírák függetlenségét nem tudta a Fidesz maga alá gyűrni. Nem sikerült ez annak ellenére, hogy az évek során mindent megtettek azért, hogy a független bíróságok is hűséges szolgálói legyenek a nemzeti együttműködés rendszerének.

Az Orbán-kormány, uralkodásának hét éve alatt tökélyre fejlesztette a közpénz magánosításának technikáját, nevezzük nevén: a lopást. A rendszer egyik ideológusa szerint „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. „Törvényesítve” öntik zsákszámra  a milliárdokat a Fidesz közelinek mondható oligarchák zsebébe. Hihetetlen gazdagodásoknak lehettünk a tanúi az elmúlt években. Semmi sem volt drága, ha a közpénzek eltüntetéséről volt szó, a lopást, a korrupciót ilyen kreatív módon lehetővé tevő hatalom talán még sohasem uralkodott Magyarországon.

Még az egyes ügyek felsorolására is oldalakra lenne szükség. Azt gondolom, hogy a kedves olvasók is emlékeznek még a több mint 3000 milliárdos magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítására. Vajon tudjuk-e, hogy mi lett ezzel az irdatlan összeggel, hol és milyen célra került felhasználásra? Hány magyar állampolgárnak van egyéni nyugdíjszámlája, ahogyan azt a milliárdok elkobzásakor ígérte a kiflis hölgy? Több ezer családot tett tönkre a trafikmutyi, amikor a rendszer kiszolgálói és családtagjaik megszerezhették a trafikok többségét. Tudja valaki hányan rokkantak abba bele, hogy elvették tőlük a megélhetésüket, beletaszítva őket a bizonytalanságba? A föld privatizáció is – a hangzatos céloktól eltérően – kizárólag az új földbirtokos réteg kialakítást célozta meg. Talán még sohasem volt ilyen mértékű hazánkban a föld koncentrációja, mint manapság. „Megszámolta-e” bárki, hogy hány ezer család lába alól vették ki a talajt, megfosztva őket egy élet munkájától?

Kihagyhatatlan az írásból a miniszterelnökhöz közelállónak mondhatók gazdagodása, mindannyiunk pénzéből – ahogyan ők mondják-, legálisan. Simicska Lajos birodalma  – aki mára szinte népmesei hőssé avanzsált, az „ellenállás” szimbóluma – 2015-ig, a nevezetes G-napig talán még azon a közbeszerzési pályázaton is nyert, ahol el sem indult. Kiderül-e valaha, hogy kiknek a zsebében landoltak a  már akkor is jócskán túlárazott EU-s pályázatokból származó „alkotmányos költségek”? A nagyfőnök a volt pártpénztárossal történő szakítás után az oszd meg és uralkodj elvét valósította meg. Mindenki tőle függ, a hűbérúr kegye nélkül senki sem számíthat zsíros állami megrendelésekre. A hűséget milliárdokkal viszonozta, mintha a sajátjából adná. Így lett az Orbán-rendszer egyik szimbóluma a nemzet gázszerelője, aki pár év alatt az ország legtehetősebb emberei között találta magát. A nevén levő cégek számát valószínűleg maga sem tudja, a fáma szerint több mint száz cég tartozik az egykori gázszerelő, miniszterelnöki cimbora érdekkörébe. Elképzelhető, hogy mekkora vagyonnal rendelkezik a felcsúti milliárdos, amikor a vagyonnyilatkozatából egymilliárd forintot csak úgy kifelejt. Mészáros Lőrinc neve összeforrt gyerekkori barátjáéval, a foci nagy szerelmesével. Sokak szerint – ezt eddig még nem sikerült egyértelműen bizonyítani – a nemzet gázszerelője nem egyéb, mint a miniszterelnök családjának a strómanja, vagyonának őrzője. A sor végére maradt a miniszterelnök „kötélbarátja”, aki milliárdos üzleteit valószínűleg nem saját tehetségének, hanem a nagy ember barátságának köszönheti. Sok mindenkit kihagytam, de a terjedelem korlátozott. Ennek ellenére muszáj még megemlítenem az élet császárát, a fiatal női szívek meghódítóját, aki talán szivarral a szájában született. Valamit nagyon tudhat, a magyarosított nevű honfitársunk, hiszen számolatlanul öntik a zsebébe a milliárdokat.

Az írásból nem hagyhatók ki azok a politikai nagyágyúk sem, akik a kedves vezető kiszolgálóiként szinte korlátlannak mondható védettséget élveznek. Többségüket nem az eszükért, hanem a feltétlen lojalitásukért tartja a miniszterelnök. Nevükhöz számtalan – esetenként igencsak korrupciógyanús – ügy fűződik, de eddig mindent megúsztak. Vajon az olvasónak melyik kegyenc jut az eszébe, amikor a Mr. 20 százalékot hallja? Segítsek? Ugye, hogy nem volt rá szükség. Vajon hogyan lehet propaganda-miniszter a folyamatosan növekvő Pasa parki luxuslakás tulajdonosa, akinek a nevéhez – többek között – kétes ingatlanügyletek kötődnek. Vajon miből futja a celebvilágban otthonosan mozgó családnak a nagyvilági életre, az asszonyka nagyzási hóbortjaira? Vajon igaz lehet az egyik hetilapban  olvasott legenda, miszerint egy fogadáson, amikor a miniszteri feleség  belépett az ajtón, a nagy bajszú hatalmasság először  káromkodott egy magyarosat, majd  annyit mondott: „ezen a nőn több értékes holmi van, mint a feleségem egész ruhatára”. Tudjuk, hogy a Pasa parki szomszédok közül van aki – biztosan véletlenül – szintén milliárdos közbeszerzéseket nyert el, a lakótárs minisztériuma által kiírt közbeszerzéseken, de olvashattuk, hogy a „tehetséges” és dolgos asszonyka révén futja helikopterezésre is a kis családnak. Jaj, majd elfeledtem a külügyek urát, a nagyfőnök egykori magyar hangját, a női szívek bálványát, a futsal szerelmesét, a keleti kapcsolatok felelősét. Szerencsére neki is – mint általában a Fidesz politikusainak – tehetős szülei vannak, akik hozzásegítették egy méregdrága luxuslakás megvásárlásához. Hiába, születni tudni kell. De ugyancsak legendás kapcsolat fűzte a győri futball megmentőjéhez,  jelenleg az ellene folyó per befejezését, házi őrizetben váró egykori milliárdos üzletemberhez. Talán erről a bedőlt cég becsapott ügyfelei is tudnának néhány keresetlen szót mondani.

Az elmúlt hét évben tönkrement az oktatás, leértékelődött a tudás. A tanulás mindinkább születési előjognak számít, a gyermekek sorsa már a világrajövetelükkor eldől.  A magyar egészségügy talán az egész rendszer állatorvosi lova. Ma valószínűleg nincs nagyobb büntetés annál, mint  ha valaki kórházba kerül. Akinek nincs elég pénze, aki nem tudja a magánkórházakat megfizetni, nem sok jóra számíthat. Van-e statisztika arról, hogy hány beteg halt meg, mielőtt  a várólistán a sor rákerült? Hány család vesztette el hozzátartozóját azért, mert nem kapta meg időben a megfelelő kezelést? Az egészségügyre ma nincs pénz, az emberi életnek nincs értéke. A Fidesz még csak kísérletet sem tett arra, hogy bármit változtasson. Lassan elfogynak a szakorvosok, a szakápolók, műtétek maradnak el, mert nincs elég személyzet. Közben sorra épülnek a rendszer emlékművei, a stadionok. Ma már talán szégyelli is magát egy magára valamit is adó város polgármestere, ha településének még nem jutott az isteni kegyből, nem épült stadion. Százmilliárdokat költ el a kormány a kedves vezető hobbijára, lassan az ország nem lesz más, mint egy nagy futballpálya. Párezres településekre építenek, a lakosság számát meghaladó férőhelyű stadionokat. Ha semmire sincs pénz, stadionokra mindig akad a sufniban néhány milliárd. Érdekes elemzés lehetne, hogy a stadionokon kívül milyen komoly beruházás valósult meg az országban saját, nem EU-s forrásból?  Mi lenne Magyarországból a „hanyatló” Nyugat pénze nélkül?

Napjainkra hazánkban több mint négymillió ember él a létminimum alatt, kilátástalan helyzetben, kiszolgáltatottan. Százezrek  tengődnek emberhez méltatlan körülmények között. Megtapasztalhatták, hogy a Fidesz beváltotta választási ígéretét. Nem hagytak senkit az árokparton, páros lábbal, teljes erejükkel belerúgták őket a mély árokba. Kiút számukra nincs. Esélyük, hogy emberhez méltó körülmények között éljenek, nincs. Gyermekek tízezrei éheznek hétvégén, hiszen a családjukban talán még kenyérre sem futja mindig. Az óvónők, az általános iskolai pedagógusok sokat tudnának arról beszélni – ha mernének -, hogy hétfőn hány gyermek megy az intézménybe éhesen. A sikertörténetnek beállított közmunkaprogram nem egyéb, mint szemfényvesztés. Nevezhetnénk modern kori rabszolgamunkának is, hiszen a közmunkásnak sincs becsülete, értéke. Esélyük sincs arra, hogy visszataláljanak a munka világába, így mindent zokszó nélkül vállalnak. A vidéki települések többségére érvényes, hogy a polgármester élet-halál ura, tőle függ, hogy ki juthat közmunkához. Aki nem gazsulál, netán szólni mer valami nem tetszőt, azt könnyen kipenderítik még a közmunkából is. Oszt’ jó napot, hogy egy klasszikust idézzek.

Hét évvel az fülkeforradalom után Magyarországon a jogtalanság, a nyomor, a szegénység uralkodik. Olyan autoriter hatalom jött létre, ahol még a demokratikus berendezkedés csírái megmaradtak, de a hatalom kontroll nélkül működik. A miniszterelnök korlátlan úr, a parlament az ő homokozójaként működik, a népképviselet formális, hiszen a párthűség felülír minden mást. A köz emberei nem szolgálnak, hanem uralkodnak. Hatalmuk, mint egykor a középkorban, a királytól, akarom mondani a miniszterelnöktől ered. Számára minden és annak az ellenkezője is megengedett. Telhetetlen kisgömböcként elnyel mindent és mindenkit. Étvágya hatalmas, kielégíthetetlen.  Külső szemlélő akár azt is mondhatná, hogy keleti kényúrként uralkodik az ország felett. A  budai Várba költözése szimbolikusnak is mondható. A díszletek készülnek, a korona még hiányzik.

Szerző: Budácsik Lajos

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább