Évek óta nézitek tehetetlenül, hogy a traumás Viktorka belétek törli a lábát

Orbán Viktor Charles Michel belga és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel beszélget az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napján, 2014 októberében. (Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda / Burger Barna) Orbán Viktor Charles Michel belga és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel beszélget az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napján, 2014 októberében. (Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda / Burger Barna)

Ha vitatkozunk is Európában, egy közös alapról tesszük ezt. Sok bonyolult kérdés van, de ez nem kérdőjelezheti meg a legfontosabbakat: a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. Ezeket az EU alapszerződésének 2. cikkelye rögzíti, és ezek az összes tagállamot kötik. Ez Európa lényege, ez teszi Európát azzá, amit a világ lát belőle, és amit oly sokan irigyelnek. Amikor pedig az emberi jogok és a jogállamiság szószólói vagyunk, akkor nem tekinthetünk el attól, ha ezek az értékek Európán belül rendülnek meg. Európa nem maradhat néma, amikor a civil szervezetek, vagy a tudományos világ elől elszívják a levegőt, mint ahogy most ez a Közép-európai Egyetemmel történik Budapesten

– ez az igazán szívbemarkoló kijelentés Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök szájából hangzott el kedden az Európai Parlamentben tartott beszédében, amellyel párhuzamosan az országnak gyűlésében minden kritikán aluli süketek párbeszéde zajlott a Semjén Zsolt kezdeményezésére (nem láttam, hogy ő maga jelen lett volna) sürgősségi, rendkívüli és kivételes eljárásban tárgyalt vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatban.

Dunai Névtelen Mónikától Hollik Istvánig, Hoffmann Rózsikától Balog Zoltánig megadták a módját, de szerintem kifordulna a belem is, ha most idecitálnám azt a rengeteg hazug és gyáva disznóságot, amit felsorakoztattak a jelen lévő Orbán Viktor legnagyobb gyönyörűségére. Igen, megszavazták.

Azt írja az újság és erről fotó is készült a helyszínen, hogy Steinmeier európai egységet, jogállamiságot és közös felelősséget méltató beszédét a képviselők többsége felállva tapsolta meg, miközben például Szájer József, az EP fideszes csoportjának vezetője ülve maradt. Akkor mondom én itt a magamét, távol Európától, nem először, de legalább következetesen ahhoz, amit eddig is próbáltam magyarázni inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Le vagyok nyűgözve ettől az ütemes, álló tapstól (ugyan nem hallottam, de el tudom képzelni), ha a lábukkal toppantgattak volna, akkor talán még hitelesebb lenne, de így sem rossz. Már-már kezdek aggódni, hogy a végén még valami kemény hangú, összeráncolt homlokú elítélő közleményt is kiadnak (mondom, a magyar parlamentben már megszavazták a CEU kinyírására kitalált törvényt, amelyről ezelőtt egy héttel még a kutya nem hallott).

Nem szeretném megzavarni a hölgyeket-urakat az őszinte aggódásban, de ami Magyarországon 2010 óta történik – és az nem tegnap volt – alapjaiban kérdőjelezi meg azokat a nemes eszméket és értékeket, amelyeket a német köztársasági elnök úr felsorolt, Európa pedig kisebb és nagyobb mímelt felháborodásokat leszámítva néma volt és az is maradt. Ez a történet, aminek legújabb, és kétségtelenül el nem hanyagolható fejezete a CEU beszántása egy olyan pusztító-romboló folyamatnak az éppen aktuális, de kibaszottul sokadik állomása, amihez vígan, vagy összeszorított fogakkal (ki hogyan) asszisztál Európa úgy, hogy ráadásul bőkezűen finanszírozza is a pávatáncot. Az álló taps – amely egyébként egy igen jól hangzó, légiesen ideáltipikus állapotokat felvillantó állásfoglalás volt – tökéletesen mutatja, hogy Európa mennyire nem érti, mi a gond. Vagy ha érti, és ennek fényében nyilatkozgat ilyeneket, akkor még szomorúbb.

Mielőtt valaki félre akarná érteni: én nem Európa, nem a német köztársasági elnök nyakába akarom varrni ezt az illiberális, rothadó demokrácia szagú mocsarat, amit a magyar kormány itt ás nekünk nyolcadik év. Nem Európa, nem a német köztársasági elnök és nem az Európai Parlament szavazta meg zsinórban kétszer ezt az illiberális bűnbandát a nyakunkra.

De Európa akkor ne vegye a szájára a közös európai értékeket, amelyek mindenkinek oly nagyon fontosak, amikor tátott szájjal, szemlesütve, vagy éppen egymást csitítgatva nézik hét éve, hogy a traumás Viktorka hogyan fosik a közös asztalra, hogyan szarik a szolidaritásra, hogyan adja a nevét és aláírását ahhoz, amit 5 perc múlva letagad, és ami ellen két aláírás, smúzolás, szépelgő diplomáciai seggnyalás között uszít megállás nélkül. Miközben plakátokról üvölt a kormányzati Európa elleni hergelés lassan két éve, napunk nem telik el úgy, hogy ne hallanánk, hogy micsoda szar hely az Európai Unió és rohadjanak is meg ott, ahol vannak, néhány napja Angela Merkel kancellárasszony (ha már a német köztársasági elnök aggódik, gondoltam, idevág) elutasította, hogy az uniós támogatások csökkentésével büntessék a közös döntések végrehajtásától elzárkózó vagy a jogállamiság ellen vétő tagállamokat. Mert Németország nem tartja jó ötletnek, hogy egyszerűen pénzre váltsák az aggodalmat okozó fejleményeket, és fenyegetni sem szeretne.

Márpedig az a helyzet, hogy ez az ember és népes zenekara nem ért a szép szóból, a finomkodó udvariaskodásokból, és a félszájjal, félve elszavalt bírálatoktól. Nyilván nem az Európai Parlament kompetenciája a tyúkszemére lépni a magyar, vagy a lengyel kormánynak, de a honi jogállam leépítésének pohara nem ma csordult túl, nem a CEU az első és – ha minden így megy tovább – nem is az utolsó pofánrúgása az európai értékeknek. Nem fenyegetni kellene, hanem megtenni azokat a lépéseket, amelyek egy hatalommániás zsarnok számára is kellően világos jelzést jelentenek. Ameddig az Európai Néppártot zsarolni tudja a fideszes szavazatokkal, ameddig a német összeszerelőüzemeknek nem mindegy, hogy mikor borul el az agya, addig felesleges ez az aggodalom és nem több, mint pusztába kiáltott szó.

Az a helyzet, hogy nincs itt semmiféle közös vitaalap. Sőt, vita sincs. Jó esetben régen nem közös az alap, de rosszabb esetben soha nem is volt az. Magyarországnak már mindenféleképpen harangoztak, akkor is, ha Brüsszelben, Berlinben, Strasbourgban véletlenül rá is döbbenének a közeljövőben arra, hogy ha nem pofozzák fel a renitens, lázadó kelet-európai tahókat, akkor nagyjából Európának is vége, és semmi nem marad, amiért irigyelni lehetne.

Európa elitje évek óta tanácstalanul, közönyösen nézte végig a demokrácia magyarországi leépítését és az európai értékek lábbal tiprását, felsorolni is nehéz lenne. Pont annyi ideig, hogy innen már ne legyen esély sem visszafordítani a folyamatot. Ennek a cinkos némaságnak, tehetetlenségnek nem csak a magyarok, de egész Európa is megissza a levét. Ez van.

És most lehet azt lebegtetni, hogy Franciaország, Németország és 21 másik EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból. Lehet most felébredni, hogy az EU-t nem lehet zsarolni, és hogy az egységnek ára van, hónapokkal a magyar országgyűlési választások előtt attól tartok, ebben simán Orbán malmára hajtják a vizet. Mert megint a kibaszott kvótára terelik a figyelmet, holott itt a jogállam hullája évek óta büdösödik. Európán belül.

adomany-1