Kedves Szalonnák,
Gondoltam, megosztom veletek az írásomat, mert mást úgysem érdekel. Ha gondoljátok, nyugodtan betehetitek vendégírásnak, névvel is.
Két kutyának és négy macskának köszönheti ez az egyre élhetetlenebb ország a havi adóbevételemet, a vásárlóerőmet, a humán erőforráskénti kihasználhatóságomat. Semmi, de semmi más okom nincs maradni. Perfektül beszélek angolul (ebből élek), külföldön is elfogadott diplomám van, idén töltöm be a negyvenet.
Magyar viszonylatokban nem panaszkodhatom. Egyke gyerekemet alapítványi iskolába járatom (mert az államiba nem vagyok hajlandó, hogy gyűlöljék és gyűlölni tanítsák), szép környéken lakom a fővárosban (mert véletlenségből itt találtam albérletet), minden hónapban befizetem a lakbért és a rezsit, telik gyümölcsre, zöldségre, és ha a gyerek kinövi a cipőjét, nem kell használtat vennem neki (én meg szerencsére nem növöm ki a cipőmet).
Ez ugyebár a felszín. A látszat.
A valóság napi 14 óra munka (szellemi munka, egyéni vállalkozás), hétvégén is. A valóság az, hogy a szervezetem megszokta a napi 4-6 óra alvást, mert több nem jut. Legalábbis azzal áltatom magam, hogy megszokta. Legfeljebb pár évvel hamarabb adja fel… szinte nem is számít.
A valóság az, hogy öt évig fogok személyi kölcsönt törleszteni a banknak, mert egyetlenegyszer adódott egy jelentősebb váratlan kiadásom. Nem, nem vásároltam semmit. Csak épp költöznöm kellett, és a 3 havi lakbérnek megfelelő kauciót már nem tudtam kifizetni zsebből. Azaz a mindennapi megélhetéshez vettem fel kölcsönt.
Egyéni vállalkozóként saját tulajdonú otthonról nem is álmodhatok, hiszen készpénzem nincs rá, lakáshitelt pedig a jelenlegi szabályok szerint KATA adózó egyéni vállalkozóként nem kapok. Összegyűjteni sem tudom apránként a rávalót, hiszen megtakarításom nem marad a hó végén. Sosem. Vállalkozás- és családbarát ország, mint tudjuk. Jobbanteljesít.
Negyven évesen semmim nincs: nincs létbiztonság (hiszen hányszor, de hányszor késnek a megbízóim a kifizetésekkel), nincs szabadidő, nincs pihenés, újabban már nincsenek „költséges” örömök, mint például egy étterem, egy színházjegy, egy hobbitanfolyam. Igen, ezek már költséges örömök.
Mindez kevésbé zavarna, vagy talán nem is zavarna, ha nem ömlene ebben az országban a csapból is a gyűlölet, ha nem látnám úton-útfélen a végtelen kilátástalanságot és nyomort, ha nem kerítene hatalmába egyre gyakrabban az érzés, hogy itt már nincs miért küzdeni, ha nem történne napi szinten újabb jogtiprás kicsiben és nagyban, ha nem motoszkálna bennem, hogy a gyerekem jövőjét kockáztatom minden perccel, amit még itt töltünk.
Szóval fognám az egyke gyereket és jó messzire mennénk innen, de azonnal… ha találnék olyan lehetőséget, ahová vihetem ezt a nyavalyás, bundás állatkertemet. Nélkülük nem.
Még nem… Meddig nem?
Goitein Vera
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.