Az ellenséget pedig nem próbálom megkedvelni, ahogy az ételemet beköpő legyet sem akarom meggyőzni semmiről

Fidesz/Facebook Fidesz/Facebook

Bámultam tegnap este (is, mert máskor is szoktam) a tévében egy vitaműsort. Nem az aktuális bugyidivatról folyt a csacsogás, hanem természetesen politikáról, én pedig szokásom szerint igyekeztem megérteni azokat, akik kiállnak Orbán mellett. Mert biztosan van erre valami okuk, meg kell érteni, el kell fogadni. Erről szól a demokrácia. Aztán hirtelen rájöttem, hogy eleve hibás az alap. Amin én állok. Ezeket nem lehet megérteni, de most jöttem rá, hogy nem is kell.

Aki egy diktátort éltet, támogat, az nekem ellenségem. Aki az én hazámban diktatúrát épít, az nekem ellenségem. Nem a barátom, de még csak nem is olyan embertársam, akit meg kellene értenem, vagy tolerálnom kellene a véleményét. Mert az ilyennek nem véleménye van, hanem torz lelke. Az ilyet nem megérteni kell, hanem visszazavarni abba a sötét odúba, ahonnan előmászott.

Be kell fejezni, valóban be kell fejezni a finomkodást. Ezekkel nem lehet semmiféle játékszabály szerint vitázni, mert nem is akarnak vitázni. Diktátort akarnak, diktatúrát, személyi kultuszt. Aki nem tudja, mit csinál, mert ennyi esze van, mert tudatlan, mert egy másik diktatúrában szocializálódott és képtelen mit kezdeni a szabadsággal, az csak egyszerűen szerencsétlen nyomorult. De aki tudja, mert megvan a megfelelő rálátása, de a személyes szaros kis érdekei azt diktálják, hogy segítse ezt a rezsimet, az nekem ellenségem. Mert neki meg az ország, a demokrácia, a szabadság az ellensége.

Itt fröcsögi a büdös mérgét bele a társadalomba, támogatja és élteti azt a rendszert, ami ellen szavaztunk egy emberöltővel ezelőtt. Sőt, annál is rosszabbat. És leszarom, hogy trafikért, földért, zsíros állásért, egy színház vezetői posztjáért, lenyúlható támogatásokért, fellépésekért, vagy miért csinálja. És leszarom az érveit, mert a demokráciával szemben a diktatúra nem alternatíva. A szabadsággal szemben Orbánék lánctalpas rezsimje nem választható lehetőség.

A rendszer korrupt működése, az ország gazdasági lerablása jóformán elviselhető ahhoz az erkölcsi romboláshoz képest, ami itt folyik. Egyetlen egy diktatúrát sem legitimál az, hogy vannak támogatói. Minden ilyen elmebeteg rendszernek voltak. És akkor mi van? Attól bármelyik diktátor jó ember lett? Bármelyik diktatúra elfogadható lett? Francokat.

Egyszer el fog jönni az a pillanat – mindig, kivétel nélkül mindig eljön – amikor mindenkinek el kell számolnia a tetteivel. A rendszer működtetőinek és haszonélvezőinek éppen úgy, mint az ellene harcolóknak. Nem mindegy – de majdnem -, hogy valaki aktívan részt vesz-e a működtetésében, vagy csak passzívan bámulja, miközben módjában állna tenni ellene. Nem kell ahhoz fegyverrel megrohamozni semmit. A szavak éppen olyan erős fegyverek, mint a kiegyenesített kasza.

Azt gondolom, hogy bűnös mindenki, aki önös érdekből közreműködik ennek a napról napra elnyomóbb rezsimnek a kiépítésében. És bűnös az is, aki szólhatna ellene, akire figyelnek és meghallják a hangját sokan, de gyávaságból nem emeli fel a hangját. Vagy mert azt hiszi, ez nem az ő dolga. És bűnös az is, aki megpróbál kívül helyezkedni ezen az egészen, felülről néz lefelé, értelmezi, elemzi, de véleményt nem nyilvánít. Mert azt hiszi, ő erkölcsileg felette áll ezeknek a véres-szaros eseményeknek. Azt gondolja, a távolságtartó elemezgetés, az eltartott kisujj, a finnyásan ráncolt orrocska kiemeli őt ebből a mocsárból. Pedig nem. Ő is része a szartengernek, amiben egyre mélyebbre süllyed az ország.

Nekem aztán rohadtul mindegy, hogy jobboldali, baloldali, kék, zöld, vagy lila párt vezeti ezt az országot. Lehet, hogy nem tetszene ez, vagy az a döntésük, én máshogy gondolnám jobbnak, de attól még nem érezném diktatúrának és nem érezném ellenségemnek.

De Orbán nem politikus, hanem egy sunyi, hatalommániás ember, aki bármit megtesz azért, hogy a személyes céljait elérje. A körülötte sertepertélő haszonlesők – a magukat politikusoknak nevező figuráktól a propagandagépezet legapróbb kis csavaralátétéig – a szabadság, a demokrácia, Magyarország, a társadalom, a gyerekeim ellenségei. Az én ellenségeim. Az ellenséget pedig nem próbálom megkedvelni, ahogy az ételemet beköpő legyet sem akarom meggyőzni semmiről. El akarom zavarni. Örökre.

Mert egyszer majd a gyerekeim szemébe kell néznem és válaszolnom kell arra a kérdésre, hogy miért engedtétek? Én pedig már régen eldöntöttem, hogy azt fogom válaszolni: nem engedtük. Mert nem akarom és nem is fogom azt válaszolni, hogy pénzért, hatalomért, büntetlenségért, karrierért, munkahelyért, biztonságért, nyugalomért, gyávaságból, mert leszartam.adomany-1