Amennyiben az volt a felcsúti csodacsatár célja, hogy felfigyeljen rá a világ, akkor ez most végre sikerült

MTI Fotó MTI Fotó

Bugyogás van. Mondhatni: helyzet van és ez most nem a szokásos csöndes rothadás, megtoldva a kormány jajveszékelésével. Természetesen nyivákolnak és óbégatnak szokás szerint (mi mást csinálhat egy párt, amelyik hetedik éve kormányon van), megtámasztva alulról a fizetett megmondóemberekkel. Az eddig is egyértelmű volt, hogy Orbán elmegy a falig. Eddig is mindig elment és semmi baja nem lett. De most elkapott egy csúnya betegséget – a már meglévők mellé – vérszemnek hívják a kórságot.

Azt tudtuk, mert széttrombitálták okosék, hogy rohadtul kemény választási kampányra kell készülnünk. Ennek nem más az oka, mint az, hogy kizárólag a háborús retorikára építette fel a meghabonyosodott kommunikációs stáb az országlást – a másik opció az lett volna, ha normálisan dolgoznak a minisztériumok – és a hívek erre vannak kihegyezve. Rendes fideszhívőnek a harci trombita a Viagra. A baj az, hogy elfáradtak a hűségesek (miután nem fiatal emberekről van szó, ez nem is nagy csoda), nem tódulnak a migránscsordák, még egy nyomorult terrortámadás sem volt, valami csak kell, aminek teljes erőből neki lehet támadni.

Már jó ideje masszírozza a kormányzati kanálisok és kanálistisztítók sora Soros György sátáni szerepét, most nagy okosan azt találta ki valamelyik nagyeszű, hogy akkor indítsunk totális háborút Soros ellen. Miután elég fárasztó dolog a ködöt szurkálni, megtalálták a Közép-európai Egyetemet, mint a sátán fészkét. Bármi mást is kitalálhattak volna, de ők ezt lelték meg. És háború indul! Azzal nyilván számoltak, hogy botrány lesz és hangzavar, de azzal valószínűleg nem kalkuláltak, hogy ekkora és olyanok emelik fel a hangjukat, akik egészen idáig jól elücsörögtek az elefántcsont tornyukban és csipkekesztyűben törölgették a port régen halott szerzők műveiről.

Egészen pontosan az történt, hogy felébredt csipkejózsika-álmából az értelmiség. Az értelmiséget arról lehet felismerni, hogy képes logikusan gondolkodni, megvan a szükséges műveltsége és tudása, ehhez van még egy komolyabb erkölcsi mércéje és nem ő igazodik a politika aktuális elvárásaihoz, hanem igyekszik a politikát igazítani az egyetemleges erkölcsi normákhoz. Ilyen formán az én értelmezésem szerint simán értelmiségi a fenti tulajdonságokkal rendelkező kőműves, hentes, pénztáros is és simán nem értelmiségi a gerinc- és elvek nélküli, a mindenkori hatalom seggéből kilógó nyolcdiplomás.

Miután az Orbán-kormány körül lényegében nincs értelmiségi, azt gondolta a remek színtársulat, hogy akkor olyan nem is létezik. Vagy azt gondolták, hogy a fogalom azonos a Kósa-Németh-L. Simon határolta szikes legelővel. Pedig nem.

Amennyiben az volt a felcsúti csodacsatár célja, hogy felfigyeljen rá a világ, akkor ez most végre sikerült. Felfigyelt. Nobel-díjasok, a tudományos élet elismert szereplői, egész egyetemek, civilek, emberek tízezrei tiltakoznak. A külföldi lapok tucatjai foglalkoznak kicsiny hazánkkal. Most aztán lehet sikoltozni, hogy megtámadták Magyarországot, esetleg aktuális lesz egy békemenet is.

Elég lehetetlen helyzetbe navigálta magát a félművelt puhagerincűekből összetákolt kormányzat. Talán éppen a szellemi képességeik korlátain buktak keresztül akkor, amikor úgy hitték, hogy az Unió tagországaként éppen azt a diktatórikus elvet követhetik, amit a példaképek. Pedig nem. Talán nem. Amit Putyin megtehet – és meg is tesz – azt Orbán nem tudja megtenni. Egyelőre. Pedig nagyon meg kellene mutatnia a választás előtt, hogy mekkora kakas ő a maga szemétdombján, de lehetséges, hogy rossz célpontot választott. Ha jól gondolom, hamarosan eléggé nyilvánvaló kép fog kialakulni. Orbán a maga 1,5-2 millió hívével husángokkal és kőbaltákkal óhajtja szétverni a civilizált világot. Eddig is ezt tették, de nem volt ennyire egyértelmű és látványos. Most meg az. Kiderül, hogy a primitív, lecsupaszított hatalomvágy győz, vagy a józan ész.

A sorosozást-liberálisozást belső használatra szánta a kormány, kifelé mindig is mást kommunikáltak. Ezt most benézték, nem hinném, hogy számítottak ilyen nemzetközi sikerre.

A baj csak az, és az ország tragédiája is, hogy mindig, mindenki azt gondolja: ha lapít, rá nem kerül sor. Pedig de, sor kerül. Ha annak idején megmozdult volna a teljes oktatási ágazat, amikor a fiatalok utcára mentek, akkor nem jutunk idáig. Ha mindenki, aki most hallatja a hangját, akkor is lemászik a tornyocskájából, amikor a kormány elkezdte szétverni az oktatás autonómiáját, akkor nem fajul idáig a történet. De mindenki lapított és most, az utolsó utáni percben ébred.

Talán még nem késő megérteni: mindenhová elér az úthenger, mindenkit eltipor. Senki és semmi nem ússza meg. Akkor sem, ha nem nézünk oda, amikor a másikat ütik. És talán felfogjuk, hogy nem akkor a legegyszerűbb megállítani, amikor már csak a puszta homok maradt a nyomában, hanem az elején, amikor elkezd pusztítani.

adomany-1