December 14,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Engedelmes majom

A veszprémi állatkertben jártunk

Noha alapvetően semmilyen szinten nem vagyok barátja az állatok fogságban tartásának, szép lassan elfogadtam, hogy a világ úgy működik, ahogy – álláspontom tehát, hogy beérem annyival, ha egy állatkert igyekszik minden tőle telhetőt elkövetni, hogy a szóba jöhető maximális kényelmet nyújthassa foglyainak.

A veszprémi állatkertbe évtizedek óta viszonylag rendszeresen betérek – Boda jr. még meglehetősen apró fiúcska volt, amikor például két kedvencünk, az elképesztő kamcsatkai medvepár, Igor és Mása házaséletének számos apró mozzanatát volt szerencsénk megfigyelni. Párkapcsolati terapeutáknak is igen tanulságos szeánszok zajlottak ugyanis a medveketrecben – amikor például Igor valamiért bosszús volt a párjára, szemmel láthatóan kiválóan tudta használni felhalmozódott feszültsége levezetésére azt a legfeljebb másfél-két mázsás rönköt, amivel ilyen esetekben megdöbbentő pontosságú célbadobást rendezett, az asszony rovására…

No,de ne a múltban vájkáljunk már megint: két hete felkerekedtünk, hogy láthassuk az élővilág megannyi apró s nagyobb csodáját, a Kék Villámmal komótosan, de magabiztosan letekertünk a királynék városába, váltottunk egy családi belépőt, amely irtózatosan komoly kedvezménnyel kecsegtetett – két felnőtt és egy gyermek, csak úgy, simán 7000 forintért juthatna be, a családi jegy viszont mindössze 6600-ba fáj… mindjárt más, lássuk be. Nem volt nagyon szép az idő, ez tény – de ha már ott voltunk, nyilván nem akartunk úgy hazajönni, hogy még egy nyamvadt majmot vagy oroszlánt se látunk. Kaptunk egy térképet, és nekivágtunk az expedíciónak.

Ha megengeditek, megpróbálom maradéktalanul összeszedni, mit sikerült megnéznünk. A játszóház terráriumaiban volt először is vagy négy tucat madagaszkári bütykös csótány, jó sok botsáska, aztán egynéhány különféle kígyó, aligátor- és ékszerteknősök, tengerimalac, egy odújában pihenő lajhárpár, szurikáta, leguán, szakállas agáma. Odakint láttunk két fekete medvét, két szervált, kecskéket meg őzikéket, mi tagadás, igen szép számban, egy csapat harcos kedvű vörös varit, néhány mulatságos gyűrűsfarkú makit, és a nap csúcspontjaként (bár ezt akkor még nem tudhattuk) egy hópárducpárt. Oké, valahol volt még vadászgörény, tarajos sül, sivatagi törperóka, és az egyik madárröpdébe beugró és önjelölt művészként valahogyan beszökött egy peckesen parádézó feketerigó, ha jóindulatú akarok lenni, azt is hozzászámolhatom. De ezzel slussz. Se zsiráf, se orrszarvú, se zebra, se oroszlán, se tigris, se pampanyúl.

A rigón, meg a büfé mellett lopkodó verebeken kívül egy árva madár nem volt sehol – minden kalickára ki volt írva, hogy a madárinfluenza miatt sajnos a madár épp betegszabadságon tartózkodik. Rendben. A nagyvadak meg az afrikai szavanna lakói biztosan fáznak, magyaráztam Angélának, aki hét és fél éves, és nagyon szerette volna megnézni az oroszlánt meg az elefántot. Jókora séta keretében körbejártuk az uniós támogatásból épült új kifutókat, a Szavannát – homok volt benne szépen: állat, a már említett kecskéket meg őzikéket leszámítva nemigen. Ja, de, ne hazudjak már: volt még pár gyanakvó teve meg alpaka.

Szinte az összes kapcsolódó házat is zárva találtuk: Böbe majom tanodáját éppúgy, mint a zsiráfok kupolás otthonát, az elefántházat vagy az orrszarvú lakását. Tiszta szerencse, hogy a kürtőskalácsos viszont zavartalanul nyitva volt – vettünk, ettünk, továbbá etettük a verebeket, mondhatom, élveztük, hogy testközelből láthatunk valami élőlényt.

Később kihallgattam egy fanyalgót, az állatkert egyik munkatársának panaszkodott, hogy nem sok mindent láttak – az ember szép értelmesen elmondta, hogy sajnos még elég hideg van, ilyenkor nem jönnek elő az állatok. Később eszembe jutott ez a mondat, amikor a – feltehetően – mediterrán fókák és pingvinek tök üres vízi birodalma előtt bámultuk a vizet. A planktonok azért nem voltak csúnyák, sokáig néztem őket – valamit ki akartam szedni a hatezerhatból.

Amúgy nekem az jutott eszembe, hogy az addig teljességgel rendben van, hogy az állatkertben az ott élő állatok öt százalékát lehet megnézni, mert márciusi tél van – de akkor, szépen kérdezem, ilyen esetben miért nem lehet mondjuk ötven (nem kilencvenöt!) százalékos mérséklésű téli jeggyel megkínálni a kedves látogatót? Bocsánat, hogy mi a kérdés? Hogy láttunk-e majmot? Ó, igen, de csak egyet: jól táplált, nagy testű példány volt, napszemüveget viselt, két lábon járt, úgy-ahogy felegyenesedve. Viszonylag intelligensnek tűnt: szépen, engedelmesen befizette a pénztárban, amit mondtak neki, és a végén se makogott, nem rázta a rácsot mérgében kifelé, csak ügyesen, csendben beült az autóba, és hazagurult…

Szerző: Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet
adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.