Egyáltalán nem érdekel, hogy máshol is vannak ilyen sötét barmok

Fotó forrása: ultrashungary.com Fotó forrása: ultrashungary.com

Lehetne ezt sokféleképpen magyarázni, de értelme nem nagyon volna: kivertük, kicsaptuk, kibaszkodtuk a magaskultúra összes biztosítékát Lisszabonban. Na, nem mintha a nyájban hőbörgés történelmileg a magaskultúra manifesztációja volna bárhol a világon. És nem, nem a futballpályán, mert ott annyira nem sikerült a futballkulturális bravúr, mint amennyire Cristiano homoszexuál. És amennyire képesek vagyunk utálni a szar Romániát. A Portugália-Magyarország meccs előtti vonuláson. Nem mi, hanem azok a derék, öblös hangon buzizó és büdösrománozó magyar szurkolók, akiknek megadatott, hogy a portugál fővárosban feladják a leckét a nemzeti válogatott iránti rajongásból.

Tudom, hogy mindenki látta már, aki akarta, de azért ideteszem ko(ó)rdokumentum gyanánt az alábbi videót, amely összességében is, részleteiben is szépen illusztrálja, micsoda felemelő műfaj ez (a lényeges pillanatok 3:45-től, illetve 4:40-től láthatók).

A Portugália-Magyarország vb-selejtező előszeléről van tehát szó, és – amint azóta kiderült – a nagy arc, a személyeskedően sértő/oda nem illő skandálások nem hozták el a várva várt eredményt: a hazai válogatott úgy mosott le a pályáról, hogy egyetlen pillanatra sem sikerült felemelkednünk az általuk diktált színvonalra. Ez egy ténymegállapítás, és Szalai Ádám korrekt, önkritikus szavain túl nem is vagyok hajlandó mélyebben foglalkozni a történet eme vonatkozásával: fájó kimondani, de ez a vereség (3-0) a realitás.

Nehéz most mit mondani. Idejöttünk az Európa-bajnokhoz és simán kikaptunk. Sajnos ennyivel jobbak. Egyelőre nem tudok a pozitívumokra gondolni

– mondta csalódottan a Hoffenheim csatára, én pedig osztozom a csalódottságban. A pályán történtek miatt is, bár ami a pályán kívül történt, ennél sokkal jobban lehangol. Annál is inkább, hogy a fényességes égitest házi lapjában, a Nemzeti Sportban (annak online kiadásában) olvastam egy igen meghatónak szánt, a szurkolói vonulásról tudósító cikket (a maga nemében ez is kórdokumentum), amelyben egyetlen kényszeredett, szarelkenő foszlány erejéig esik szó a fent látható-hallható kulturális műsorról:

(…) ott volt a hatéves Petike is, aki az iránt érdeklődött édesapjánál, miért foglalkoznak időnként a magyar drukkerek a szlovákokkal vagy éppen a románokkal (tetszik vagy sem, úgy tűnik, ez a téma mindig megmarad a szurkolói rigmusok között is…). Mire az édesapa rögtönzött történelemórát tartott a fiának.

Tudom, hogy én nem értek hozzá, én nem vagyok tisztában azzal, hogy minden ország szurkolói hasonlóképpen viselkednek, sőt, még ennél is ocsmányabbul. És megintcsak sőt: némelyek még véresre is verik az ellenfél szurkolóit, ergo nem hír ez, fölösleges szemet forgatni, hiszen nem szavalóversenyről, vagy szimfonikus zenei hangversenyről van szó, tehát mondhatjuk úgy is: ez a kötelező, amit hozni kell.

Mielőtt a nagyvonalúan legyintők elkezdenék örömükben a földhöz csapdosni magukat, még ideteszek egy foszlányt ebből a cikkből:

nso
Forrás: nemzetisport.hu

A szerecsen mosdatásának igen alattomos példája ez, és akkor még mindig nem mondtam el mindent:

A magyarságtudat olyan szintű átélése, ami talán még a hazai mérkőzéseken sem adatik meg. Talán csak a csíksomlyói búcsúhoz lehetne hasonlítani, ahol ugyancsak Európa, sőt a világ különböző pontjairól sereglenek össze a magyarok. (…) Ha már a válogatottunkat ezúttal nem tudjuk, akkor csodáljuk a szurkolóinkat a szenvedélyükért, a nemzeti csapatért meghozott áldozataikért és a kitartásukért. Azért, hogy a 3–0-s vereség után is megtapsolták Dzsudzsák Balázsékat.

Hát akkor mondom, mi van. Én ezekkel a verőlegény-fekete pólóba öltözött, artikulálatlanul fröcsögő, primitív, gyűlölködő emberszerű lényekkel semmilyen közösséget nem tudok/nem akarok vállalni. Aki úgy gondolja, hogy a buzizás és a kötelező románozás a nagyszerű nemzeti érzés kifejeződése, az bármilyen aljasságra képes. Aki azzal mentegeti ezeket a tahókat, hogy ez egy általános jelenség, hogy a homfób és irredenta, minden irányba mocskolódó ordítozás a magyar nemzet képviseletének magától értetődő formája, az együvé tartozás non plus ultrája (hogy ilyen nagyon viccesen fogalmazzak), az elmehet nyugodtan a sunyiba.

Mivel a szurkolók nem valaki ellen állnak ki, hanem valami mellett ordas hazugságot a fenti képsorok egyértelműen cáfolják, fel kell tennem a kérdést: hogyan lehet úgy éltetni és körberajongani a magyar válogatottat, hogy az ellenfél legjobb/a világ egyik legjobb játékosát buzizzuk, miközben egy harmadik országot köpködünk és gyalázunk? Igen, a románoknak is megvannak a maguk legalja söpredékei, akik például magyar zászlót égetnek és random román-magyar futballmeccsen a romániai magyarok Romániából való kisöpréséről üvöltöznek, de ez felment bárkit a tahóság alól?

Legyünk hálásak ezeknek a mélymagyaroknak, hogy nem fetrengtek merevrészegen lisszaboni közparkokban és nem óbégattak városi szökőkútakba áztatott fejjel? És megint ne kezdjünk semmit ezzel az ordenáré, gyilkos sötétséggel? Ha a túlzott alkoholfogyasztásból fakadó igénytelen megjelenés rossz fényt vet az egész magyar szurkolói közösségre, akkor ez a minden kritikán aluli hőbörgés milyen fényt vet azokra a magyarokra, akik ugyanúgy szeretik a focit, ugyanúgy szurkolnak a nemzeti tizenegynek, de a gyomruk felfordul ettől az ócska gyűlölködéstől? Akik egyébként – hogy félreértés ne essék – minden magyar sikernek ugyanúgy szívből örülnek, mint azok, akik Cristiano Ronaldo vélt, de semmivel össze nem függő szexuális irányultságának pellengérre állításával bizonygatják nemzeti elköteleződésüket. Azokat hogyan képviselheti ez a bebaszva ajvékoló csürhe?

Pont nem érdekel, hogy máshol is vannak ilyen sötét barmok, és ne legyen már érv, hogy a szurkolói keménymag máshol is ezen a szellemi színvonalon áll. És ha ez esetleg mégis érv lehet, ha a primitívségi világbajnokság selejtezőjének B-csoportját dicsőség toronymagasan vezetni, de legalábbis elvárható, hogy ne nagyon maradjunk le a vélt átlagtól, akkor ne jöjjön már a kedvenc udvari-birodalmi sportújság tetszőleges riportere elmagyarázni, hogy ezek az emberek ott, több ezer kilométerre a hazájuktól a nemzetüket képviselik.

Nem, ezek saját butaságukon kívül semmi mást nem képviselnek, és külön szégyen, hogy a Fehér Miklós nevével ellátott transzparens mögül állították ki magukról a fent látható gyomorforgató bizonyítványt. Senki nem mondta, hogy ez a műfaj a néma csendről és az eltartott kisujjakról szól, de ez a homofób, idegenellenes, a napi kormányzati politika mocskát felbüfögő nacionalista salak taszító és elutasítandó. Egy portugál meccs előtti szar románozásnak és egy sokak számára valószínűleg ellenszenves, de mindenhonnan nézve világklasszis futballista homoszexuálozásának reményeim szerint semmi köze nem lehet a magyarsághoz és a magyarságtudathoz. Vagy ha van köze hozzá, akkor köszönöm, én inkább nem kérek belőle.

adomany-1