Szeretve tisztelt kormányotok belehányt jóléttől kicsattanó, pirospozsgás orcátokba

Orbán Viktor Charles Michel belga és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel beszélget az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napján, 2014 októberében. (Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda / Burger Barna) Orbán Viktor Charles Michel belga és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel beszélget az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napján, 2014 októberében. (Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda / Burger Barna)

2016-ban az is kiderült, hogy Brüsszel újabb és újabb gazdasági jogosítványokat akar magához venni a tagállamoktól, az akció fedőneve brüsszeli nyelven: szociális pillér. Már korábban is előfordult, hogy Brüsszel megakadályozta a magyar kormány radikális adócsökkentését, adót emelni lehet, csökkenteni nem. Ezért az a kérdés, akarjuk-e, és ha igen, képesek leszünk-e nemzeti hatáskörben tartani az adópolitikát, dönthetnek-e adóikról szabadon a nemzetek. És végül fel kell készülnünk arra, hogy Brüsszel támadás alá veszi a munkahelyteremtő támogatásokat is. Számos ország, köztük mi is használjuk ezt a gazdaságfejlesztési eszközt, vagyis a kérdés az, a nemzetek dönthessék-e el, hogy akarnak-e munkahelyteremtő támogatásokat adni a vállalataiknak, vagy ezt a jogot is át kell adni Brüsszelnek? (Orbán Viktor 19. évértékelő beszéde – 2017. február 10.)

A szociális pillérnek nevezett program egyáltalán nem akar hatáskört elvenni a tagállamoktól, szó sincs ilyesmiről, az adók mértékéről és a támogatásokról is szabadon dönthet minden ország, ahogy akar. 

„Nincs mitől tartani”, sem jogokat nem akarnak elvenni a magyaroktól, sem rájuk kényszeríteni nem akarnak semmit. Más országok még nem fogalmaztak meg hasonló fenntartásokat a tervezettel szemben.  

Nem akarja az EU megmondani, mennyi legyen a tb-járulék Magyarországon, nem kaphatnak kevesebb családi pótlékot a magyarok, ahogy arról sincs szó, hogy meghatároznának egy minimálbért. Legfeljebb arra tehetnek javaslatot, hogy minden országban legyen minimálbér. (Marianne Thyssen, az Európai Bizottság szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztosa, 2017. március 16.)

A helyzet világos, de legalább senkit nem érdekel. És főleg azokat nem érdekli, akiknek a Brüsszel nevű megállítandó, arctalan, távoli ellenség folyamatos mantrázása – ha nem is helyettesíti, de legalábbis kiegészíti a létezést szavatoló levegővételt. Kósától Lázárig, Kovácstól Rezsiszilárdig, Orbántól a magma alatt fél méterrel napot lopó közönséges kormányzati kommunikátorig azzal hülyítik az év minden egyes napján a sötét parasztnak nézett magyart, hogy azok ott el akarnak venni tőlünk, meg akarnak fosztani minket, ránk akarnak kényszeríteni.

Valóban. A 27%-os világrekorder áfa zavarja őket, ők emelték azt is a pofátlanság határára, és az 1 millió munkahelynek is ők akarnak keresztbe tenni. Logikus, nem? Nem. Viszont idejön az uniós biztos és elmagyarázza Varga Misinek, hogy szó nincs arról, amiről beszéltek, drága urak, és amiről – teszem hozzá – nemzetileg konzultálni akartok a néppel. De tehetségtelen Misink nem hagyja magát: a szociális pillér ügyében nem egyezik a kormány álláspontja a bizottságéval, mert amíg a magyarországi versenyképesség és termelékenység nem éri el a nyugati szintet, addig rontják a magyar gazdaság esélyeit a bizottság javaslatai.

Akkor kezdjük innen, a végéről. Miközben a brüsszeli biztos többször elmondta tegnap Budapesten, hogy egyáltalán nem akarják rontani a nem létező magyar versenyképességet, hogy ilyen javaslatuk nincs, Orbán Viktor azt hörgi rekedt hangon hosszú hónapok, de inkább évek óta (e sorok írása közben is a Kossuth rádióban prédikált) – olykor Matolcsy Rómeó üldözési mániás közveszély kappanhangon besegít -, hogy leiskoláztuk unortodox gazdaságpolitikából egész Európát, azért támadnak, mert brutálisan sikeresek vagyunk. Ehhez képest Misi borítja a bilit. Ameddig nem érjük utol a saját hányásában fetrengő, hanyatló Nyugatot ne tessék nekünk megmondani, hogy mit csináljunk.

No. A sorok között ez azt jelenti, kedves szektás magyarok, hogy a szeretve tisztelt kormány belehányt jóléttől kicsattanó, pirospozsgás orcátokba. Nem először, de legalább nem is utoljára. A gaz, gonosz Brüsszel még csak gondolati szinten sem foglalkozik semmi olyasmivel, amiről a fenséges esthajnalcsillagotok üvöltözik. Nem akarnak adókat emelni, még a közmunkát sem akarják felszámolni, nem vonnak meg támogatást, nem ugatnak bele, hogy mi mennyi legyen, és végképp nem akarják megfosztani Orbánt attól, hogy tovább sanyargasson benneteket. Meg azokat, akiket – veletek szemben – zavar, hogy hazudnak nekik.

A probléma az, igen tisztelt bálványimádók, hogy amiről titeket a szátokba adott válasz sugallása mellett, szemfényvesztésből meg akarnak kérdezni (tekintve, hogy csak azok véleménye számít, akik egyetértenek a nemzeti pszichopatával), az simán nem létezik. Vagyis nem csak a gyurcsányista-sorosista-zsidóbérenceknek hazudnak, hanem főleg nektek.

A korrupció után a hazudozás a Fidesz-kormány második legfőbb, legitimnek tartott eszköze, ami a hatalomban maradást szolgálja. Tegnap Thyssen uniós biztos diplomatikusan erről beszélt: hazudik az Orbán-kormány. Mi következik másnap? Mintha mi sem történt volna hazudnak nektek tovább. Miért? Mert miután Brüsszelnek szándékában nem áll az, amiről Orbánotok vicsorogva, szájnyalogatva és nyelvcsapkodva hazudik, egy kiadós hergelés után majd azt mondja és plakátokon is hirdeti a ti pénzeteken, hogy legyőzte, ő egyedül és félkézzel legyőzte Brüsszelt. Beveszitek? Beveszitek és lenyomtatjátok egy finom, egészséges lecsókolbásszal meg egy kurvadrága csíki sörrel.

A legsúlyosabb probléma, egyfelől abban áll, hogy ezek a röhögve hazudozásra vevő néprétegek stabilan és megingathatatlanul zabálják a moslékot (mindenki másról végérvényesen lemondott Orbán), az Európai Unió meg kesztyűs kézzel és eltartott kisujjal szemléli, hogy egy opportunista pszichopata szétveri a házat. Egyszerűen képtelenek arra – és ezt Thyssen óvatos tegnapi expozéja is bebizonyította -, hogy ennyi nyilvánvaló jelzés után (legutóbb még a Nemzeti Múzeumról elordibált beszédében is háborút hirdetett Brüsszel ellen) a helyén kezeljék ezt az embert. Akinek mindennapi ténykedése lassan már csak Unió ellen hergelő gyűlöletbeszédekre korlátozódik.

Idejön egy késsel-villával enni képes uniós biztos és nem azt mondja, hogy a magyar kormány pontosan tisztában van Brüsszel szándékaival, pontosan tudja, hogy az Unió nem kötelez, hanem ajánlásokat fogalmaz meg, hogy ezúttal sem ugat bele a nemzetállami szuverén jogalkotásba, hogy nem a brüsszeli bürokraták adóztatják meg éppen most a nemzetközi üzletláncokat a rohadt parkolóik után, hogy nem Brüsszel miatt nőnek majd a termékek árai (és ez csak egyetlen példa), hanem próbálja úriember/asszony módjára megnyugtatni a beteget. Nem szólítja fel félreérthetetlenül a magyar kormányt arra, hogy ne hazudjon a választóinak, hanem magyarázza az európai bizonyítványt.

Már régen nem elfogadható érv, hogy ilyen balkáni tolvaj gazember tempóval még életükben nem találkoztak, mert évek óta ez megy, Orbán második kétharmados pusztítása is ebből jött össze: az Európa-ellenes, hazug, aljas szabadságharcból. Az Uniónak nem feladata agyat adni azoknak a magyaroknak, akiknek nincs, de kötelessége lenne az egész közösségre nézve visszafordíthatatlan veszélyt jelentő Orbánt megtanítani civilizáltan zabálni. Az elkerülhetetlen adóemelések (most például következnek szépen sorban a sörgyárak) célja az, hogy minél több bevétel kerüljön a Fidesz pártkasszájába (kénytelen vagyok ilyen leegyszerűsítve fogalmazni), a tét pedig az, hogy a sokadik bőr lenyúzását Brüsszelre lehessen kenni. Szégyenérzet nélkül.

Ez van. Ez nem csupán Orbánt minősíti, hanem mindazokat is, akik ebben tevőlegesen részt vesznek, akik ehhez asszisztálnak, akik félrefordítják a fejüket, akik még mindig nem értik, hogy ez hova vezet. Ameddig ebben nem történik változás, addig folytatódik a két frontos hazudozás. Brüsszelben gazsulál, tövig nyal és tartja a markát, majd hazajön és teli torokból uszít Brüsszel ellen. Miközben egy olyan munkaalapú porfészekké züllesztette az országot, ahol a legmagasabb áfa mellett pofátlanul alacsonyak a bérek, de legalább magasak az árak és ahol kisvasútban, üveghídban, űrközpontban, térkőben, Makovecz-rémálmokban és mangalicatelepekben rohad a disznószaros magyar jövő.

adomany-1