December 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Vendégírás: Varangykerítés

Nagy egy hülye vagy te Árpi, nagy egy hülye. Az összes létező hely közül, pont ide kellett letelepítened a magyarokat, a lejtő aljára?! Erre aszongya: szélvédett hely volt. Hát, mondom, szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is!? (Hofi)

Nincs jobb recept a hazugságok ellen egyelőre, mint folyton rácáfolni az agyzsibbadásig sulykolt rengeteg hülyeségre, ha százszor elmondják, százegyedszer is: itt nem az az okos, aki enged, de szamár, aki csendben tűri. S hiába velük a hatalom, sőt a szuperhatalom, aminek pöffeszkedő fői mostanában eleve annyi hagymázas hülyeséggel böfögik tele az étert, hogy a mi varangyunk brekegése legfeljebb úgy hat mellette, mint a trágyadomb felett eleresztett halvány légypiszok: annyit mindig megtehetünk, hogy a kezünket felemeljük és ellegyezzük az orrunk alól, bármit szellentett is oda. A nagy trágyadombok (értsd: Trump, Putyin, Erdogan) egyelőre még messze vannak, és nem is fog örökké felőlük fújni a szél. A helyzetünk pedig – éppen jelentéktelenségünk miatt – korántsem olyan kedvezőtlen, mint gondoljuk, és ha sokan emeljük fel a kezünket, és ismételjük meg újra és újra ugyanazt a hessentő mozdulatot, bizonyosan enyhíthetünk a fojtogató bűzön.

Varangyunk legutóbbi böffentései miatt írom ezt, különösen ahhoz kapcsolódva, amelyikben végvári vitézeket vizionált, meg ahhoz, amelyikben (nem először, de nem is utoljára) azt találta mondani polkorrektről lefordítva, hogy a kelet-európai népek rasszisták és idegengyűlölők, mivel a történelmi tapasztalat erre tanította őket. Brüsszel és főleg Soros ne mondja meg, mi a jó nekünk, tudjuk mi azt, ahogyan azt is, hogy mi a rossz. Rosszak a migránsok, mert csak. Mert nézzünk K-Európa térképére, nézzük meg a nemzetiségi viszonyokat meg a határok változásait – gondolom erre gondolt, hogy gondoljanak ott a kényelmes nyugati nyugalomban.

Szavai mögött a török időkből megörökölt és generációról generációra újraélt kettős identitásunk köszön vissza, ami oly kedves a fülünknek, mint nótában a nyári estén kertek alatt bódorgó cigány és oly ismerősen csiklandozza ínyünket, mint karcagi birkapaprikás az augusztus 20-i vursliban. Önképünk két egymással harcoló vonásáról van szó, kuruc-labanc, népi-urbánus, keresztény-turáni, városépítő-városromboló, európai-ázsiai, római és szittya örök dichotómiájáról, amire bölcs varangyunk előszeretettel építi népszerűséghajhászó vartyogásait. Az egyik: mi vagyunk a kereszténység védőbástyája, Európa és a Nagy Európai Eszme dicső védelmezői a délkeleti végeken. A másik: Európa lenéz és nem ért (jogosan, hiszen jövevények vagyunk), s a tetejébe még többször el is árult bennünket, hiszen hol voltak, amikor véreztünk a török ellen? Hol voltak, mikor Rákóczin, Kossuthon kellett volna segíteni? Vagy Trianonban? Hol voltak 56-ban?

Hát persze, hogy sehol. Két dolgot nem kérdez meg többnyire ezek után errefelé senki. Az első, hogy miért, hol is kellett volna lenniük? A másik, hogy: miért, mi hol voltunk? Miért volt bukta Mohács után szinte az egész történelmünk? Nem lehet esetleg, hogy nemcsak a gonosz külföldi hatalmak praktikáinak köszönhető minden? Ja, tudjuk, minket mindig csak kihasználtak a tudjukkik, meg belerángattak minden marhaságba.

Igaz, sokszor nem kellett minket belerángatni, mentünk magunktól, csak aztán nem úgy sült el a dolog, ahogyan elképzeltük, és akkor bizony már hiába panaszkodtunk. És sokszor valóban rosszul mértük fel az erőviszonyokat, vagy nem mértünk fel semmit, csak mentünk előre gondolkodás nélkül, és néztünk bután, vagy sírtunk, mikor kapu helyett falakba ütköztünk. De megnéztük vajon valaha is, hogy merre is vár ránk a szabadító kiút? Levontunk bármiféle tanulságot, épülésünkre szolgáló következtetést a kudarcainkból? És megpróbáltuk egyszer is őszinte szembenézéssel feldolgozni mindazt, ami történt velünk?

Mit tettünk helyette? Durcás kisgyerek módjára dühöngtünk, és kisebb-nagyobb intenzitással gyűlölködünk azóta is, miközben elűztük, elfüstöltük honfitársaink egy jelentős részét. Soha nem volt opció, hogy önmagunkban, netalán mindenkori vezetőinkben, nem is feltétlenül a személyükben, hanem csak egy-egy rossz döntésükben keressük a hibát, hogy hideg fejjel kikutassuk és kielemezzük a lehetséges okokat. Pedig igény lett volna rá, és mindig voltak, akik a kutatásra tették fel az életüket, de eredményeik ritkán keltettek bármiféle visszhangot is. ’Tudós zagyvaság.’ Vagy: ’zsidó koholmány.’ ’Liberális baromság.’

Mindig könnyebb volt az ilyeneket egy legyintéssel félresöpörni, s egyszerűbb volt bortól zsibbadt ujjakkal kapargatni az így soha nem gyógyuló fekélyt: a geci Habsburgok, az áruló Görgey, a gerinctelen Károlyi, a mocsok Clemenceau román kurvái, a dagadt Churchill lepaktálása a kurva Sztálinnal, a buzi CIA kavarása 56-ban, a rózsadombi alku. Mindig más a hibás, mintha nem mi lennénk elsősorban mindenkori jelenünk, s így múltunk, de jövendőnk alkotói is.

Egyet kellene végre megértenünk, ugyanazt, amire a Soros-bérenc köztársasági elnökjelölt is felhívta a figyelmet a minap. Gyűlölettel soha semmi nem fog előremenni. Csak szolidaritással. Ennek pedig egyetlen nagyon egyszerű feltétele van: az elfogadás. Elfogadás először is önmagunkkal és a másik magyarral, majd pedig Európával és a Világgal szemben. Meg kellene végre értenünk, kik is vagyunk, hol a helyünk a világban, a világ merre halad és nekünk mi a szerepünk ebben.

Meg kellene értenünk először is önmagunkat.

Hogy mi magunk is sokfélék vagyunk. Istenhívők és ateisták, katolikusok és protestánsok, zsidók és jehovák, hunok és rómaiak, cigányok, románok, szlovákok, szerbek, horvátok, sokácok, bunyevácok, németek, besenyők, kunok, jászok, székelyek, szászok – magyarok. Valóban messziről jöttünk, de sokfelől: mégis mindannyian itt vagyunk itthon. És azt sem szabad elfelejtenünk hogy Európa éppen ilyen sokféle, és lényegéhez tartozik a befogadás. Azok, akik a római birodalom összeomlásával riogatnak, szándékosan, vagy akaratlanul torzítanak. Romulus Agustulus letaszítását a korban szinte senki nem vette észre. Rómát addigra néhányszor feldúlták, a germán népek már régen a birodalom határain belül éltek. A birodalom nem elbukott, hanem egyszerűen elmúlt.

De mi is múlt el valójában? A római jog? Cicero, Vergilius, Horatius, Livius? A filozófia? Az építészet?

Elmúlt egy életforma. Az antik nagyvárosi, közös latrinás-fürdős, rabszolgatartó életforma.

Jött helyette új. Szép volt a régi? Szép, de megvoltak az árnyoldalai is, csak azokat már kevésbé látjuk.

A mi életformánkon vajon nem lenne mit javítani?

Mit is védelmeznek időnként szadista vitézeink a végeken?

A kereszténységet?

Nahiszen.

A gazdagságot?

Kiét?

Nem inkább a növekvő nyomorúságot, a kórházi várólistákat, a gödrös utakat, az elnéptelenedő falvakat?

És legfőképpen kik ellen? Háborús menekültek ellen? Családjukat vesztett földönfutók ellen, akiktől megtagadjuk az emberséget, mert valakik biztosan tudják, hogy ők egy nagyobb terv részeként Európa elfoglalására törnek?

S persze: foglalják csak el nyugodtan, mintha mi itt se lennénk. Minket megvéd a kerítés, meg a király.

Komolyan akad olyan ember, aki elhiszi, hogy ebben rejlik a megmaradásunk kulcsa? A nemzetközi egyezmények felrúgásában, az európai szolidaritás felmondásában, a becsatlakozásban egy ellenőrizhetetlen és kíméletlen diktátor uszályába, korrupt vezetőink dagadtra hízlalásában? Komolyan gondoljuk, hogy egy kétfrontos háború az új népvándorlás és a brüsszeli bürokratákkal szemben bármi jót hoz majd nekünk?

Te, aki a fagyban hideg vizet locsolsz a menekültek hátára: gondolj arra, hogyan bánnak majd veled végóráidban a vidéki kórház elfekvőjén a vizeletedben fektedben. Te, aki elhiszed, hogy Soros pénzeli a menekülteket: gondolj többszázezer honfitársadra, akik más országban keresik megélhetésüket. Te, aki a jövevényektől félted a magyar kultúrát, gondolj azoknak a magyaroknak a gyermekeire, akik idegen iskolában, idegen nyelven tanulnak írni-olvasni. Te, aki attól rettegsz, elpusztul az ország a muszlim-áradatban, gondolj Paksra, Fukusimára és Csernobilra. Te, aki lenézed a cigányokat, gondolj azokra, akik Téged néznek le. Te, aki átlépsz a hajléktalanon, gondolj a reménytelenségbe süllyedt, néptelen, omladozó falvakra és a gazos szántókra.

Gondoljunk egymásra, gondoljunk a világra, és legfőképpen: gondolkodjunk.

Mert hamarosan már semmi veszteni- vagy védenivalónk nem lesz az okoskerítés mögött.

Adam Frey

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.