Betlehem néma

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

(…) Amiként az utolsó megváltásnak, a francia forradalomnak lángja megvilágosított minden agyvelőt, akként készül most elterülni a világra valami rettenetes nagy sötétség. Emberek, kik még világosságban tanultak gondolkozni, most elrettenve súgnak össze s mondják, hogy ez a sötétség reáborította már mindenre az árnyát s jaj azoknak, kik nem tanultak meg rákok módjára hátrafelé menni. Amennyi hamis bálvány volt Baál Isten szobrának ledöntése óta, az mind visszakerülni készül régi trónusára. Pogányoknak fanatizmusa, írástudóknak dölyfe, farizeusoknak gonoszsága, főpapoknak istenessége, földi fejedelmek tirannizmusa, mind, mind visszakészül. A csodás gépek sokaságát hogy megcsinálta a világ, azt tartja, hogy az emberre, mely önmagáé legyen, nincsen semmi szükség. Pedig, hajh, sohasem volt ilyen sokaság az ember. Milliók élnek, örökös Jóbok, s a kínszenvedések kálváriáját végig kell járni, s úgy leroskadni millióknak… Nem idézzük föl ezredévek temető-lakóit, leírhatatlan számát a néhai élőknek, kiknek az életből nem jutott valaha egyéb nyomorúságoknál. Magunkról és magunkért beszélünk, a mi megváltásunkról, kik talán érdemesebben és Isten képére formáltabbak vagyunk a rég elhullott millióknál, s kik távolabb vagyunk mégis Betlehemtől, mint emberi nemzet volt valamikor. És beszélünk e kis földről itt a Duna-Tisza mentén, e kis országról, hova megfogyatkozva jut el a világ erénye s megdagadva, növekedve minden bűne. Itt eggyel több a kálváriák stációinak a számuk. Itt mindenek fölött szörnyűséges siralomvölgy s reménytelenség az élet. Hol van ide Betlehem? Mikor jön ide megváltás? E kis ország valóban a farizeusok örök hazájának látszik. Le fog lehetni győzni őket vajon majd valamikor? Szeretnőnk ünnepet rontani ezeket elgondolva, s szeretnők harsányan kiáltani:

– Farizeusok ünnepeljetek! Mi nem ünnepelünk!

Ebben a kis szerencsétlen országban embert embertől a farizeusoktól csinált, egyre emelt s egyre szaporított falak egész serege választja el. Itt Isten nevében felmagasztaltatnak, s fénybe helyeztetnék magukat Isten szolgáinak valóságos érdemtelenek. Itt apjáért nyomorog az egyik, míg a másik szintén csak az apjáért állandó dúslakodásban részes. Itt él és uralkodik százezer ember, születik, vért izzad, kínszenved, és meghal sok millió. Itt csak tűretnek azok, kik másként imádják a maguk Istenüket, mint ahogy a fény és a dúslakodás urai szeretnék. És jaj, ha valaki a nagy megváltások hőseire gondolni mer. Jaj Mózes gyermekeinek, jaj a makkabeusok utódjának, jaj annak, ki Krisztus valóságos híve, jaj a Luthert követőknek, s jaj, százszorosan jaj, kik a megváltások szent summáriumában, a Voltaire-ek nagy művében mernek hinni és – tovább haladni!… Itt, ebben a kis szerencsétlen országban el kell felejtenie gondolkoznia az embernek, ha nem akarja, hogy megfuttassák, hamar célhoz juttassák a kálváriáján. Itt a segítség nem azoké, akik segítségre szorulnak, de a bilincs sem azoké, akik megérdemlik. Itt hazugság, megalázkodás és butaság az enyhítői csak az élet kínos terhének. És még mindig visszafelé megyünk. Ameddig csak lehet – a középkorba…

Ady Endre

Nagyváradi Napló 1901. december 25.