Vendég: „Nix ugribugri! No fütty

Forrás: MTI/Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

1222. április 24-én adta ki II. András Fehérváron az Aranybullát. Nevét a rajta függő hitelesítő pecsétről, az aranyból készült díszes bulláról kapta. Az Aranybulla kiadásának előzménye a II. András (ur. 1205-1235) kormányzása által kiváltott általános elégedetlenség kirobbanása volt, mely szinte minden joggal bíró társadalmi réteget érintett. A bárók körében az váltott ki feszültséget, hogy András velük szemben bizalmasainak juttatott számos pozíciót, illetve, hogy szorult anyagi helyzetében a szaracénoktól és a zsidóktól kért pénzügyi segítséget, akik az uzsora révén jelentős befolyást szereztek a magyarországi sókereskedelemben.

A sérelmekből eredő feszültség eredményeként az érdekszövetségre lépő különböző társadalmi csoportok az 1222. évi törvénylátó napokon rákényszerítették II. Andrást követeléseik elfogadására és törvénybeiktatására, ezeket összegezte a kiadott Aranybulla.

Legismertebb és talán legfontosabb passzusa a 31. szakasz, az ellenállási záradék volt, mely a törvényeket meg nem tartó uralkodó elleni fellépést engedélyezte Magyarország egyházi és világi méltóságai számára.

Most homlokomat a tenyerembe hajtva, mély lélegzetet veszek és sóhajtom: Ezerkétszázhuszonkettő!

Nem hiszem el. Már fütyülni sem fütyülhetek, ha úgy tartja kedvem? És piros, fehér vagy zöld színű lufit azért még tarthatok a kezemben? Vagy abból is csak narancsszínűt szabad? Esküszöm, Orwell egy lángelme volt. Nem tudom, hányszor olvastam már el remekművét, melyet tiszta szívvel ajánlok mindenkinek, aki elmulasztotta. Olvassa el most!

Az első Alkotmányunk kiadását az sürgette, hogy a magyar népnek elege lett abból, hogy a vezér körül mindenki megmészárosodik, külföldről kapott segítség fejében pedig befolyást gyakorolhatnak Magyarország gazdaságára.

Hadd idézzek néhány mondatot a jelenleg is hatályban lévő Alaptörvényünkből! A magyar alaptörvény 61. § (1) bekezdése szerint:

„A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. A véleménynyilvánítás az egyéni önkifejezés alapja lehetővé teszi az egyén számára, hogy vágyait, gondolatait, szándékát megfogalmazza, másokkal megossza. Fokozott védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak”.

Ennyi!

Erre jön a CÖF jogásza és kioktat mindenkit a szólásszabadság határairól. Eddig, s ne tovább! Ahogyan miniszterelnökünk is mondaná. Felvilágosítást ad a nemzeti ünnepek méltóságáról és az őseink iránt érzett tiszteletről. Az nem jut el a tudatáig, hogy miért is harcoltak szerencsétlen elődeink? Miért ontották vérüket? Mit kívánt a Magyar Nemzet? Gondolom, nem kell felsorolnom a márciusi ifjak 12 pontját. Elég legyen csak említenem a szabad sajtót és a törvény előtti egyenlőséget. Ma a szabad sajtó szinte csak nyomokban fellelhető. Nyomtatott formája már nincsen. Online formáját is megpróbálják ellehetetleníteni. „ÉS EZT ÜZENEM A TULAJDONOSÁNAK IS.”

Eszembe jut az 1989. március 15-i ünnep talán legemlékezetesebb pillanata, amikor Orbán Viktor a Kossuth-téren elmondta sorsfordító beszédét.

„Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzet számára felállította a nemzeti függetlenség és politikai demokrácia európai mércéjét. Ettől a pillanattól kezdve egyetlen kormány sem kerülhette el, hogy ezzel a mércével megméressék.” (Ti sem fogjátok – szerző)

Harmincegy politikai és civil szervezet hirdette meg 12 pontban, hogy „Mit kíván a magyar nemzet?”. Többek között szabad és tiszta választásokat, bírói függetlenséget, rendőrállam helyébe jogállamot, sajtószabadságot, az állami hírközlés monopóliumának megszüntetését, lelkiismereti és oktatási szabadságot, a közkiadások társadalmi ellenőrzését, működő piacot, a pénzemésztő és környezetpusztító nagyberuházások leállítását, a bürokrácia és az erőszak-apparátus leépítését, a történelemhamisítás beszüntetését kívánta.

Ezek közül semmi sem valósult meg. Nyomatékosan mondom: SEMMI

Gyakorlatilag pont az ellenkezője az, ami a mai politikai és gazdasági életet jellemzi. Már látom magam előtt az agymosást, amit e nemes ünnepen miniszterelnökünk eszközöl. Az isteni imádattól átszellemült zombik tekintetét. A CÖF zászlólengetéseit. A karhatalom felvonulását a békés demonstrálók ellen. A nemzeti köntösbe bújtatott nacionalistákat, akik a ballibsik ellen ö(kö)lre mennek. Istenem! Hova jutott ez az ország? Ha tudnák, hogy azt a csekély változást, amit a reformkori országgyűlés elért egy reformszellemű liberális nemesség programja alapján dolgozták ki. Szájára meri venni Batthyány, Kossuth vagy Széchenyi nevét úgy, hogy nem sül le a bőr a képéről? Azoknak a nevét, akik a saját vagyonukat (és/vagy az életüket) feláldozva küzdöttek egy demokratikus eszméért?

Széchenyi a birtoka részét képező falvakban elengedte a robotot (ingyenmunkát) és a dézsma (adó) egy részét, ezzel is példát mutatva a többi nemesnek, sőt felszabadította parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről.

De ne ragadtassuk el képzeletünket ilyen mesébe illő történettel ott, ahol a politikai ELIT (nagybetűvel) valóban azt teszi, mint amit mond, és azt mond, amit gondol.

Nekünk marad a: No fütty. (Újbeszélszótár)

„A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő.”

Jáger Tamás

adomany-1