Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Áder folytatja a saját hagyományait. Igyekszik észrevétlen maradni, az árnyékban sunnyogni és megúszni mindent

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kövér László atyaian kedves arcának látványával indul a teljesen demokratikus, teljesen korrekt, pártatlan, abszolút kétesélyes szavazás, a köztársasági elnök megválasztása. Igen, viccelek, ilyen fergeteges humorom van hétfő délelőtt.

Majtényi Lászlónak volt képe vendégként meghívni Iványi Gábort, pedig pontosan tudhatta, hogy országunk vezetője és tulajdonosa nincsen jóban a Ráhel lányát megkeresztelő tiszteletessel, konkrétan nagyon szeretné a földbe taposni. Egy feketepont.

Majtényi – miután kultúrember – a beszédét köszönéssel indítja. „Üdvözlöm a parlamentből kitiltottakat is”. Kövér László bajusza ezen a ponton borzolódott össze és ki sem simult mindaddig, ameddig az ellenség el nem hagyta az emelvényt. Merthogy ellenség, mert az ellenzéki pártok jelölték, mert kritikus a kormánnyal szemben és mert sokkal intelligensebb, felkészültebb és ennek köszönhetően vitaképesebb is, mint bárki, akit a Fidesz elő tudna kotorni a pókhálós padlásról.

Majtényi nem csak – főleg nem – a parlamentből kitiltott újságírókat üdvözölte, hanem az egész országot. Mert mióta a Fidesz és külön Semjén Zsolt behurcolkodott családostul az ország házába, azóta ott senki más érdeke nem lehet fontos, senki más akarata nem érvényesülhet. Csak a Fidesz. A Fidesz pedig azonos Orbán Viktorral.

Az ellenzéki pártok (kivéve a Jobbikot) jelöltje arról beszélt, hogy megborult az egyensúly ebben az országban, amit helyre kell billenteni és vissza kell térni az alkotmányosság útjára. Beszélt Kishantosról, a trafikmutyiról, a földmutyiról, a sajtószabadság és a tanszabadság leMészárlásáról. Olyasmikről, amik mindenkit érintenek ebben az országban (még a fideszes híveket is), kivéve a parlamentben helyet foglaló képviselőket. Mert ott bizony a legalacsonyabb fizetési-kategóriában ücsörgő is megkapja azt a kiemelt fizetést, amiből vidáman tudja taníttatni a gyerekét olyan iskolában, ahol nem a kormány jelöli ki az utat, trafikok és földek jutottak elég sok képviselőnek, a devizahitelüket szerencsére időben tudták törleszteni és az ő szólásuk szabadsága korlátok nélküli. Legfeljebb a látványosan egymásnak ugró képviselők a büfében, vagy a folyosón paroláznak. Nem ügy.

Mindenki más és mindenki más érdeke kiszorult a parlamentből. „Korlátozni kell a hatalommal rendelkezőknek a hatalom nélküliek iránti, az férfiak nők iránti, az egészségesek egészségtelenekkel szembeni önzését” – mondta Majtényi. Pontosan ez az, ami nem áll érdekében senkinek azok között a falak között, a többiek, a kiszorultak meg senkit nem érdekelnek. Helyre kell állítani a köztársaságot – állítja Majtényi (én pedig bólogatok, mivel mást nem tehetek).

Ha harc, legyen harc! A másik jelölt – nyilván rettenetesen izgul, azért olyan morc az ábrázata – lép a mikrofonhoz. Kövér László bemutatja az érdeklődőknek az ismeretlen Áder Jánost, akit felvettek az egyetemre és van neki gyereke is, felesége is és bajusza is.

Áder János – a rá jellemző hihetetlen elhivatottsággal – mesélget a parlamentben. Miután választás van, lényegében kortesbeszédet mond, hiszen meg kell győznie a képviselőket arról, hogy miért rá szavazzanak és ne Majtényi Lászlóra. Igen, most is vicceltem.

Mivel Áder eddig is a nép és a nem létező köztársaság elnökeként horgászta végig az elmúlt öt évet, ezt az áldozatos semmittevést foglalta most össze. Gratulált magának, amiért Rubik Ernő feltalálta a bűvös kockát, valaki valahol létrehozott egy vállalkozást, így ezer ember jutott munkához, ehhez is gratulált önmagának.

Innen – egy éles kanyarral – rátért a természetvédelemre, mint őt leginkább érdeklő és legfőképpen a belpolitikai kérdéseket és feszültségeket semmi módon nem érintő kérdésre. Arany János is előkerült, Deák Ferenc és Albert Einstein társaságában.

Belpolitikáról, Magyarország állapotáról semmilyen formában egyetlen szó sem hangzott el. Igaz, horgászásról sem. Áder folytatja a saját hagyományait. Igyekszik észrevétlen maradni, az árnyékban sunnyogni és megúszni mindent. Mindent.

Megkezdődött a szavazás. A DK a második fordulóban – már amennyiben lesz ilyen, mert az első fordulóban Áder János nem kapja meg a kétharmados többséget – már nem fog szavazni. Mert csak. Igaz is, minek fárasztanák magukat ilyen szép, verőfényes napon. Amúgy sincs értelme ennek az egész bohóckodásnak, mert ezt egyetlen egy ember gondolja komolyan. De nem őt fogják megválasztani.

Mégis fontosnak érzem Majtényi indulását. Eleve vesztes csatába nem megy bele senki, kivéve, ha üzenni akar valamit. Mégpedig azt, hogy máshogyan nem fog menni, fel kell venni a kesztyűt, bele kell állni a harcba. Akkor is, ha igyekeznek elhitetni velünk, hogy esélytelen. Nem az. De tenni kell a változásért, azt senki nem fogja átvállalni tőlünk.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.