Hiába nagy az arc, a pofázásból megint semmi nem igaz

Orbán Viktor és Beata Szydlo egy 2015-ös brüsszeli csúcson (MTI Fotó/ Miniszterelnöki Sajtóiroda/ Botár Gergely) Orbán Viktor és Beata Szydlo egy 2015-ös brüsszeli csúcson (MTI Fotó/ Miniszterelnöki Sajtóiroda/ Botár Gergely)

Hát így alakult legfrissebb csatánk Brüsszelel: a miniszterelnök úr Harcra föl! felkiáltásából kábé a nagy büdös semmi maradt. Odament a nagy dérrel és dúrral felszerelkezve, ahogy szokott, de valahogy úgy történt, hogy megint nem sikerült úgy szembemenni az árral, ahogyan a honi háborús beszédek, eligazítások és igehirdetések mindegyikében, a hét minden egyes napján, amikor nem cselekedni csak pofázni kell. Kicsit összetettebb a kérdés ennél, persze, csak lebutítom kicsit úgy, ahogy a főszereplő is szokta.

Az volt a téma tegnap a rothadó Nyugaton, hogy Donald Tusk vezesse még kettő és fél évig az Európai Tanácsot, vagy pedig a Kaczynski-Szydlo-féle lengyel kormánypárti veterán jelölt, Jacek Saryusz-Wolski, aki végül a szavazás napján ki is esett a versenyből. (Itt egy jó összefoglaló a tegnapi helyzetről és az orbáni dilemmáról.) Az persze önmagában egy szép történet, hogy végül mindenki Donald Tusk elnökségét támogatta, kivéve saját hazáját. Arról nem beszélve, hogy a lengyel miniszterelnök és kebelbarátné a visegrádi egységben közben egyenesen azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza a csúcs összes határozatát, ha Tuskot választják ET-elnöknek.

A hisztérika produkciójától függetlenül az állás 27:1 lett, és ez egyben azt is jelenti, hogy Brüsszel legádázabb ellensége és legnagyobb európai bírálója, a szabadságharcos pávatáncos – az igazság szerint tét nélküli – szavazáson kvázi elárulta lengyel szövetségeseit. Az Orbán Facebook-oldalát ellepő lengyel kommentelők ebbéli felháborodásuknak igen válogatott megjegyzések formájában adtak hangot.

Mielőtt még a kósza békemenetelő rámhúzná a vizes lepedőt azért, hogy nekem semmi nem tetszik, mert bezzeg ha a lengyelek mellé áll, akkor azért bántanám az áldott jó embert, tisztázzunk egy dolgot. Saját bevallása szerint egyélőistenünk próbált közvetíteni a felek között, állítólag sok energiát fektetett abba, hogy kompromisszum szülessen. Főleg azért, mert szerinte bonyolult helyzetet szül, ha olyan jelöltet választanak, akit saját kormánya nem támogat. Egy ilyen helyzetben neki nem maradt más hátra, mint előre, Tuskra kell szavaznia: az EU-s politika pártalapon működik, és mivel az EPP-nek van egy jelöltje, így az EPP-seknek őt kell támogatniuk – mondta még a csúcs előtt Brüsszelben.

Ez a fegyelmezettség és gerincesség majdhogynem megható is lehetne, kár, hogy csak a szokásos köpönyegforgatás része. Igen, Orbán két és fél éve is Tuskra szavazott az európai pártfegyelem okán, azzal viszont elfelejtett eldicsekedni, hogy 2014-ben meg annak ellenére szavazott Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké választása ellen, hogy a néppárt a luxemburgi politikust támogatta. Vagyis akkor szembement a pártalapon működő és állítólag magától értetődő szolidaritással.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az öndefiníció szerint skizofrén hajlamokkal felruházott küldetéstudat az elmúlt két és fél év minden egyes napján szimbolikusan legalábbis hősi halált halt a Brüsszel elleni harcban, és ezzel a harccal uszította híveit az Európai Unió ellen, akkor mégiscsak, már megint köpni kell ettől a sunyi, kétszínű húzástól.

A V4-es – nyilvánvalóan nem létező – betyárbecsületre való tekintettel, meg azért is, mert egy ellenszavazás nem változtatott volna a helyzeten, Donald Tusk pozícióját a legkevésbé sem veszélyeztette volna. Ha még valakinek nem volt világos, itt lenne az ideje, hogy megvilágosodjon: a szittya szabadságharcos, forradalmár, nem leszünk gyarmat, védjük meg, üzenjünk, mutassuk meg, nem mondhatják meg nekünk, ne szóljanak bele szólamok mögött semmi nincs, csak a szájhős vergődése.

Persze, tudom, hogy a hívek valószínűleg azt sem tudják, ki az Tusk, mi az az Európai Tanács és egyáltalán ki kivel van, de jó lenne, ha állítólagos szövetségesei – a csalódottság kimagyarázása helyett – megértenék, hogy Orbánnak nincsenek elvei, barátai, neki csak önös érdekei és eszközei vannak. Ez utóbbiakkal kívánja elérni az előbbieket. Mindenki eszköz. Kivétel nélkül mindenki. Márpedig pillanatnyilag a lengyeleknek tett gesztus sokkal kevésbé kifizetődő, mint Európa pénze, ami a jövő évi választások előtt igencsak kívánatos. Kár, hogy emellett van más is, arról mindjárt.

Szóval hiába nagy az arc, hiába nem számíthatunk Brüsszelre és Európára, csak magunkra, hiába kell megvédenünk a rezsicsökkentést, a kismillió nemzeti adót, a kakaót és a húslevesport a mocskos bürokratáktól, a nagy pofázásból semmi nem igaz. Sem harc nem lesz, sem asztalt csapkodó ellentmondás, sem véres-kegyetlen megtorlás, leszámolás. Orbán elvtárs kizárólag a győztes pozíciójában szeret tetszelegni akkor is, ha otthon a tükör előtt tisztában van a maga súlytalanságával és jelentéktelenségével. A legnagyobb fintora a sorsnak éppen az, hogy ezért a hamis pozícióért tegnap azokat szavazta meg – Tusk megszavazása által -, akiket minden rekedt pénteki igehirdetése során földbe döngöl a Kossuth rádióban, akik ellen triplaokos kerítést húz a határra, akik miatt Európa keresztény létezésének befellegzett, akik azért támadják Magyarországot, mert irigyek a sikereinkre.

Az a durva, hogy ebben nagyjából semmi különös nincsen, ez az önjelölt vezénylő tábornok működésének törvényszerűsége. (Igen, jól emlékszünk, a kötelező kvótát sem szavazta meg, ő egyedül vétózott. Ja, nem.) Viszont igen, van itt még valami. Igaz, hogy semmibe nem került volna a lengyel-magyar barátság és a napi honi szájtépés szellemében következetesnek lenni, és V4-es szövetségesünkkel szavazni, azaz a magyar nép hülyítésére rímelő lépésként Tusk ellen szavazni. Csakhogy Orbánnak vannak más irányú kötelezettségei, más előjelű elvárások kötik meg az ő kezét és pávatáncos lábat, ez pedig nem más, mint Vlagyimirovics elvtárs, aki szorongatja miViktorunk tökének golyóit. És akinek Lengyelország nem éppen a szíve csücske, meg fordítva.

Azt hiszem, nem kell ezt tovább magyarázni, pedig minden lehetséges irányból meg fogják magyarázni a lakájok: azért tett így, mert ez most szépnagyMagyarországnak így jó. Közben meg az igazsághoz egy árnyalatnyival közelebb áll, hogy büszkeMagyarországot Viktorkának sikerült kiszolgáltatnia a színfalak mögött Oroszországnak, Brüsszelben meg úgy kell lavírozgatni, ahogy a moszkvai zsarolás diktálja. Szerintem erről szólt a tegnapi színjáték: harc helyett belesimultunk a tájba. Nem mi, hanem a fénylő csillag, aki azzal hülyít hét éve egy egész országot, hogy móresre tanítja a brüsszelita-bürokrata bagázst.

Nem most, majd legközelebb. Szépen, lassan bomlasztja az Uniót, tesz egy gesztust itt, épül egy atomerőmű ott, jönnek a pénzek, csordogálnak a Fidesz választási pártkasszájába, aztán majd amikor már nem jár arcvesztéssel a széllel szembe pisilés, na, akkor majd szembemegy az EU-val. Hogy milyen csúnya vége lesz ennek az egésznek, az nem kétséges. És az sem, hog ki fogja megszívni.

adomany-1