Már este is van világítás, mióta sikerült lecserélnünk a lámpákat, amiket a Ráhel lányod férje sózott ránk

Kép: rizox Kép: rizox

Kedves Viktor!

Ne haragudj, amiért ritkábban jelentkezem, de itt a tavasz és ilyenkor sok a munka a kertben. Most esik az eső, így van egy kis időm, írok is mindjárt. Először is meg szeretnélek nyugtatni, hogy ne aggódj értünk. Mi itt a faluban nagyon jól vagyunk. Mióta kiléptünk belőled, azóta jól mennek a dolgaink, nincs okom panaszra. Szépen fejlődik a falu. Már este is van világítás, mióta sikerült lecserélnünk a lámpákat, amiket a Ráhel lányod férje sózott ránk. Tudod, azokkal legfeljebb csak sötétíteni lehetett. Pezseg az élet a faluban, van már könyvtárunk, mozink, rendbe raktuk a művelődési házat és járhatóak az utak is. Valahogy mindenre futja, mióta nem vagyunk veletek közös kasszán. Főleg, hogy nem a szomszédod építkezik nálunk, hanem olyan vállalkozók, akik becsülettel megcsinálják a munkát, mégpedig normális áron. Szóval mi jól vagyunk, őrizzük is a falu határát, nehogy beszivárogjatok valahogy.

És ti hogy vagytok, drága barátom? Olvasom az interneten, hogy kitört a háború és mindenki, de tényleg mindenki megtámadott benneteket. Nagyon pocsék lehet feszt harcolni. Bár nekem úgy dereng, hogy te ezt élvezed. Hát igen, már gyerekkorodban is szerettél hadvezér lenni a libalegelőn. Emlékszem, hogy mindig elbújtál egy bokorba, kilested, ameddig arra jön valaki, előugrottál és elkezdtél ordítani, hogy megtámadtak. Rá is faragtál aztán, mert már annyira teli volt a puttonya mindenkinek a visításoddal, hogy egyszer, amikor tényleg megtámadott egy csapat lúd, hiába ordítottál, senki nem ment segíteni. Jól össze is csipkedtek. Mondta is a tanítónő, hogy ez most olyan volt, mint amikor a fiú mindig farkast kiáltott, de ezt azóta sem értem. Mifelénk nem is élnek farkasok. Csak libák, meg marhák. Igaz, tyúkok és disznók is, de farkas az egy darab sem.

Képzeld, híre ment a környéken, hogy felvirágzott a falu! Megkeresett minket egy másik település – ők nincsenek kilépve belőled – hogy működjünk együtt. Összedugtuk a fejünket a falugyűlésen és úgy döntöttünk, miért is ne? Működjünk. El is kezdtünk működni. Először mi segítettünk nekik, mert eléggé le voltak gatyásodva. Vettünk sódert, homokot, meg cementet, vittünk betonkeverőt, de még lapátokat is, meg talicskát. Mert nem volt csóriknak még az sem. Építettünk járdát, rendberaktuk az iskolaudvart – szerencsétlen gyerekek derékig sárban jártak -, még a templom tetejét is megjavítottuk. Hálásak is voltak nagyon, nem győzték köszönni. Aztán megint úgy jött ki, hogy nekik kellett a segítség, mert ledőlt az óvoda kéménye, de vittünk téglát, meg ami kell és megcsináltuk. Az őszön aztán mondtuk nekik, hogy jöjjenek segíteni, mert igen szépen termett a krumpli, fel kéne szedni. Mondták, hogy sajnos mindenki lebetegedett, nem tudnak jönni. Mi felszedtük a krumplit. Aztán szóltunk később, hogy be kell hordani a tököt, az is jócskán hozott, jöjjenek segíteni. Akkor meg nem értek rá, mert falubált rendeztek. Az iskola udvarán, amit mi tettünk rendbe.

Megmondom, ahogy van, idegesek lettünk. Nem telt el egy hét se, megjelent a polgármesterük, hogy ha olyan jól hozott a tök, meg a krumpli, akkor ő vinne belőle, mert náluk alig volt termés. Mi meg mondtuk, hogy azzal bizony dolog van, kapálni kell, a krumplit tölteni, kigazolni. Ők meg rá se bagóztak egész évben, ott verte fel a gyom, persze hogy nem lett termés. Szó, mi szó, felbontottuk az együttműködést és mondtuk, hogy itt ne kuncsorogjon többet segítségért az, aki csak kivenni akar a közösből, betenni nem. Ez meg úgy megsértődött, hogy hazáig ordított, merthogy mi becsaptuk őt. Azóta meg azt terjeszti a környéken, hogy megtámadtuk. Hát szerinted normális az ilyen? Szerintem sem.

Annyi minden történt mostanában, amiről mesélni akarok neked, de úgy nézem, elállt az eső. Kisütött a nap is, hamarosan megszikkad a föld, mehetek ki dolgozni. Csak előbb megélezem a kapát, hogy jól fogjon. Mert az kell. Az éles kapa.

Majd hamarosan írok megint, addig is vigyázz magadra barátom. Remélem, jól sül el a háborúskodás, bár úgy hallom, az emberek már erősen unják és azt mondják, csak te találod ki, mint régen, gyerekkorunkban. Biztosan nem, mert hát mégis felnőtt ember vagy, csak leszoktál már a játékról. De azért gondolkodj el ezen.

Addig is ölellek, megyek, megkeresem a fenőkövet.adomany-1