NEHAZUGGY

Két ember diófát ültetett Orbán Viktor háza elé

Tamás Róbert | 2017. Március 8, Szerda | 12:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,501,960 forint, még hiányzik 498,040 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nézem a videót és nem tudom, mit érzek. Büszkeséget egészen biztosan. Ismeretlenül is leveszem a nem létező kalapomat a két hölgy előtt, akik nem hajlandóak félni és nem vakulnak el az Erzsébet-utalványoktól. Nem szerepelni vágytak, ez látható, érezhető. Úgy használják a civil kurázsit, mintha az természetes lenne itt és most. Ahogy mindannyiunknak használni kellene. Ez a néhány perces felvétel rávilágít arra, miféle ország is lett ez, amit a hazánknak nevezünk. A két hölgy jobban megmutatja nekünk, miféle ember is a miniszterek elnöke, mint ahogy azt politikai elemzők sokasága valaha is el tudná magyarázni.

Magyarország miniszterelnöke, aki elméletben a mi szolgálatunkra esküdött fel, körülveszi magát testőrökkel. Fél. És ez egyáltalán nem normális dolog. Ebben az országban, egy ennyire kicsi és jelentéktelen országban nem normális. Itt nincsen ellenség, nincsenek terroristák. Csak mi vagyunk, országlakók. A legtöbb, ami történhet ennek az országnak a vezetőjével az az, hogy szembetalálkozik a valósággal.

Civil autóban ücsörgő, civilnek látszó szolgák védik. És egyenruhások is. Tudom, parancsot teljesítenek, nem tehetnek mást, ezért fizetik őket. Nem, hibás az elmélet. Mi fizetjük őket, hogy minket védjenek. A parancsra tettem elhangzott már sokszor, sok helyen. Soha, semmi alól nem adott felmentést. A végén nem.

Miféle országvezető az, aki fél az ország lakóitól? Aki fél a más véleménytől, retteg a valóságtól, nem viseli el a kritikát, nem mer interjút adni, vitázni, szabadon megközelíthető helyszínen beszédet mondani? Miféle miniszterelnök az Európa közepén, aki annyira retteg, hogy folyamatosan figyelni kell a kapuját, nehogy valaki meg találja támadni. A véleményével.

Mert a két bátor hölgy semmi mást nem tett, mint az egyetlen módon, ami még rendelkezésre áll, véleményt nyilvánított. Mint két szabad ember egy szabad országban. Két ember, aki nem fél a retorzióktól, nem retteg az egzisztenciális biztonságért, a közmunkához jutásért, nem fél a piti kiskirályok bosszújától, a gerinc hajlékonyságában mérhető szolgalelkűek bosszújától.

Lehetnének bárki szülei, nagyszülei. Lehetnénk mi magunk is a két hölgy. Remélem, leszünk is. Egyre többen.

Nem történt semmi más ezen a videón, minthogy a normalitás és az abnormalitás ütközött össze. Nem zajosan, nem látványosan, hanem a világ legtermészetesebb módján. Éppen ezért annyira megrázó. Mi lehetne természetesebb annál, minthogy egy-két-ötvenezer-ötmillió civil elmondja a választott képviselőjének, hogy nem tetszik a munkája? Hogy nem ezért választotta és nem ezért fizeti? És mi lenne természetesebb annál, hogy ehhez nekik bármikor joguk van? És mi lenne természetesebb annál, minthogy a választott, közpénzből fizetett szolga tisztelettel meghallgatja az elégedetleneket, elgondolkodik, ha úgy érzi, neki van igaza, akkor érvel?

A magyar miniszterelnök nem egy világhatalmi tényező. Senki nem veszélyezteti, senkitől nincs oka félni. Kizárólag a saját országa polgáraitól, az ő véleményüktől. És fél is. Elbújik, körülveszi magát katonákkal, rendőrökkel. A mi adónkból fizetett emberek védik. Tőlünk.

Mit fognak csinálni ezek a civilben őrködők, egyenruhában intézkedők akkor, ha nem két hölgy fogja csak felemelni a hangját, ha nem csak ők ragaszkodnak a demokratikus alapjogaikhoz, hanem sok-sok ember? Ki mellé fognak állni, ha – soha ne történjen ilyesmi, de azért tegyük fel – választaniuk kell? Mit fognak védeni? A demokráciát, vagy azt, aki el akarja azt venni az országtól? Vagy akkor is azt teszik, amire parancsot kaptak?

Időnként eljön az a pillanat, amikor a kiadott parancs szembekerül a belső, morális paranccsal. Már akinek van ilyen.

Amit ez a videó megörökített, az egyszerre halálosan hátborzongató és reménykeltően felemelő. Hátborzongató, mert ott voltak ezek az emberek (nyilván váltott műszakban, napi 24 órában lesik azt a kaput) és ott voltak a rendőrök, parancsot teljesítve, látható módon nekik legalább annyira kínos volt mindez, mint mindenki másnak. De ettől még ott vannak, végigcsinálják és elhangzik a kérdés: a vélemény nyilvánítás szervezett, vagy nem szervezett formában történt? És én nem is értem. Ha szervezett, akkor már törvényellenes? Akkor törvénytelen?

Két titkosrendőr, egyenruhások, az egyenruhások vezetője. Ennyien kellenek ahhoz, hogy megvédjék a legfőbb közszolga kapuját két hölgytől. Két olyan állampolgártól, akik – már csak a koruk miatt – egy olyan világban nőttek fel, ahol félni kellett, ahol elnyomás, diktatúra volt. És mégsem félnek. Két olyan hölgytől védik azt a kaput és a kapu mögött bujkáló közszolgát, akik legyinthetnének erre az egészre, hiszen nekik minden hónapban megérkezik a nyugdíjuk, nem kell félniük a munkanélküliségtől, nem érinti őket az oktatás széthullása, nem hajléktalanok. Mégis szót emelnek a munkanélküliekért, a hajléktalanokért, a jövő generációjáért. Mert fontos és mert tudják, hogy fontos. A két hölgy diófát ültetett Orbán Viktor háza elé. A jövőnek ültették, nem önmaguknak.

Két, diktatúrában felnőtt ember példát mutatott a szabad országban született fiatal rendőröknek. És nekünk, mindannyiunknak. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!