December 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kovács Zoltán majdnem Konok Péternek született

Kovács Zoltán kormányszóvivő, Lázár János mindenminiszter állandó fellépőtársa a haknikon éppen Bécsbe tart(-ott, mert felteszem, közben odaért és már vissza is jött), jónak látta megosztani ország-világgal, de annak is főleg az angolul beszélő felével, hogy ő éppen Bécsbe tart egy sajtótájékoztatóra és dugó van a határon. A Twitteren osztotta meg a bánatát a politikus.kz

A drámai közlés után – amúgy nem is értem, hogy nem száguld keresztül mindenkin szirénázva, mint ahogy azt sok magyar politikus megteszi a magyar közutakon – én azt teszem, amit Kovács kormányszóvivő és közpénzből élő szokott tenni az én, illetve a mindenki más problémájával. Tojok rá. Üljön át egy másik autóba, hátha ott jobb lesz. Vagy üljön át egy másik országba, akkor nekünk lesz jobb garantáltan.

De addig is, ameddig talál egy olyan autót, amibe az utasok beengedik, egy kicsit elmélkedhetne, vagy legalább belepillanthatna a tükörbe. Autókban szokott lenni ilyen felszerelési tárgy. Egyébként nem csak neki lenne szüksége tükörre (és nem az állandósult borosta miatt, mert gondolom, az divatügyileg van odafixálva), hanem némi önvizsgálat okán. Igazából az lenne a célszerű, ha az összes miniszter – az elnökükkel együtt – és mind az ezerkétszáz államtitkár és államtitkár helyettes ott ücsörögne a dugóban néhány órányi időt. Amúgy is mi fizetjük őket és addig sem tennének kárt az országban, ameddig néznek ki a fejükből.

Bárkiről írhatnék, tényleg bárkiről a kormányból és annak környezetéből. Kovácsnak egyszerűen csak pechje van, hogy pont ő jött szembe a világnak hálóján. De lényegében ő is megfelel, miután annyira egy kaptafára gyártódnak ők, hogy aki egy kormánypárti politikust ismer, az összeset ismeri. Egyformák, mint a macskakő.

Tehát. Kovács Zoltán 1969. február 9-én született Abaújszántón. Utólag is boldog szülinapot kívánok. A gimnázium elvégzése után 1988-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem–földrajz szakán kezdte meg tanulmányait, majd 1993-ban diplomázott, idő közben elhagyva a földrajz szakot. Ez – mármint hogy ilyen szépen le tudott diplomázni – a tehetségén és szorgalmán múlott. Ugyanis szerencsére akkoriban még nem a milliomosok hobbija volt a továbbtanulás, mert a betanított munkás-szakmunkás szülők aligha tudták volna finanszírozni az egyetemi éveket. Szerencsére mi összedobtuk a tandíjra valót.

1992–1993-ban mesterképzésen vett részt a Soros György alapította Közép-európai Egyetemen (CEU), 1996 és 1999 között pedig ugyanoda járt doktori iskolába. Természetesen az egyetem ösztöndíjasaként. Közben 1994-1995-ben Soros-ösztöndíjjal Oxfordban, a Queen’s College-ban kupálódott.

Azóta a kormánnyal kéz a kézben megszavazta a nem-tandíjat, szidja Sorost, mint a bokrot és bármikor kiáll és bármit képvisel, amit utasításba kap. Kovács Zoltánnak van tizenvalahány millió forint megtakarítása, néhány hektár szántója, pár hektár erdője, házacskája, eze-aza. Autója sajnos nincs, de jó a céges verda is a határon ácsorogni, feltehetőleg sofőrrel együtt. Bátran elmondhatjuk, hogy Kovács Zoltánnak bejött az élet, mert elmehetett volna törit tanítani a régi gimnáziumába, vagy dolgozhatna történészként valahol és akkor valószínűleg nem mérgelődne az osztrák határnál.

Ezzel szemben.

Konok Péter jelenleg nem ácsorog a határnál és vélhetőleg tegnap sem ácsorgott ott.

Konok Péter 1969 február 1-én született (boooldog szülinapot utólag!) Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán végzett történelem szakon, ott is doktorált. Megjelent néhány könyve, publikált pár cikket. Az a gyanúm, hogy sem szántókat, sem erdőket nem birtokol és azt meg egészen biztosan tudom, hogy nincsen tizenvalahány millió forint a bankszámláján. A Facebook-profilja szerint munkája van, fizetése nincs. Attól tartok, munkahelye sem nagyon van, vagy ha igen – mert nem szúrta annyira hatalmasék szemét, de ezt nem igazán hiszem -, nem túl busás fizetéssel. Éppen néhány napja láttam egy bejegyzést tőle, amelyben megkéri az olvasóit, hogy amennyiben valaki tud némi fordítói munkát, ugyan, szóljon már. Nem éheznek – írta – de azért helyzet van, kellene némi pénz. Az olvasói (mert vannak jó sokan, ugyanis Konok Péter igencsak jól ír és fontos témákat feszeget) felajánlották a segítségüket, de köszönettel nem fogadta el. Munkát kért.

Remélhetőleg azóta megoldódott. Mármint Konok Péter gondja is és Kovács Zoltán dugóban-mérgelődési projektje is. A magam részéről az előbbinek picit jobban szurkolok. A cikk lényege (nem ezért kezdtem írni, menet közben világosodtam meg), hogy lám csak, mennyit tesz a születési dátum! Ha Konok Péter nyolc nappal később születik, ma gondtalanul élhetne a jó kis fizetéséből és a legnagyobb gondja az lenne, hogy várnia kell a határnál. Ja, nem. Konok soha nem lenne Kovács Zoltán. Ha más örömöm nincs is a mai napban, legalább ennyi feltétlenül.

Kovács Zoltánnak pedig jobbulást kívánok.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.