December 13,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Egyszer majd a ti időtök is eljön

Kultúra. Egy szó, mely sokak szemében csakis jót jelenthet. Egy szó, melynek hallatán színház, koncert, opera jut az ember eszébe. Azonban népcsoportoktól függően a kultúra szerves része a hagyomány. Viselkedés, gondolkodásmód, beidegződések. Ezek azok a jellemzők, melyek talán leginkább befolyásolnak egy népet. Őseinktől örökölt tudásunk mellett az általuk követett hagyományok, melyek a mi életünket is nagyban meghatározzák. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha ezek mind pozitívan befolyásolnák életünket, de ez korántsem így van.

Magyarországon élve talán nem is annyira szembetűnő (megszoktuk), de mi, magyarok hagyományosan megalkuvó nép vagyunk. A kultúránk része. Megelégszünk azzal ami van, nem törekszünk, nem harcolunk a jobbért. Hányszor látni azt, hogy egy-egy tüntetésre ezrek mennek ki? Egy milliós város lakóinak mindössze töredéke érzi úgy, hogy elég volt? Nem elég, hogy gyávák és lusták vagyunk csatlakozni a tüntetésekhez, de még azokból is viccet csinálunk, akik esetlegesen kimentek demonstrálni. Ezt most komolyan gondolták? LOL, valamint ehhez hasonló frappáns kommentekkel reagálnak egy-egy ilyen eseményre.

Akárhányszor megmozdulás szerveződik, mindig csak kérdések vannak. Az oké, hogy változást szeretnénk, de milyen más opciónk van? Adjatok alternatívát is, ne csak papoljatok. Mit érhet el pár ezer ember az utcán vonulgatva? Mindig csak kérdések és kérdések, amelyekre mindenki választ szeretne. Olyan soha elő sem fordul, hogy valaki megszervez egy tüntetést, arra pedig tízezrek szó nélkül elmennek, csak azért, mert mindannyiuknak elege van abból, ami az országban történik. Ez nem elég ok, vagy ha az is lenne, rögtön mögé látunk egy politikai pártot. Azért nem megyek mert ez egy MSZP, LMP, MKKP tüntetés. Nem értek velük együtt, így ott rohadjanak meg, ahol vannak.

Magyarországon minden, de minden politikai pártokhoz kapcsolható. Mindenki libsi, szoci vagy kommunista. Már nem is ismerünk olyat, akinek egyszerűen csak elege van az egészből, párthovatartozás nélkül. Egyszerűen csak fel szeretné emelni a hangját, változást szeretne. Nem, az ki van zárva, mocskos kommunista sorosbérenc meg amúgy is. Nem vagyunk képesek már senkinek sem hinni, minden mögött valaki vagy valami megbújik. Ezért is vagyunk képtelenek összefogni egy közös célért.

Nem egyszer kaptam már meg, hogy külföldön élőként mi jogom van ahhoz, hogy beleszóljak abba, ami otthon folyik? Csak külföldről nagy a pofám, mert nekem nem kell azzal szembesülnöm, amikkel nekik kell nap, mint nap. Nem én vinném vásárra a bőröm azzal, ha kimennék egy kormányellenes tüntetésre. Én úgy hiszem, nekem ugyanannyi jogom van ahhoz, hogy véleményt formáljak hazámról. Igen, igaz, hogy nem élek már otthon, de ez nem változtatott semmin. A megalkuvás a világtörténelem folyamán soha sem vezetett semmire. Változást mindig a bátrak értek el.  Az én részemről ez sajnos a hazám elhagyását jelentette, számomra ez jelenti a harcot az otthoni állapotokkal szemben. Miért az a hazaáruló, aki ugyan elhagyja hazáját, de azt el nem felejtve, később talán szeretné az évek során megszerzett tudását odahaza kamatoztatni? Mennyivel különb az, aki gyáván, szó nélkül hagyja hogy ellopják a nyugdíját, elvegyék a gyermekei jövőjét, halálba taszítsák idős rokonait? Mivé lettünk, ha számunkra ezek már csak az élet részei? Milyen jövő vár egy olyan nemzetre, ahol a kultúrát, oktatást, egészségügyet rohamtempóban taszítják a mély verembe?

Én – lévén, hogy itt élek – a spanyol helyzetről, mentalitásról tudok beszámolni. Korábban már szó volt a helyi kórházösszevonások elleni tüntetésekről, és azok sikerességéről. Azonban az nem egy egyedi eset volt, korántsem. 2011 május 15.-én a madridi Sol téren, egy korábban soha nem látott méretű tüntetéshullám vette kezdetét, mely a mai napig érezteti hatását. A 15-M nevű, megszorításellenes tüntetések, egy új  politikai generáció kiépülését készítették elő. Az addig némán hallgató fiatalság megelégelte az országban folyó tarthatatlan állapotokat, birtokba vette Madrid egyik legfontosabb terét. A kormánypárti sajtó, a politikusokkal karöltve próbálta meg elnémítani az akkor már több ezresre duzzadt tömeg hangját. A már napok óta a teret elfoglaló fiatalokról az akkori hatalom nem akart tudomást szerezni. A Washington Post ugyanakkor másképp gondolta, ugyanis az amerikai újság volt az első, amely főoldalon számolt be a spanyolországi megmozdulásokról. Innen már nem volt visszaút, a hatalom kénytelen volt tudomást venni a tüntetésekről.

A demonstrációk időközben országos méreteket öltöttek, megcsillantva a remény szikráját. A történetet rövidre fogva: a tüntetések nem döntötték meg az akkori hatalmat, de elindítottak egy változást. Emberek százezrei gondolták úgy, hogy itt az ideje annak, hogy ne csak némán tűrjék azt, amit velük tesz a hatalom, hanem igenis érvényesítsék akaratukat az általuk megválasztott vezetőikkel szemben.

A fiataloknak elegük lett abból, hogy az idősek mindig csak azt hajtogatják: „Egyszer majd a ti időtök is eljön”. A Podemossal eljött ez az idő, mely a tüntetések eredményeként született, majd pár éven belül Spanyolország harmadik legjelentősebb politikai pártjává vált. Elegük lett abból, hogy mindig valaki ellen kellett szavazni, soha sem valaki mellett. Ugyan a PP-t (Popular Party) nem sikerült elmozdítani hatalmi pozíciójából, mégis kijelenthető, hogy a változás elkezdődött. Egy új politikai generáció nőtte ki magát Európa szerte. Talán eljött az idő arra hogy lecserélve a jelenlegi, korrupcióval átitatott politikai elitet, eljöjjön egy új generáció kora. Magyarországon is.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.