Ami jólesik, parancsoljatok, kérlek, hisz tiétek az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké habony

Orbán Viktor/Facebook Orbán Viktor/Facebook

A NOB lényegében már bárkinek odaadná a 2024-es olimpiát.

Csak vigye valaki… Nem véletlen persze, hogy a NOB vezetői hőn óhajtják, hogy valaki 2024-ben is megrendezze az aktuális ötkarikást – naná, hogy ők aztán igazán pontosan tudják, nem olyan rossz biznisz ám egy olimpia: már legalábbis ami a korrupciós rátát és a sundán-bundán megkaparintható pénzeket illeti. Nem szeretnék persze senkit alaptalan vádakkal illetni, már csak azért sem, mert dr. vagy nemdr. Schmitt legendás köztárselnök meg nemzetsportoló meg minden is tagja annak a nagy nemzetközi olimpiai izének, az ő jelenléte pedig eleve külön morális erőteret hoz létre, bármiről legyen is szó.

Amúgy nyilván bődületesen nagyot változhatott a világ azóta, hogy mondjuk 1988-ban a NOB egyik küldötte Ostersundban call girl-nek hitte az őt meglátogató alpolgármester asszonyt – a különféle állami szintű vesztegetéseknek meg se szeri, se száma a legújabb korban, azt hiszem, elég nyugodtan kimondhatjuk, hogy teszem azt a XIX-XX. századtól kezdve minden „nyertes” ország/város meglehetősen bőkezűen áldozott arra, hogy a NOB mindenkori felső vezetése a legmagasabb szinten tudja kipihenni magát a fárasztó tárgyalások előtt, után és helyett. De lehet, hogy korábban se volt ez máshogyan: csak akkor még nem volt NOB.

Ami mármost a mi oly sokszor tépázott, de újabban ismét egyre erektáltabbnak magyarázott nemzeti büszkeségünk csimborasszóját, honfiúi reményeink legfőbb zálogát, a 2024-re általunk hozzánk rémálmodott olimpiát illeti, annak színes történetéről, különös tekintettel a fergeteges végjátékra, az elmúlt hetekben megírtak, elmondtak, lerajzoltak, felénekeltek mindent, ami csak lehetséges, és mindennek az ellenkezőjét is persze, ahogyan ez mifelénk, etikai homo géneknél ősi népszopás. A végére már azt éreztem, hogy igazából tán én lehettem az össznemzeti egység, amennyiben (ahogyan a kétségbeesett tempóban előcsattintott nyilatkozatokat elnéztem) egyedül én kérvényeztem, hogy ez a merő szeszélyből épp kormánynak elnevezett, vegytisztán bűnelkövetési céllal összeállt mosolygós társaság hazatalicskázhasson még pár ezer milliárdot, kíváncsiságból.

Mármint hogy azt is lehet-e. Hát hogy a lókolbászba ne lehetne, drága aranycsapatom?! Ami jólesik, parancsoljatok, kérlek, hisz tiétek az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké habony. Vagy Finkelstein, tisztelettel. Sajnos a külföldi (mármint a rosszkülföldi, értitek…) karvalytőke soros-gárdistái és a neoliberális brüsszeli bürokrataelit buzimigráns-milíciái nem alszanak – féltékenyen fiatal demokráciánk makulátlan tisztaságára, mindenáron szeretnék letörölni hamvassága hímporát. Sajnos a jelek szerint előbb-utóbb minden irányban kell egy kerítés. Lesz, ahová több. Amikor pedig elkészül mindenhová, már csak némi ványolt nemezre lesz szükség a Lőrinc Barát Nemez- és Nemisaz-gyártó Nullprofit Zrt. raktáráruházából, hogy az egész országot faszán, lényegében légmentesen befedjük.

Jurtaland: ülünk majd mind, jó atyafiak, akik megmaradtunk egymásnak, rakunk egy fasza tüzet, hallgatjuk az igriceket, a hőstettek megéneklőit, Patakyt, Koltayt, Ákost, Fecót, Károlyt… és átkaroljuk egymást, szépen elkezdi az erőltetett helybenjárást a békemenet, amiből végre már senki nem marad ki, közben csak lobognak azok a lángok, meg minden, kurva szép lesz ám, körbejár a bőrös kulacs, benne egy kis fasza kumisz, meg az az ősi, kevert nyál, na persze úgy értem, hogy kevert, hogy csak magyar azért, na. Sajnálatos, hogy pár senkiházi hülyegyerek miatt kínok között kimúlt egy álom. Egy Nagy Magyar Álom. A Zorbán Viktor álma neki. Hogy egy csodálatos olimpiai folyamodás során magasztos keretek között ellophatóvá válik minimum is sok száz milliárd froncsi.

Erre baze mi van? Be kell érni szaros negyvenmilliárddal. Eszemfaszom megáll, azt hiszik, ez lepkeűzés, az államférfi-lét. És akkor még ne is büntesse szegény János, miközben jó hogy idegbe’ van, a rohadt budapestieket. Az ellenszavazó árulókat. No jó, a reklámok persze még mennek a rádióban, tévében, itt-ott, és természetesen, naná, megmaradt a Budapesti Olimpiáért Mozgalom stábja is, akik, ha nem lenne olyan buzikommunista felhangja neki, azt mondanám, őrzik a lángot. Más szóval, amint ők mondják: elemzik a tapasztalatokat, összegyűjtik a felhalmozott tudást. Ej, de szép kerek semmitmondat. Csodás munka lehet amúgy, szívesen segítenék benne társadalmilag, költségtérítésért.

Ja, és persze, izzó zsarátnok, elemzés és összegyűjtés közben is várják ők a következő lehetőséget, amikor “ideje előkészíteni egy újabb pályázatot és harcba szállni az ötkarikás játékok megrendezéséért”. Még jőni kell, még jőni fog. Nem baj, ha nem tudod, honnan nem ismerős, most nem olyan tájmok járnak. A lényeg, kedves BOM-barátaink: ha kellene az az előkészítés, csak szólok, időben, remélem, a Suszter, a Maxim meg én megcsinálnánk. De faszányosan, tanulmány, tervek meg minden. Majd odaadjátok a dossziét. Hatvanhatmilliárdba kerülne, a Boda & Boda Kulturális, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt-n (alapítva: 1993, eddigi össz árbevétel nagyjából másfélmillió HUF) keresztül le tudjuk frankózni, nem árulunk zsákbamacskát, hatvanat osztanánk vissza. Szóljatok már, ha érdekes lehet, aztán elkezdjük. Mi is tudjuk: nem a győzelem a fontos, hanem a pénzvétel. Citius, altius, révészmáriusz.

Szerző: Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet

adomany-1