NEHAZUGGY

Már megint én szégyellem magam. Ezúttal Jordán Tamás előtt

H. Andrea | 2017. Március 3, Péntek | 14:55

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerintem beszéljünk a kultúráról, mert az úgysem érdekel senkit. Röviden összefoglalom, hogy senki ne unja el magát idő előtt: Szombathelyen tíz éve működik sikerrel a Jordán Tamás alapította Weöres Sándor Színház, az alapító-igazgató megbízatása azonban szeptember 30-án lejár. Következésképpen a városi közgyűlés pályázatot hirdetett a kulturális intézmény igazgatói posztjának betöltésére, a döntést tegnapig kellett volna meghozniuk.

A Weöres Sándor Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára a teátrum eddigi vezetője, illetve Dér András filmrendező jelentkezett, aki időközben „botrányos körülményekre” hivatkozva visszavonta jelentkezését. A botrány abban állt, hogy miközben Jordán Tamás azonnal nyilvánosságra hozta pályázatát, Dér ezt elmulasztotta megtenni, sőt, titkolta is saját pályázati anyagát, ám a nyugat.hu kiszivárogtatta azt.

Az ügy azért került a városi közgyűlés asztalára, mert február 21-én a 8 főből álló, úgynevezett szakmai bizottság nem értékelte érdemben Jordán pályázatát. A kialakult helyzet miatt Eperjes Károly színművész, valamint Szombathely fideszes alpolgármestere mellett az Emmi képviselője is új pályázat kiírása mellett voksolt. Bár Jordán Tamás mögött a Nemzet Színészei, Pintér Béla és társulata, az Örkény Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata, a Magyar Színházi Társaság, a Színházi Kritikusok Céhe, azaz kvázi a teljes szakma (leszámítva a Vidnyánszky-Eperjes-féléket) maximálisan összezárt, noha legalább ezren vonultak utcára a tegnapi közgyűléssel egyidőben Jordán újraválasztását követelve, tegnap este fél kilenckor több döntetlen szavazás után arra jutott a grémium: új pályázatot írnak ki a színházigazgatói posztra. Erre 30 napja van a testületnek.

Biztosan sokan emlékeznek arra (és még többen nem hajlandóak emlékezni), milyen volt, amikor az Alföldi Róbert által sikeresen vezetett Nemzeti Színház élére Vidnyánszky Attilát erőltette a kultúrát is háborús övezetként definiáló, a Kerényi-félék által meghirdetett (kultúr)harc szellemében minden lehetséges pozíciót politikai alapon kisajátító szotyolaköpködő kultúremberek csőcseléke. Igen, ez volt az az Alföldi Róbert, akinek az előadásaira hónapokkal előre elfogytak a jegyek, aki – Jordán Tamáshoz hasonlóan – felépített egy színházat. Minőségi színházat. Magas nézettséggel, nemzetközi perspektívákkal és elismertséggel, elgondolkodtatóan aktuális felvetésekkel. Talán túlságosan is aktuálisakkal. Történt mindez Budapesten, ahol számos kiváló színház működik sikeresen, nem úgy, mint a 3-as metró.

De ugyanez történt korábban is, amikor szintén egy fél ország és a háromnegyed szakma tiltakozott Dörner György kinevezése ellen az Új Színház igazgatói tisztségébe. Ismert és elismert művészek, a kulturális élet formálóinak tapasztalatát és kinyilvánított véleményét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva vitte át akaratát a kérdésben kompetens végrehajtó. A Fidesz-kormány akkor tett egy nagyvonalú gesztust a szélsőjobbnak. Szélsőséges eszmék terjesztésének biztosított pódiumot. A szakma véleménye akkor sem számított, csak azóta már nehéz megállapítani, hogy valójában ki is ül a jobboldal legszélén.

Ahogyan most sem számít a valóban érintettek véleménye. Törőcsik Mari videóüzenete sem számít. Az utcára vonuló szimpatizánsok, a Jordán Tamás-féle színházat előadásról előadásra betöltő emberek véleménye sem számít. Annak a Fidesznek, amelyik arra a legbüszkébb, hogy kikéri az emberek véleményét. Mert végül is ki az a Jordán Tamás? Ki az az Alföldi Róbert? Mit tettek ők a magyar kultúráért ugyanbiza? Azon kívül, hogy legjobb tudásuk szerint, szakmai alapon működtették a színházaikat, valójában semmit. Alföldi váltotta Jordánt a Nemzeti Színház élén, évek óta szoros barátságot ápolnak, szívesen dolgoznak együtt, hol Alföldi rendezi Jordánt, hol Jordán Alföldit, sőt, április 9-én a szombathelyi színház igazgatója is színpadra lép Alföldi Róbert legújabb rendezésében, a Passió XXI-ben.

Mindennek pedig azért van jelentősége, mert kettejük sorsa a NER-ben kísértetiesen hasonló és ugyanarról a tőről fakad: élvezik a szakma támogatását, a közönségük támogatását, létrehoztak valamit ami működik és sikeres. Nem marad más hátra, mint eltávolítani őket. Megjegyzem, hogy Jordán Tamás nélkül Szombathelynek talán a büdös életben nem lett volna állandó színháza, társulata, de mindez ebben a Fekete Györgyök, Kerényi Imrék és L. Simon Lászlók által fojtogatott rendszerben nem érdem, nem elismerésre számot tartó tényállás, hanem ellenkezőleg.

Ez történik az egész országban mindenhol, ahol a nemzeti-keresztény-polgári salak hatalomra jutott. Olyan nem lehet, hogy egy valóban hozzáértő, az igazi szakma által támogatott, népszerű, értéket teremtő szakember érdemei elismeréseképpen a helyén maradhasson, mert az egyszerűen összeegyeztethetetlen a nemzeti suttyóság éthoszával. Lehetőleg ez még akkor se következhessen be, ha a hatalom pártfogoltja azért kénytelen rövidebb-hosszabb titkolózás után visszalépni, mert olyan személyeket is sikerült pályázatában feltüntetni, akik nem is tudtak róla, hogy mennyire felvitte az isten a jódolgukat.

Kínos és méltatlan ez az egész cirkusz, Jordán Tamásra, a színházi szakmára és a közönségre nézve egyaránt. Pontosan ugyanolyan méltatlan, mint bármelyik korábbi húzásuk, amelyben a semmihez nem értő, dilettáns percemberség csapott össze a tudással és elismertséggel. Pedig Jordán Tamás színháza, akárcsak az Alföldi Róberté nem annyi embert vonzott/vonz, mint amennyit a fűtött gyepes luxusstadionok egy közepesen jó forduló idején. Jobb helyeken bármilyen elvetemült hatalom megfontolná a falig elmenést ilyen és hasonló, fölöttébb egyértelmű helyzetekben.

Mondjuk az is tény, hogy ha egy pillanatig is számítana, hogy a magyar ember magasról leszarja az NB X nevű mutatványt, és akkor sem fog meccsre járni, ha fűthető ülés és háromfogásos ebéd jár a műkedvelés mellé, akkor most nem az ezerstadion lebutított országa lenne Magyarország. Akkor fel sem merülhetne, hogy egy olyan versenyen, amelyen egyvalaki indul (mert az ellenfele mindössze egy kínos bohóckodásra volt képes pályázat címszó alatt), aki bírja a rajongói támogatását, az nem nyerheti el a címet, hanem addig írnak ki újabb és újabb pályázatot, ameddig sikerül találni egy kellően alkalmatlan pártkatonát, aki majd kézbe veszi és lerombolja az évtizedes munkát.

Lehet majd ezt is magyarázni hatvanháromféleképpen, hogy nem is úgy volt, nem is erről van szó, nem ezért, de még csak azért sem. A dolog tiszta és világos: a pöffeszkedő hatalom enyves keze mindenhova betette a lábát és nem tűr ellentmondást. Ezer ember tiltakozása nem téma, kétezeré sem lenne az. A színházi szakma valami balliberális, olcsó, bolsevik trükk, az lesz, amit mi akarunk. Mert csak a Fidesz, csak a nemzet, csak a pusztítás. Jönnek a fehérvári huszárok, a Dörnerek, a Nemcsákok, a Vidnyánszkyk és a haza fényre derül. Hát már megint szégyellem magam. Ezúttal Jordán Tamás előtt. Azok helyett, akik talán nem is értik, mit jelent a kultúra szó.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!