DÜHÖNGŐ

A kritika pedig nem azonos az ünnepi asztalra sz@rással

H. A. | 2017. Március 2, Csütörtök | 16:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 28,145 forint, még hiányzik 2,971,855 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megütközve, de legalább hányingerek közepette olvasom a Mindenki című Oscar-díjas magyar rövidfilm igen tipikusan magyar utóéletét. Nem is kell különösen megerőltetnem magam, ömlik szembe mindenhonnan.

Az alapvetés: a nem magyarok, az álmagyarok, a magyarság jobboldali, tévedhetetlen mércéje szerint a hazafiság valamennyi tesztjén elbukott firkászok, magukat újságíróknak nevező senkik nem tudnak örülni az újabb hatalmas magyar sikernek. Mert van közöttük olyan, aki – a nagyon is borítékolhatóan bekövetkezett megvetés ódiumát magára vállalva – leírta (itt és itt például), hogy a büszkeségre maximálisan feljogosító Oscar-díj ellenére ez egy közepes alkotás. Hogy szerintük (szubjektív vélemény!) mi a baj ezzel a filmmel, mi hiányzik belőle, mitől olyan, amilyen.

Zárójel: nálam sokkal hozzáértőbb, színház- és filmművészettel közelebbi és alapvetően szakmai kapcsolatot ápoló barátom, aki nem újságíró, két mondatban azt írta: ez egy nagyon korrekt, tökéletes SZFE-es vizsgafilm, tetszett. Az Oscar-díjat túlzásnak érzem. Nem szakmabeliként, de lelkes filmrajongóként én is megnéztem Deák Kristóf filmjét. Tetszett. Nem okozott katarzist, azt sem tudom, hogy vizsgafilmként milyen elismerés járna érte, de kapott egy Oscar-díjat. Ennek őszintén örültem. Miként a Saul fia elismerésének is annak idején. Azt is megnéztem, és bár egy hihetetlenül fontos alkotásnak tartom, soha nem lesz a kedvenc filmem. Akkor most?

Akkor én nem vagyok magyar, rohadék patkány vagyok, aki nem tud örülni a magyar sikernek? Vagy azok, akik most kidagadt erekkel a nyakukon üvöltik, hogy a liberálisok, ezek a magyarságból általában jelesre vizsgázó (irónia természetesen) gyíkok és férgek már megint csak fikázni tudnak, valójában pontosan azok, akik teli torokból zsidóztak a Saul fia elismerése kapcsán, mert az olyan nemzeti? Hogy lesz néhány filmkritikából köpködés, mocskolódás, liberálisozás, magyar-nem magyar vita és magyargyűlölet? Milyen állapotban van egy olyan nemzet, amelynek berkeiben a szabad véleménynyilvánítás művészeti kérdésekben liberális-nemzeti konfliktust képes generálni?

Tény, hogy újfent rá kellett döbbennem, milyen tipikusan magyar mocskot hozott a felszínre ez az Oscar-díj. Normális helyeken egy ilyen elvitathatatlan siker – minden más mellett – kiváló alkalmat teremthetne arra, hogy izgalmas és előremutató párbeszéd bontakozzon ki az alkotással, illetve az alkotás által felvetett társadalmi kérdésekkel, megközelítésekkel kapcsolatban. Nem, nem ez történik. Az történik, hogy egy Oscar-díjas filmet nem lehet bírálni, mert az egyenértékű a nemzet mocskolásával és a hazaárulással, meg azzal, hogy megérett a pusztulásra mindenki, aki kritikusan viszonyul egy – jelen esetben – kulturális termékhez.

Hol van a vége ennek a nemzeti hisztériának és konkrétan annak, hogy egy szimpla kritikát képesek némelyek olyan habzószájú demagógiává konvertálni, ami kiválóan alkalmas az uszításra? Hogy a mocskos liberálisok tudniillik el akarják venni a Mindenki Oscar-díját és bónuszként:

Vajon hol maradt ezeknek a bátor, odaszúrógató liberálisoknak a hangja, amikor a Saul fia című, szintén Oscar-díjas alkotás kapcsán kellett nyilatkozniuk? Persze a kérdésem csupán költői…

Tessék? Hogy mi köze van egyiknek a másikhoz? Egyáltalán hogy jön ez ide? Ja, hogy a zsidóbérencek a zsidófilmet bezzeg nem köpködték? Erre gondolt netán a költő? Ja, értem. (Én úgy emlékszem, hogy pedig de. Már ha az éppen uralkodó vélemények fősodrával való szembehelyezkedés köpködésnek minősül.) Csak azt nem vagyok képes megszokni és feldolgozni, hogy tényleg ennyire torz és beteg lelkiviláguk van ezeknek az embereknek, akik a valóság meghamisítása árán is (el akarják venni az Oscar-díjat egy MAGYAR filmtől!) érvek teljes hiányában is képesek beleállni ebbe a mindenkire nézve méltatlan sárdobálásba.

Milyen kretén, ocsmány tempó ez? Tényleg nem lehetne legalább egyszer (legalább nem politikai kérdések kapcsán) civilizált, érvekkel alátámasztott véleményeket civilázált, érvekkel alátámasztott véleményekkel ütköztetni, cáfolni, emberhez méltó módon vitatkozni? Ahelyett, hogy egymást lehülyézzük, lehazaárulózzuk azért, mert egy alapvetően szubjektív megítélésre igényt tartó filmművészeti alkotással kapcsolatban X-nek és Y-nak más a véleménye, mint a fősodornak, az ilyenkor elvártnak.

Senki, de a világon senki nem nyilatkoztatta ki egy mondatban, hogy ez egy szar film és vegyük el tőle az Oscar-díjat. De ha valaki azt írta volna, hogy ez egy szar film, és megérveli, hogy – szerinte, csakis szerinte – miért, akkor abból sem következik semmi. És főleg az nem következik belőle, hogy az illető nyilván nem örül a film sikerének, tehát kurvára nem magyar, tehát balliberális féregnyúlvány. Mert ha ez a film esetleg magában hordozza (sok helyütt olvastam erről) egy egész társadalom kritikáját, amely szerint a diverzitás jó dolog, a birka módra tűrés pedig végtelenül káros, akkor különösen groteszk, hogy egy társadalomkritikával kapcsolatban csak egyféle véleménynek van helye.

Ennek az írásnak végképp nem az a célja, már csak a fentebb kifejtettek kapcsán sem lehet az a célja, hogy igazságot tegyen a film megítélésében, abban, hogy kinek van igaza, és miért. Azt viszont nagyon fontosnak tartom leszögezni: az értékítéletek nem úgy működnek, hogy a többség adott pillanatban elvárt és kifejtett véleménye azonnal az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen igazsággá válik. Az Oscar-díj – műfajánál fogva – nem egy objektív kategória, ezért bármilyen, kellőképpen alátámasztott, nem ad hominem típusú bírálatnak igenis helye van. És mivel éppen ilyen típusú bírálatok születtek, megvetek mindenkit, aki ezekre az észrevételekre felkapaszkodva megint gyalázkodik, liberálisozik, politikai alapon megbélyegez.

Az, hogy nekem tetszett vagy nem tetszett a film, abból az égadta világon semmi nem következik, és abszolút senkitől nem várom el, hogy egyetértsen velem. Azt viszont kikérem magamnak, hogy megszállott honvédők elvitassák tőlem, vagy mástól azt, hogy hangot adjak/adjon a véleményének. És azt főleg, hogy a magyarságomat méricskéljék azok, akik kritikátlanul védelmeznek egy olyan elnyomó hatalmat, amelyről átvitt értelemben a Mindenki is szól. A hamis és túlméretezett nemzeti büszkeségnek ehhez az egészhez semmi köze nincs, mint ahogy a kritika sem azonos az ünnepi asztalra szarással.

Remélem, még megérem, hogy abból, hogy X-nek tetszett egy Oscar-díjas magyar film, Y meg kifejezetten utálta, semmi más ne következhessen, mint az, hogy nem vagyunk egyformák, hogy az értékítéleteink különbözőek, és hogy ez a világ legtermészetesebb dolga. Tényleg jó lenne megérni, hogy bátran le lehessen írni, el lehessen mondani mindazt, amit gondolunk, mert azért nem vágnak pofán, nem bélyegeznek meg és nem rekesztenek ki a nemzetből. Azok, akik alanyi jogon erre felhatalmazva érzik magukat.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

A kritika pedig nem azonos az ünnepi asztalra sz@rással

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

KLASSZIKUSOK

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY