Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Csak a gatyából kilógó segg és az önámítás

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Remek állapotban vagyunk”, minden gazdasági mutatónk pozitív, fenntartható (Parragh László elnök, 2017. február 28-án, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén)

Ekkora sikerekre alig volt példa az elmúlt százötven évben, egyetlen gond van csak: nem vagyunk versenyképesek, alacsony a munkánk hozzáadott értéke, kevés az innováció. (Matolcsy György jegybankelnök 2017. február 28-án, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén)

Végre egy olyan közegben vagyok, ahol nem az az ostoba vita zajlik, hogy a magyar gazdaság fejlődött-e, vagy sem (nyilván fejlődött, lásd fent, aki mást állít, azzal nincs értelme vitázni – szerk.). A jó, mint kifejezés, szerintem mellőzendő, ha a gazdasági helyzetről beszélünk. Én valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a helyzet biztató. A jelenlegi helyzetet el lehet még rontani. A kommunizmusból örökölt cinizmus miatt a magyar nép, ha azt hallja valamiről, hogy jó, egyből arra kezd gyanakodni, hogy az valójában rosszTöbbre van szükség annál, amit eddig elértünk, mert ha csak annyit tenne a kormány, amit eddig, akkor nem fog minőségileg előrelépni az ország. Ezért volna szükség rá, hogy nagy dolgokat csináljunk. Ilyen nagy dolog például a Budapest-Belgrád vasútvonal és a paksi berzházás. (Orbán Vikor miniszterelnök 2017. február 28-án, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén)

Amint látható, az elmegyógyintézet ünnepi ülésén az ápolásra szorulók a megszokott módon félszájjal kimondott igazságokra fűzték fel azokat a sikamlós hazugságokat, amelyekről évek óta üvöltve ordít az állami-kormányzati propanda. A jobban teljesítésnek, az erősödésnek és a kozmetikának – az általános közöny és fásultság okán – egyetlen ellenfele van pillanatnyilag: a tények, számok, adatok, amelyeket nem a narancssárga boszorkánykonyhában hamisítanak.

Egy ilyen idegesítő számsor például az Európai Unió 263 régiójára vonatkozó versenyképességi statisztika. A filozófálgatással és a siker megmagyarázásának fölöttébb fárasztó és idegesítő jellegével szemben tény az, hogy Magyarország nem csak hogy nem erősödik, de még erőlködni is képtelen. Egyszerűen, szimplán alig működik. Valaki szóljon a nemzet szolgájának, hogy nem kell magyarázni a sikert, nem kell azon töprengeni, hogy a szart jónak vagy biztatónak nevezzük inkább, mert ez úgy szar, ahogy van.

2013-hoz képest, azaz 3 év alatt az ország valamennyi (7 darab) régiója rontott korábbi helyezésén. Nincs egyetlen rohadt régió, amely az állandóan köpködött, hanyatló, taknyán csúszó Európai Unió átlagát elérné. A főváros viszonylagos kivételével Magyarország egyetlen régiója sem képes igazán fenntartható, vonzó környezetet biztosítani a cégeknek, a lakosoknak, a dolgozóknak, ellenben Észak-Magyarország egyenesen a lecsúszó régiók listájára került, az egykori keleti blokk országok régiói közül egyetlenként! Mindenkinek ajánlom, olvasson és gondolkodjon el azon, hogy miközben a baráti bűnbanda tagjai hamis lingvisztikai-filozófiai alapvetésekbe kapaszkodva veregetik egymás vállát és történelmi sikerekről röfögnek, a magyar egészségügy külön is hajtja az európai seregeket, az alapfokú oktatás és az állami intézmények hatékonysága tekintetében is szégyenletes a helyzetünk.

Még akkor is, ha Budapest és környéke (Közép-Magyarország régió) egyáltalán nem számít szegénynek az EU vonatkozásában, a GDP-je egyenesen átlag feletti (84. a 263 régióból). Ennek ellenére 2013-hoz képest (144.) közel tíz helyet rontott (152.), ez pedig a hosszú távú hanyatlás egyik biztos előjele. Mert miközben a falusi gáz- és mangalicaszerelő hat év alatt akkorát zsírosodott, hogy Zuckerberg is nyugodtan szégyellje el magát mellette, az ország pusztul. Még az a része is, amelyik többé és kevésbé tartja magát. Ha az állami propaganda naponta százhetvennyolcszor mondja el, a valóságot akkor sem lehet az idők végezetéig a propagandával helyettesíteni. Pedig ez a mindent behálózó, mindenhonnan ömlő propaganda az igazi oka annak, hogy még mindig a nem létező nemzeti ügyek, a háborús elmebaj és a torz identitástudat írja felül az egzisztenciális lecsúszást.

A hetedik éve tartó ámokfutással az a baj, hogy zárt körben, tömjénfüstbe burkolózva el lehet mondani akárhányszor, hogy az ország egy merő sikertörténet, és hogy a siker nem szorul magyarázatra, mindenféle mikrofonoktól el lehet sütni az 5% fölötti gazdasági növekedés megvédését, a helyzeten nem változtat. Egy olyan országban, ahol kormányzás helyett plakátokon, és az einstandolt médián keresztül kommunikálnak, ahol a gazdaságpolitika ekvivalens a korrupcióval, ahol a félkegyelmű isten barma gázszerelő harsányan beleröhögi a kamerába, hogy ő a kemény munkája révén lett csilliárdos, és semmi nem történik, ott egyetlen lehetőség maradt. Megvárni, ameddig az agyakra már nem hat a propaganda, ameddig a saját gyomor korgása felülírja a szomszéd gyomrának korgása iránti abszolút érdektelenséget.

Itt úgy múlt el lassan három évtizednyi törékeny demokrácia, hogy közben nem dörögtek a fegyverek, nem kellett senkinek az életéért futnia és az utóbbi 10 év több mint felében napi 2 milliárd forint érkezett az országba. Felzárkózásra, a versenyképesség javításra. Ezek voltak azok az évek, amelyekhez hasonlatosak soha többé nem lesznek ennek az országnak az életében. Ebből a rengeteg pénzből arra futotta, hogy Európa rekord ÁFA-jával, az olcsó élőmunka bérének rommá adóztatásával, a térkövezésbe, stadionépítésbe, játékvasútba, Makovecz-örökségbe, űrközpontokba, vadászházakba, mangalicatelepekbe, soha fel nem épült groteszk, kirakat-szörnyűségekbe, családi vállalkozásokba folyt el a magyar jövő. A szó legszorososabb értelmében.

Évek óta nem voltak ilyen alacsony szinten a beruházások, az egészségügy és oktatás nem a demagógia, hanem a véres valóság szintjén döglődik, a munkaerőhiányt a munkenélküliség emeli négyzetre, miközben a semmihez nem értő idióták 10 milliárd forintból akarják felzárkóztatni a vidéket. A mangalicaszerelő bárgyú Mészáros Lölö fél éves zsebpénzéből.

A helyzet az, hogy a csillapíthatatlan étvágyú udvartartás felzabált mindent néhány év alatt, de lássuk be, a korábbi és mindenkori kormányok sem erőltették meg magukat, hogy jobbra forduljon a magyar sors. Minél nagyobb az étvágy a vályú mellett, annál nagyobb a pusztulás mindenhol máshol. Nincs versenyképesség, nincs fejlődés, nincs felzárkózás. Csak a gatyából kilógó segg és az önámítás. Nem jó, nem biztató, nem rossz, katasztrofális.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.